Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. július 21., kedd „Nagyon szeretem Belgrádot”! Herceg János írta le ezt a mondatot. Nem kétlem, hogy sok olvasója fejcsóválva veszi tudomásul, de Herceg megvilágítja miről van szó. Belgrád az a hely, ahol egy magyarnak nem kell félve rejtezkedni, mint a Vajdaságban, amely „az az átkozott vidék, ahol meg kell húznia magát az embernek, ha magyar”. „Vadászterület lett a Vajdaság”, kiált fel az író, mert itt szabadultak fel az alantas ösztönök, s minthogy előtérbe kerültek a hazafias érdemek, harcos hazafiak a kisebbségek üldözésében keresték az érdemeket. Ez jutott eszembe, amikor a minap az egyik fiatal szociológus az Al Jazeera tévének azt nyilatkozta, hogy Újvidék lett a szerb nacionalizmus központja. Herceg egyébként 1938 őszén útlevél ügyben kereste fel a belgrádi külügyminisztériumot. Kabinetjében a helyettes külügyminiszter fogadta és természetesen átnyújtotta neki a kért okmányt. Mellesleg megjegyezte, hogy a zombori rendőrség a kommunista rokonszenv mellett revizionista érzelmekkel is vádolta az írót. Hol másutt vádolnák meg, mint a saját városában? A szerb külügyminiszter helyettes igy kommentálta: ostobaság. Aztán Hercegnek ajándékozta új könyvét. Az Alija Đerzeles útját. Igen, a szerb külügyminiszter helyettes Ivo Andrić volt