Naplójegyzetek – fragmentumk
2020. július 5., vasárnap
(…) Újvidéki elszigeteltségemben olvastam Déry Tibor Befejezetlen mondatát és Babits Halálfiait. Mindkét regény jellegzetes szellemi aurával rendelkezik. Ez alatt értem, hogy a szerzők koruk dilemmáit személyes élményként élik meg, személyes dilemmáik összhangban vannak koruk dilemmáival. Ezen töprengve beláttam, hogy minden jelentős mű tartalmazza ezt az egységet. Érdekes, hogy a vajdasági irodalomban két jelentős alkotó műveiben ismertem fel ezt a szellemi aurát. Az egyik Herceg János, akit magam is későn ismertem fel, mert háttérbe szorították a róla kialakított csalóka klisék, ő pedig a megfelelés kényszere miatt gyakran el is fogadta a róla kialakított kliséket. A másik pedig Sinkó Ervin, aki fiatal koromban nagy hatással volt rám, akinek a munkásságában gyakran felismertem saját dilemmáimat is. A bonyolult és sok ellentmondással vívódó Herceg Jánost, még nem fedeztük fel, az ugyancsak bonyolult és sok belső ellentmondással küzdő Sinkó Ervint pedig gyorsan elfelejtettük. Sinkót a mai uralkodó koreszmék nehezen fogadják el, de nem kizárt, hogy jönnek majd új nemzedékek, amelyek felismerik időszerűségét. Nyilván napjainkban nem a régi dilemmák ismétlődnek meg, ám a személyes dilemmák és a koreszmék drámai ötvözetére manapság is nagy szükség lenne.