2018. augusztus 13., hétfő A Temetetlen múltjaink írása közben egyre inkább kínoz az őszinteség kérdése, hiszen az is lehet ájtatos és mímelt. A személyes, szóbeli közléseket is mellőzöm, hiszen azok kiforgathatók, erről személyesen is meggyőződtem, hiszen mások naplójában vagy emlékiratában találkozom olyan számba adott mondatokkal, amelyeket eszem ágában sem volt kimondani. Nem biztos, hogy a

augusztus 12., vasárnap Olvasgatok.  Slavuj Žižek: A törékeny abszolútom. Meglepő konklúzió: a kereszténységnek és a marxizmusnak a barikád ugyanazon oldalán ellene harcolni. Azt írja, hogy „a kereszténységből közvetlenül levezethető a marxizmus…” Aztán egy másik esszéjét (A tőke kísértete) olvasgatva kissé borongósan gondolok a közelmúltra. Megtörténhet, hogy nem is volt olyan dicsőséges az a bársonyos forradalom,

2018. július 30., hétfő Álmomban a Ćirpanova utcában, pontosan annak zsákutcás végén, sétálgatva találkoztam Sinkó Ervinnel. Álmomban az utca pontosan olyan volt, mint régen, a hajnali órákban zárva volt a sarki vegyeskereskedés, de már a tejgyár munkásai egy teherautóból kirakták a tejet. Régen, ha hajnal felé tértem haza a Ćirpanova utcai albérleti lakásomba, ügyesen elcsentem

2018. július 29., vasárnap Márai Sándor Felvidék és Erdély egy részének visszacsatolásakor szintén átérezte a magyar eufóriát, amellyel azonban leszámolt a Hallgatni akartam-ban. „A kisebbségi magyar nem ismeri a pátoszt. Megismerte életének természetes feltételeit, s ragaszkodik ahhoz az illúziómentességhez, amelyre húsz kemény esztendő szenvedései nevelték. Magyarsága bensőséges és szemérmesen szótlan.”, figyelmeztetett még a határtalan lelkesedés

július 28., szombat (…) Nem tudom pontosan meghatározni, mikor törtek be az életembe a mozdulatlanság évei. A nevek változnak, a csapda ugyanaz. Elegem van a politikából, kikapcsolom a tévét, figyelmem Krúdy könyve köti le. Szeretem Krúdy észjárását, rejtőzködő cseles mondatait. A mai magyar prózában ritkán olvasok ilyen pontos és félreérthetetlen mondatot: „Az új magyar úgyis

2018. július 29., vasárnap Márai Sándor Felvidék és Erdély egy részének visszacsatolásakor szintén átérezte a magyar eufóriát, amellyel azonban leszámolt a Hallgatni akartam-ban. „A kisebbségi magyar nem ismeri a pátoszt. Megismerte életének természetes feltételeit, s ragaszkodik ahhoz az illúziómentességhez, amelyre húsz kemény esztendő szenvedései nevelték. Magyarsága bensőséges és szemérmesen szótlan.”, figyelmeztetett a lelkesedés óráiban is.

2018. július 28., szombat Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettes Tusványoson a vajdasági magyarok megnyugtató helyzetét ecseteli. „A vajdasági magyarság egy pozitív példa, hiszen egyebek mellett a megvalósulás állapotában van a kulturális autonómia”, fogalmazott. (…) Tusványoson egyébként ma tartotta meg Orbán Viktor a szokásos beszédét. Krúdy publicisztikai kötetével (Magyar tükör) a kezemben néztem végig a Duna tévé

2018. július 26. csütörtök Anikóval utazunk vissza Újvidékre. A vonatban: Kundera (A függöny). A cseh író a magánélet kipusztulásáról írva Franz Kafkára hivatkozik. A Per szereplője K. Fridával szeretkezik, senki sem akadályozza, de a hatalom két segédet jelöl ki mellé, akiknek mindenbe bepillantásuk van. K. úr emiatt panaszkodik, de Frida megnyugtatja: „Mi bajod, kedves, a

2018. július 22., vasárnap (…) Este a könyvek között lapozgatok. „Ha lesz még lengyel nyelv száz év múlva…” elmélkedik Gombrovicz a Czeslav Miloshoz írott levelében. Teljesen abszurd mondat, gondolom, hiszen a lengyelek Kelet-Közép-Európa legnépesebb nemzete. A kérdés azonban mégis tipikusan kelet-közép-európai és akkor is van súlya, ha a abszurdnak tűnik. Viszont az én kérdésem nem

2018. július 3., kedd (…) Késő este: Stendhal naplója. 1818 márciusában írja: „Azt hiszem, ahhoz, hogy bármilyen műfajban is nagyok legyünk, azonosnak kell lennünk önmagunkkal. Aki hallhatatlan műveket ír, nem gondol a stílusra.” Akinek pedig nincs mondanivalója, teszem hozzá, kizárólag a stílusra gondol. Újra elő kell vennem Stendhal regényeit, először is a Vörös és fehért.