Naplójegyzetek, fragmentumok
- január 19. szerda
Lefekvéskor Koča Popović váteszi mondatán járt az eszem. „Akik utánunk jönnek, rosszabbak, mint mi voltunk”. Szorongva idézem fel, hiszen mindig abban bíztam, hogy utánunk jobb, értékesebb nemzedékek jönnek, amelyek megértik a múltunkat és kijavítják a hibáinkat. Sokszor jutott eszembe a Mile Stojić az új nemzedékhez intézett versének egyik sora: „felejtsetek el bennünket”. Lehet, hogy megérdemeltük, hiszen nincs túl sok okom dicsekedni a nemzedékemmel. Akadtak köztünk ellenállók, de a nemzedékem nagy többsége behódolt Miloševićnek, és később sem szabadult meg ettől az örökségétől. Arra számítottam, hogy jön egy új fiatal nemzedék, amelyik nem csak Miloševićtyel szakít, hanem felszámolja azt a nyelvet és azt értékrendet. Nem ez történt. Az új nemzedékek finomították a tegnapi nyelvet, átcsomagolták a tegnapi eszméket, és ezt az „új” soft-miloševići nyelvet egykori ellenfelei is elsajátították. Az ellenállás nyelve viszont beköltözött buborékokba, ahol mindenki első akar lenni. Igy születik meg a soft-buborékokban a soft-ellenállás nyelve, ezekben a buborékokban nincsnek elődök, akiket „idézni érdemes”, holott éppen ma lettek a fontosak az idézetek, amelyek arról tanúskodnak, hogy igenis volt alternatíva. Az új gyengéd ellenállásnak azonban nincs múltja. Brecht valamelyik kínai filozófusra hivatkozva egy alkalommal azt találta leírni, hogy az igazán jelentős könyvek 90 százaléka idézet, 10 százaléka eredeti. Bizonyára túloz, de van benne némi igazság. Nálunk azonban senkinek sincs őse, ami azt jelenti, hogy utódja sem lesz. Ha pedig igy van, akkor a progresszió helyett regresszió köszönt ránk, s Koča Popovićnak igaza van. A felejtés elfecsérelte a tudástőkét, nincs mit folytatni, mindenki első akar lenni, vagyis kezdő. A szellemi sivatagban elődök nélküli zsenik kóborognak, ami egyben azt is jelenti, hogy nekik sem lesz utódjuk.