Naplójegyzetek, fragmentumok január 6., vasárnap Tamás Gáspár Miklós (index.hu) kimondja azt, amit a magyar irodalmi életben nem illik kimondani. „A magyar értelmiség elhallgatott közéleti kérdésekben.”  Igencsak naiv voltam, amikor vártam arra, hogy a magyar írók felemeljék szavukat a budapesti és a vidéki tüntetések kérdésében.

2018. szeptember 2., vasárnap Ahogy látom, a vajdasági magyar kulturális életben átrendeződés folyik egészen bizarr fordulatokkal. Be kell pótolni a Magyar Mozgalom tagjainak kiválása után keletkezett űrt. Új jelentkező akad bőven, a belépés csábító, érthető, hiszen a VMSZ uralja a teljes mezőnyt. Ez persze, sokszor áldozatokkal is jár. Az új belépők meg tagadják tegnapi barátaikat,

2018. szeptember 1., szombatEzekben a baljós időkben okvetlenül vissza kell térnünk ’68 értékére és kudarcára. Attól félek, hogy ezekben az években valami megszakadt, és nem találtuk meg a folytatást. Ebben a kontextusban Tony Judt bírálatát komolyan át kell gondolni. A hatvannyolcas baloldal – sajnos – ebben a nagy fellobbanásban eléggé önző volt, írja, én pedig

2018. augusztus 31., péntek Egyre csendül fel a kérdés, mi a magyar,ki a magyar. Amíg a kultúrának volt némi tekintélye, addig a kérdésnek nem volt sok értelme, de a kultúra trónfosztásának korában a nemzeti identitástudat támasz nélkül maradt.  A nemzeti identitás tényleg megrendült, csak az a kérdés, hogy miért. A Temetetlen múltakat írva emlékeim között

2018. augusztus 23., csütörtök Este az Egyenes beszédben (ATV) Tamás Gáspár Miklós szóvá teszi a magyar értelmiség konformizmusát. A félresikerült rendszerváltás gyermekei belesüppedtek a konformizmusba. Privát zsörtölődés,privát elégedetlenség, az ellenállás szimulálása… ez maradt. Eszembe jut Bernhard-Henri Lévy ironikus megjegyzése: értelmiségiek házi papucsban. Duzzognak a rendszerváltás virágoskertjében, nem veszik tekintetbe, hogy a történet ma már egészen

2018. augusztus 21., kedd A Magyar Időkben folyik a kánonharc, tart az úgynevezett „ballib írókkal” való leszámolás. Elsősorban Esterházy ás Konrád került a célkeresztbe, de sorra került Illyés Gyula és Ady Endre is Beke Albert irodalomtörténész egy hosszú interjúban így nyilatkozik (Magyar Idők, 2018. augusztus 21). – Készen van a csaknem ezeroldalas Illyés-könyvem is, amelynek

2018.augusztus 20., hétfő (…) Gondolni sem merek a mai brutális közbeszédre, szellemi hanyatlásunkra, amelynek tanúja vagyok, úgyhogy akaratlanul is erőt vesz rajtam Széchenyi pesszimizmusa, amelyről Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok című, a magyar nemzeteszmét taglaló tanulmányában nagy empátiával irt. Ma mindenki a nemzeteszméről szónokol, de Gyurgyák a több mint tíz évvel ezelőtt megjelent könyvéről

2018. augusztus 19., vasárnap Tišma. Nem feledkezett meg az örömlányokról az Ibike házában sem. Ibike az I. világháborúban összejárta a harctereket, szeretkezett a katonákkal, s az igy szerzett jövedelméből az I. világháború a Savska utcában, igen jó helyen, a Dalmacija vendéglő közelében után bordélyházat nyitott Újvidéken. Gondosan megválogatta a vendégeket, alkoholról szó sem lehetett, az

2018. augusztus 18., szombat Aleksandar Tišma mondata: „Újvidéket mindig gyűlöltem, elsősorban a benne uralkodó pusztaságért, amely sokkal nagyobb volt amikor fiatal voltam, ezért nem élhettem olyan életet, amilyet szerettem volna.” Szenvedek a Temetetlen múltjainkkal. Ma négy oldallal készültem el.

2018. augusztus 14., kedd Miközben esténként újra meg újra Thomas Mann Doktor Faustusát böngészem, hogy valamiféle szellemi támpontra tegyek az új jobboldal konzervatív forradalmának értelmezésére. Vannak, akik készségesen behódolnak neki, mások szendén csatlakoznak hozzá, megint mások kényszerből vallanak színt mellette. Akadnak új bácskai ketmanok, akik színlelik a vele való harcias azonosulást. A motivációk különböznek, azonban