SIGN IN YOUR ACCOUNT TO HAVE ACCESS TO DIFFERENT FEATURES

FORGOT YOUR PASSWORD?

FORGOT YOUR DETAILS?

AAH, WAIT, I REMEMBER NOW!

Végel László

szerda, 26 január 2022 / Published in Naplójegyzetek

Szabadka ünnepel

Naplójegyzetek, fragmentumok

  1. november 30., kedd

Szabadka ünnepelt. Felavatták Petar Karađorđević hatalmas mintegy 4 méter magas, 1 tonnát kitevő csaknem 10 méter magas szobrát. A Szabadkára 1918-ban ezen a napon vonult be a szerb hadsereg. A város polgármestere Stevan Bakić, bejelentette, ecsetelte, hogy a polgárok milyen lelkesen fogadták a bevonuló szerb katonákat. A Pannon tévé szerint többek között ezeket mondta: „Ő 1912-ben nagy erőfeszítéseket tett az ország felszabadítása és egyesítése érdekében, elindulva a történelmi Szerbia déli részeibe. Folytatásként 1918-ban mindezt itt északon fejezte be, ahol dicsőséges hadseregét meleg fogadtatásban részesítették.” Vučić elnök különmegbízottja Darija Kisić Tepavčević szintén lelkes beszédet tartott „Ezért külön megtiszteltetés számomra, hogy lehetőségem adódott, hogy ma itt, Szabadkán részt vehetek történelmünk egyik legnagyobb alakjának szoboravatóján. Ő volt a győztes király, az egyesítő király, a király, akit a nép szeretett és tisztelt, és a király, aki megmutatta, hogyan kell őrizni és szeretni a hazánkat.” Pásztor Bálint pedig kitért a „szabadság eszenciájára”. A következő magvas kijelentést tette: „A szabadkaiság esszenciája az, hogy egymás személyiségeit tiszteletben tartjuk, bármit is gondolunk róluk, illetve bármilyen szerepük is volt a történelemben.”

A Szabad Európa Rádió közli a LIBE (az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága) delegációjának Magyarországról szóló új jelentését. Többek között ez olvasható benne? „Továbbra is jelentős aggodalomra ad okot az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtószabadság.

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

    Naplójegyzetek, fragmentumok január 4., szerda ...
  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

    Naplójegyzetek, fragmentumok december 31., szom...
  • Nemzetállam – kontra nemzeti kisebbség

    Naplójegyzetek, fragmentumok 2022- december 26....

VEGEL Texts

VEGEL TEXTS

  • Bibliográfia
  • Blog
  • Életrajz
  • Galéria
    • Az én Újvidékem - Moj Novi Sad
  • Home2hu
  • Portrék - Portreti
  • Kapcsolat

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

Végel László 1941. február 1-én született a királyi Jugoszláviában, Szenttamáson (Srbobran).

Regény- és drámaíró, esszéista. A hatvanas években foglalkozott irodalomkritikával, a nyolcvanas években pedig színházkritikával.

  • GET SOCIAL

© 2020. All rights reserved.

TOP
  • Magyar
  • Srpski
  • English
  • Hrvatski
  • Deutsch