Tisztességes mondat
2012. november
A részletekben rejtezik az ördög
2000 után folyamatosan javul Szerbia és Magyarország államközi viszonya. Tomislav Nikolić budapesti látogatása mintha új, lendületet ígérne, mivel a szokásosnál kényesebb kérdések is, mint például a 44-45-ös magyar tömegsírok, vagy a „temerini fiúk” drákói szigorúságú büntetése is napirendre került. Ennek a nyitottságnak csak örülni tudok, mivelhogy nem tartozom azok közé, akik a „minél rosszabb, annál jobb elvét” vallják. Az államközi viszonyok valóban szépen fejlődnek, ellenben tapasztalataim szerint, a magyar kisebbség helyzete, nemigen rendeződött az államközi viszonyok javulásával párhuzamosan. E téren tagadhatatlan, lemaradás tapasztalható. 1000 kilométernyi távolságból is az jár az eszemben, hogy a magyar áldozatok rehabilitációja olyan procedúrát igényel, amely megalázza azokat az embereket, akik felmenőik számára, tisztességes ítéletért esedeznek. Hogyan bizonyítson az utód, akinek a szülei, nagyszülei úgy kerültek tömegsírba, hogy védőbírájuk sem volt? A hézagos jegyzőkönyvek nem tartalmaznak semmiféle valós bizonyítékot. Az állam feladata lenne nyilvánosan és egyértelműen bevallani saját bűneit, miután, nyugodtan folyamodhatna a polgár a törvényszékhez. Ne hárítsák a politikusok a bírákra azt a feladatot, amelyet nekik kell vállalniuk. Örömünkre tehát államközi szinten minden rendben van, a részletek viszont hézagosak, miként lenni szokott – a részletekben rejtezik az ördög.
A művészet dicsérete
A würzburgi érseki palota az 1720-as 30-as évek mestermunkája, ami Balthasar Neumann kiváló építész személyéhez fűződik. Az európai barokk jeles építménye 1981-től az UNESKO védnöksége alatt van. A palota udvari templomának hátsó kupoláját egy lenyűgöző falfestmény díszíti. A gonoszság és a jóság viszályát megfestett freskón, a jók harsona muzsikával győzedelmeskednek a gonoszok felett. Az irodalom és a művészetek legnagyobb dicsérete ez a jelenet, amelyről megfeledkeztek az írók is, a művészek is, sőt a tömegek is. A hívők és a hitetlenek egyaránt.
Baloldali értékrend
A Bűnhődés c. könyvemről a minap szimpóziumot rendeztek Budapesten, ahol az egyik kritikus baloldalinak minősített. Elégedettséggel tölt el a rangsorolás, annál is inkább, amiért ezekben a képmutató kelet-közép-európai időkben, volt mersze kimondani véleményét. Baloldali vagyok, persze nem a párthovatartozás alapján, hanem értékrendemből kifolyólag. Az elnyomottak, a kiszolgáltatottak, a mellőzöttek oldalán állok, érdeminek tartom az egyenlőség elvét, legfőképp napjaink vadkapitalizmusában, amikor az egyenlőség eszméjét fölényes cinizmussal lábbal tiporják.
Ítélet és önvizsgálat
Münsterben olvastam a legfrissebb híreket. A Danas jelenti, hogy kihallgatás végett a rendőrség letartóztatta Kasza Józsefet, a VMSZ egykori elnökét, majd tiszteletbeli elnökét, később a pártból kizárt eretneket. Az ügyészség korrupciógyanús hivatali visszaéléssel vádolja. Először azt gondolom, tévedésről van szó, vagy a bulvársajtó kacsájáról, de miután végiglapoztam az interneten elérhető más újságokat is, kiderült, hogy nem kacsa. Nem tisztem ítéletet mondani. A törvényszék dolga az ítélkezés, a miénk az önvizsgálat. Nem tartozom Kasza nagy tisztelői, tanácsadói, munkatársai közé. A volt pártelnök, sem volt velem szemben kíméletes, mégsem vagyok kárörvendő. Nem bánnám, ha kiderülne Kasza ártatlansága. Budapesten értesülök a döntésről, miszerint az ügyészség harminc 30 napi előzetes letartóztatásba helyezte Kaszát. Ennek fele sem tréfa, gondolom. Ezek után, még fontosabb az ártatlanság bebizonyítása, hiszen – bár a VMSZ vezetői hangoztatják, hogy ez nem politikai kérdés – végkicsengésében mégis az. Ki hinné, hogy Kasza József a VMSz elnöki pozíciója nélkül fontos tisztségeket kapott volna az Agrobankban vagy a különböző izgatóbizottságokban. Tehát akarva-akaratlanul akad némi összefüggés. A vád árnyékot vet a vajdasági magyarságra, hiszen annak nagy többséggel megválasztott vezetője volt. Valaki közbevethetné, hogy nem a magyarság többsége, hiszen annak többsége nem is járult az urnák elé. Ezúttal azonban nem ez a kérdés. Egy biztos, egykori munkatársai, tanácsadó nem állíthatják, hogy semmit sem sejtettek, hiszen a fránya független értelmiségiek, az Otpor, továbbá Ágoston András többször is felhívták a figyelmet a veszélyre. Hogyhogy ők érzékelték a veszélyt, a közvetlen munkatársak nem? Igaz, baljós megjegyzéseiket a pártsajtó cenzúrázta, ami felveti a sajtószabadság kérdését. Bárhogy is végződjék a dolog, lesz miről töprengni. A legsilányabb változat lenne, ha a tegnapi hívei nyeglén kijelentenék, hogy semmi közük ehhez az emberhez, ha tegnapi hódolói, ma megvetéssel szólnának róla. Akkor is töprengni kell, ha a jobbik szcenárió valósulna meg, s kiderülne, hogy Kaszát hamisan vádolták. Bár így lenne! Ám akkor is lehetne min töprengni. Főleg azon, hogy a vezető beosztásban levő magyar politikusokat a kisebbségi polgárok ellenőrizhessék, bírálhassák, hogy időben érzékeljük a veszélyt. Kétségtelen ez segítene abban, hogy még az elméletben se fordulhasson elő hasonló helyzet.
