Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. július 14., kedd
Így van rendjén. Miért várjam el, hogy a mai fiatal nemzedéknek legyenek eszményei? Se kedvem, se jogom nincs rá! Eszmények nélkül könnyebb lesz elviselni a vereséget. Slavuj Žižek egyik esszéjében írt a cinikus pragmatikusokról és belátom, mindig ők kerekednek felül. Emlékszem 1968. júniusára, amikor a belgrádi vasúti aluljárón a rendőrség szétverte a tiltakozó egyetemistákat. Szenttamásról Belgrádba utaztam, útközben megálltam Újvidéken és délután meglátogattam P.J, költőt. Szerettem volna látni a tévé délutáni híradóját, hogy értesüljek a belgrádi egyetemista tüntetések újabb fejleményéről. A költőt cseppet sem érdekelték az események. A rózsákról beszélt, majd kivezetett a kertbe, hogy megmutassa a rózsákat. Tényleg gyönyörűek voltak. Láttam a színek pompás játékát, a formák tobzódását. A költő gondosan felsorolta a különböző fajták nevét, amelyeket nem jegyeztem meg, mert a belgrádi tüntetésekre gondoltam. Én is, akárcsak a barátaim, megbecsültöm a verseit, amelyek ugyanolyan voltak, mint a rózsái. Költészetét egyaránt kedvelték a párt funkcionáriusai és a lázadó ifjúság. Mindenki nagy becsben tartotta, a „rózsákról” szóló verseket. A hivatalosak is – a nem hivatalosak is. Ötven év után elővettem a verseit és döbbenten konstatáltam, a „rózsaszirmok” fonnyadtak. Arra gondoltam, hogy miért maradandóbb Sinkó Ervin vagy Herceg János prózája vagy esszéirodalma. Kétségtelen, hogy azért, mert jobban megviselték őket a koruk ellentmondásai. Ők a tüskéket érzékeltékt, P. J. pedig a szirmokat.