2018. január 11., csütörtök. A piacon. A moholi zöldségárus magyar akcentussal beszéli a szerbet. Valami mégis emlékeztet Újvidék multikulturális voltára. Legalább a piacon találkozom ezzel a múlttal. (…) 

2018. január 7., vasárnap Az utcák kihaltak, a buszok üresek. A legtöbb kávézó, étterem zárva. Úgy látszik, az ortodox karácsony a legnagyobb ünnep Szerbiában, nagyobb, mint az új év első napja. Este Stefan Zweig: A tegnap világa. „Napjainkig még soha sem volt példa erre: ugyanaz az emberiség összességében, ördöginél ördögibben viselkedik, és istenéhez hasonlatosat produkál.”

2018. január 6., szombat. Dolgozom a Temetetlen múltakon. Vázlatok, vázlatok…(…) Ortodox szenteste. Az üzletek zárva. Késő éjszaka a szomszédos szerb háztömbből fülsikító zene, turbó-folk dalok a szerb karácsony estéjén, de nem veszek tudomást róla. Nem is zavarnak. Megszoktam. Éjfél körül néhány oldal Stefan Zweig: „A tegnap világa”. Nem tudom letenni a könyvet. A harmincas évekről

2018. január 5., péntek Két legutóbbi regényemben, a Neoplantában és a Balkáni szépségben szembenéztem a századommal – és magammal is. Osztom Nádas Péter vélekedését: nem érdekel többé „szűrrealizmus lecsorgó óralapja”, a „lángoló zsiráf”, az egotista irodalom, vagy a széplelkek szellemes irodalmi blüffjei. Regényeim egyetlen mondata sem marad a puszta személyesnél. Közéleti aura nélkül nem lehet

2018. január 3., szerda Széljegyzetek a Temetetlen múltak című regényemhez: Csuka János (a Délvidéki magyarság története, 1918-1941) elismeri, hogy azokat a magyarokat, akik „kisebb-nagyobb előnyökért álltak oda a magyarságot üldöző radikális párt szekerét tolni, a nem is titkolt és a szerbek által megértett társadalmi kiközösítés sújtotta.” Kiközösítés – ez valóban súlyos minősítés és nagy kár,

2018. január 1., hétfő Lassan haladok a Temetetlen múltakkal, bizonyára a gyerekkor megidézése miatt. Mint a Hontalan esszékben írtam, félek a gyerekkori hamis idillek irodalmétól. Nevetnem kell, ha a regényekben arról olvasok, hogy gyerekkorban milyen okosak az írók, okosabbak, mint 40 évesen. Félek a naiv és bölcs gyerekkori emlékek inflációjától. Az apámról romantika és szentimentalizmus

2017. december 31., vasárnap Éjfél után, úgy kettő körül váratlan csend telepedik a városra. Kitekintek az ablakon, egy órakor még forgalmas volt a sugárút, kettőkor viszont csak néhány ember kódorog az utcán. Meg egy falka csaholó kóbor kutya. Camus Idegenjének utolsó mondata jár az eszemben. Mersault csak azt várja, hogy minél többen jöjjenek a kivégzésére,

2017. december 30., szombat Kattintok egyet, hadd lássam, mi történik a szerbiai tévében. Egy miniszoknyás és rendkívül csinos hölgy valamelyik szerbiai kormánypolitikussal kötözködik. Kedvesen, úgy ahogy a csinos tévésztárok szokták: naivan teszi fel a cseppet sem naiv kérdéseket, a kormánypolitikus azonban mintha nem hallaná a bájosan kötekedő kérdést, lelkesen szónokol a kormánypolitika átütő sikereiről. A

2017. december 29., péntek Az 1921-es jugoszláviai népszámláláskor Jugoszláviának 11 984 911 lakosa volt. Ebből 464 658 magyar. A számadatok nem szólnak arról, hogy a magyar értelmiség tömegesen távozott az anyaországba. Ezt az egzódusz valahogy kiheverte a közösség, de ezzel nem fejeződött be a menekülő bácskai értelmiség krónikája. Megalakul A Magyar Párt, s azonnal kezdődik a széthúzás, amelyet

december 28., csütörtök Délelőtt a regényen dolgozom. Tavaly elkészültem  az első vázlattal, azóta sokat változtattam rajta: majdnem mindent. Azt terveztem, hogy az apámról írok. Másképen, mint ahogy a mai irodalmi kánonok megkövetelik. Egyre több „családi hagiográfiát”, meghitt család történeteket olvasok, divat lett a családban felismerni az új idillt. Menekülés a család kötelékeibe, e téren még