SIGN IN YOUR ACCOUNT TO HAVE ACCESS TO DIFFERENT FEATURES

FORGOT YOUR PASSWORD?

FORGOT YOUR DETAILS?

AAH, WAIT, I REMEMBER NOW!

Végel László

csütörtök, 24 augusztus 2006 / Published in Etc

Tévé-műsor a magyarokról

A Szerbiai Rádió és Televízió Újvidéki Stúdiója 2003. szeptember 10-én ünnepélyesen köszöntötte a Belgrádba látogató Stjepan Mesić urat, Horvátország elnökét.  Ebből az alkalomból volt a stúdió vendége Jovan Pejin történész, akivel új, a szakmai körökben még nem értékelt könyvéről beszélgettek el.  A televízió egyórás műsoridőt szentel a könyvnek, ami nagy szó, ha tudjuk, hogy az Európa-szerte nagyra értékelt Aleksandar Tišma egy könyve sem kapott ilyen kiadós műsoridőt. Ebből kiderül, hogy nem a történész Jovan Pejinről van szó, hanem a SZRT műsorkoncepciójáról. A műsorvezető teljes egyetértésével a vendég tájékoztatott bennünket, hogy Baranya ma horvát megszállás alatt van, hogy a szlovákok, a románok, s főképpen a magyarok Vajdaságban közönséges kolonizátorok. A Szerbiai Rádió és Televízió említett műsora szerint magától értetődő, hogy Vajdaságban nem léteznek horvátok, csak bunyevácok. A faji elemzés alapján a Szerbiai Rádió és Televízió arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok nagyrészt szlávok, ezért van „olyan szép kerek arcuk”. A műsorvezető ezt nagy helyesléssel fogadta s megállapította, hogy vendége érvelés rendkívül színvonalas. Ez már a Szerbiai Rádió és Televízió egyértelmű üzenete volt.

Jovan Pejin állampolgár vélekedése az ő személyes lelkiismereti ügyét képezi. De hogyan tálalja mindezt a Szerb Rádió és Televízió az már az illető intézmény, mindenekelőtt Crkvenjakov vezérigazgató ügye, aki az intézmény tavaszi tisztogatása után megújult erővel restaurálja azokat az eszméket, amelyek  2000. október 5-e után heves bírálat tárgyát képezték. A faji elemzések, és a „horvát okkupáció” konstatálása semmiképpen sem élvezhet prioritást az állami televízió műsorában, de mindezt Stjepan Mesić látogatására időzíteni, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék politikájának kétszínűségét bizonyítja. Az első politikai kérdés, a második azonban erkölcsi is. Amilyen a politika, olyan az erkölcs!  Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a Rádiódiffúziós Tanács hallgatni fog, hallgatni fog Ruszkovszki tartományi tájékoztatási titkár, és hallgatni fog Korhecz a tartományi kisebbségügyi titkár, Rasim Ljajić szövetségi kisebbségügyi miniszternek pedig nem lesz ideje felemelnie a szavát, mert éppen valami multikulturális tortákkal ékesített multikulturális ünnepséget nyit meg. Mindezeket szem előtt tartva a tehetetlenség érzésével  tiltakozom az állami televízió eme skandaluma és afférja ellen.

Végel László

Újvidék, 2003. szeptember 11.

(A levél rövidített változatát a belgrádi Beta hírügynökség sugározta 2003. szeptember 11-én.)

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

    Naplójegyzetek, fragmentumok január 4., szerda ...
  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

    Naplójegyzetek, fragmentumok december 31., szom...
  • Nemzetállam – kontra nemzeti kisebbség

    Naplójegyzetek, fragmentumok 2022- december 26....

VEGEL Texts

VEGEL TEXTS

  • Bibliográfia
  • Blog
  • Életrajz
  • Galéria
    • Az én Újvidékem - Moj Novi Sad
  • Home2hu
  • Portrék - Portreti
  • Kapcsolat

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

Végel László 1941. február 1-én született a királyi Jugoszláviában, Szenttamáson (Srbobran).

Regény- és drámaíró, esszéista. A hatvanas években foglalkozott irodalomkritikával, a nyolcvanas években pedig színházkritikával.

  • GET SOCIAL

© 2020. All rights reserved.

TOP
  • Magyar
  • Srpski
  • English
  • Hrvatski
  • Deutsch