Csatangolás a Báni palota környékén
Nem volt kegyes a 20. század Kelet-Közép-Európa és a Balkán népeihez, nemzeteihez. A sebeket sebekkel gyógyította. A nemzetek rettegtek egymástól, eközben félelmükben egymás torkának estek. Bibó István szerint a kelet-közép-európai kisállamok nyomorúsága jellemzi a régió történelmét. Ez jut eszemben, amikor olvastam a jelentéseket a Vajdaság elcsatolásának megünnepléséről. Épp hogy megérkeztem Újvidékre, kedvem kerekedett egy sétaútra. Szerettem volna találkozni egy régi baráttal, vagy megpillantani egy korosodó újvidéki hölgyet, akiért fiatalon oly sokan rajongtunk. Akire cinkosan rámosolyoghatunk, akkor is, ha nem tudjuk miért. Az eltékozolt idő miatt? Vagy csak azért, mert örülnünk kell, mert túléltünk mindent. A belvárosban csatangoltam, aztán a Duna part felé tartottam. A Maina és a Szajna után szerettem volna látni a Dunát, mert a szemem inkább ehhez szokott hozzá. A tartományi képviselőház előtt a szokottnál több luxusautót és rendőrt láttam, ami kedvemet szegte, mert évtizedek során bevésődött a tudatalattimba, hogy kellemetlen következményekkel jár, mihelyt sok elvtárs, avagy manapság sok úr dugja össze a fejét a márványpalotában. Csak este tudtam meg, hogy a tisztségviselők Vajdaság Szerbiához való csatolásának 94. évfordulóját ünnepelték. Ez ideig ez nem volt különlegesen fontos ünnep, de az új kormányzat ezen is változtatott. Új szelek fújdogálnak a vajdasági rónán. Ha csak fújdogálnak, akkor ám legyen. Ezt nem csak csípős hangsúllyal írom, hanem megértéssel, miért ne ünnepelné minden nemzet a saját ünnepét? Csak az a fontos, hogy ezt ne erőszakolja másra, és ne tiltsa a másik nemzetnek, hogy a saját ünnepét ünnepelje. Arra gondolok, amitPásztor Istvánkimondott, amit már réges-régen ki kellett volna mondani a hivatalos pulpituson. A többségi nemzetnek ez tényleg ünnep, a magyarok, esetleg a maradék németek csak megemlékeznek erről a napról. Tisztességes mondat, amely többet ér, mint a politikai mimikri, a képmutató lojalitás, vagy a másik háta mögötti kocsmai ökölrázás, ami gyakorta kocsmai verekedéssel, vagy annál sokkal rosszabbal végződik. Az igazi lojalitás a nyílt és egyenes beszéddel kezdődik. Ezt kell megtanulni a térség nemzeteinek. Ez a politikai kultúra akkor érvényesül, ha az iskolai történelemtankönyvekben a vitás kérdéseket pluralista módon mutatják be. A magyarok, például, másképpen értelmezik 1848-at, mint a szerbek. Így vagyunk Vajdaság elcsatolásával is. Be kell mutatni az egyiket is, a másikat is. Ezzel a múltat nem fogjuk megváltoztatni és senkinek se kell lemondani saját igazságáról. A bűnösöket büntetni kell, de az európai történelmi drámák iránti empátiát is gyakorolnunk kell. Abban is igaza van Pásztornak, hogy „a polgári, európai Vajdaság tervének hordozója csak az autonóm polgár lehet”. Szavának hitelét nyomatékosítaná, ha pártelnökként a magyar kisebbségen belül is, ennek az elvnek a megvalósítását szorgalmazná.
Epilógus
Az este József Attilát olvastam. Rossz éjszakám volt, jeges keleti szél ébreszt. Indulnom kell! A Wittgenstein szövőszékének utolsó jelenete jut eszembe. A szoba közepén várakozik egy bőrönd.