Naplójegyzetek, fragmentumok
- január 4., szerda
Tépelődve és töprengve írta le Vajda Mihály filozófus a Szombat novemberi számában a mondatot, hogy mégis van zsidó sors. „…a zsidó szerzők tapasztalatainak vannak bizonyos közös – másoktól eltérő – vonásai, a zsidó szerzők művén átsüt zsidóságuk, s ennek így is kell lennie”, írja Vajda s a mondat után óhatatlanul felötlik bennem a párhuzam: igy vagyunk a kisebbségi szerzőkkel is. A Vajda-mondat így is parafrazeálható: „…a kisebbségi szerzők tapasztalatainak vannak bizonyos közös – másoktól eltérő – vonásai, a kisebbségi szerzők művién átüt kissebségi sorsuk, s ennek így is kell lennie”. Természetesen nem a szokásos klisékre a kisebbségi szenvedéstörténetekre gondolok, amelyben eluralkodik a MI és az ŐK ellentétpár ábrázolása. Végezzék ezt a munkát a politikusok, ha a kisebbség vészhelyzetbe kerül. A kisebbségi irodalom fogalma azonban nem merülhet ki ebben. A két jelentős francia filozófus Giles Deleuze és Félix Gauttari szerint „a kisebbségi irodalom három fő jellemzője a nyelvi deterriozáltság, az individuálisnak a közvetlen politikaira való rákapcsolódása, valamint a kollektív megnyilatkozás-elrendeződés.” A jelenleg uralkodó kánonok szerint legjobb, ha kisebbségi író megtagadja azt, ami a legbensőbb sajátja, a nyelvi deterriozáltság. A francia filozófusok nyomán azonban a deterriozáltság szülőhelye a megkétszerezett világban való hontalanság. A kisebbségi író nyelve állandó kettős tükörben létezik, világa ettől lesz hiteles. Ez egyszerre a szegénység is meg gazdagság jele. Nem egyetlenegy világban hontalan, hanem kettőben. Igazi drámát él át, hiszen minden dolognak két összebékíthetetlen neve van, az egyik a látható, a másik a láthatatlan. Két hazája van, de egyik sem az övé. Két történelme van, de egyik sem az övé. Az egyiket a margón éli, a másikat élni szeretné, vagy mímeli, mintha élné. Az egyik beleszól az életébe, a másik az álmaiba. A mérvadó francia filozófusok szerint a kisebbségi irodalom par excellence politikus, de ezt már nem teszem szóvá, mivel azt vettem észre, hogy mifelénk a legkívánatosabb politika a menekülés a politikától. Hová? A politikamentes irodalomba. Oda, amely Giles Deleuze és Félix Gauttari szerint nem a kisebbségi író világa. Olyan művirágot ápol, amely némileg hasonlít az anyaországi eredeti virágokra. Csak éppen valami nagyon fontos dolog elmarad. Az élet.