2018. június 12., kedd Éjszaka Márai: Egy polgár vallomásai. Újra meg újra! Valóságos hazája Kassa, az örökre az elvesztett Felvidék maradt. Budapestre szeretet nélkül gondolt, s azt sem átallta bevallani, hogy utálta éneklő beszédmodorukat, vontatott hangsúlyú fölényüket, naiv és érzelmes cinizmusukat… Még Berlinben is a kassai újságokat olvasta. Persze, Márai kivétel. Németh László másféle kisebbségi

június 9., szombat Amióta a tengerről megérkeztem, éjszakánként újra meg újra előveszem Márai Sándortól Az egy polgár vallomásait. Nádas Péter Világló részletek című memoárkötete után még jobban érzékelem, hogy Márai a családtörténetet, a magyarságot európai kontextusban, európai perspektívában gondolta végig. Ezzel szemben Nádas egy zárt világról ír, melynek tengelyében a magyar-zsidó viszony áll. Nem tudok

2018. június 8., péntek Végre kezembe kerül Utasi Csaba írása Márai Sándoról. Nemzedékem tagjai közül ő állt legközelebb Máraihoz, ő értette legjobban. Talán a baranyisága miatt… Pár hónappal a halála előtt, 2010 nyarán a Venecia (azóta megszűnt) kávéház teraszán hosszasan is beszélgettünk Márai Sándorról. A Márairól szóló kritikája húsz évvel ezelőtt 1999-ben jelent meg a

2018. június 6., szerda Vickó Árpád a kórházban, felhívom feleségét, ki tudja hányadszor, Nincs kedvem dolgozni. Este újra előveszem Hobsbawm könyvét, a Szélsőségek korát. Az utolsó fejezeteket lapozgatva rábukkantam egy mondatra, amelyet mai ésszel érdemes végiggondolni. ”Balszerencse, hogy a kommunista rendszer válsága egybeesett az aranykor kapitalizmusának válságával.”, írja Hobsbawm. Ez az, amit akkor nem mertünk

2018., június 5., kedd Egész nap a Temetetlen múltak. Ki sem mozdulok a lakásból. Este átlapozom a mai Politikát, az egyik cikkíró értelmezi a népszámlálási adatokat. 2001-2012 között magyarok lélekszáma 40 ezerrel csökkent. A statisztika szerint van igy, valóságos adatok sokkal lesújtóbb képet mutatnának, hiszen a népszámlálók összeírták azoknak is nagy részét, akik több mint

2018. június 4., hétfő. „Nem érdekel a politika”, sejteti sok feltörekvő, gyorsan érvényesülő értelmiségi. Sokan kereken ki is mondják az új idők régi axiómáját: Posztpolitikai században élünk. Ezzel vigasztalják magukat az új osztály ideológusai. Rezignáció, apátia… ez most az uralkodó világnézet. Ha az egyszerű, betévő falatját nehezen biztosító polgár beszél az apátiáról, akkor nincs egy

június 3., vasárnap Cikket írok a Magyar Narancsnak a szerbiai ’68-ról. Végre alkalmam van kifejteni, a különbséget a szerbiai reformkommunisták, és a hatvannyolcasok között. Az előbbiek szabadpiacot, nagyobb demokráciát követeltek, az utóbbiak viszont a szociális egyenlőségre fektették a hangsúlyt.  A Vajdaságban se híre, sem hamva a 68-as hagyománynak, mivel Budapesten ilyen lázadásra nem került sor,

2018. június 2., szombat Anikóval délelőtt a piacon. A Danas megemlékezik a belgrádi egyetemista mozgalmakról, a Nedeljnik című belgrádi hetilap szintén. Még a belgrádi Politika is kommentárt szentel az eseménynek. Előszedem az emlékeimet. 1968 júniusa: Szenttamási száműzetésemből Belgrádba utazok, az autóbuszból látom, hogy tankok vonulnak Belgrád felé. Đorđije Vuković bejuttat bölcsészettudományi karra. Beszélhetünk a 68-as

2018. május 30., szerda Kora reggel Anikóval Szenttamásra utazom. Az első utam az anyakönyvi hivatalba vezetett, hogy ellenőrizzem a Temetetlen múltakról szóló könyvem adatait. Végre pontosan megtudtam szüleim házasságkötési napját: 1938. február 22-én játszódott le az esemény. Az emlékeim pontosak voltak, az apám, a nagyapámmal, Végel Jánossal együtt az előző években fuvaros volt, a Báni

2018. május 27., vasárnap Mile Stojić meghosszabbította újvidéki tartózkodását, csak ma délután utazik vissza Szarajevóba., Dél körül találkoztunk a Zenit szálloda teraszán, Útközben a főtéren belügyi szolgálatok felvonulása, félelmetes jelenetek, egy asszony rettegve az egyik újságosbódé mögé menekül. Először a teret méregeti, aztán az égre pillant, majd lekonyul a feje, mert tudja, hogy az Isten