Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. március 14., szombat
A koronavírus ügyében a mai napon Szerbiában is hirtelen fordulat állt be. Több mint ötvenen betegedtek meg, Vučić elnök pedig drámai hangon vészterhes időket jelentett be. Sokan elvesztik szeretteiket, mondta. Egy másik értekezletről Ana Brnabić mosolyogva távozik, nem értem miért. A hadügyminiszter olcsó lakásokat ad át a tiszteknek, kezet ráz velük, nem veszi tudomásul, hogy a saját kormánya sem javasolja ezt. Szinte jól esik, hogy nem hívnak sehova, nyugodtan ülök a szobában, de nincs türelmem komolyabban elmélyedni egy-egy szövegben. A szorongás belém költözött, arra számítok, hogy egy-két hónapig nem tehetem ki a lábam az utcára. A 65 évnél idősebbeknek tilos elhagyni a lakást. Néhány ismerősömmel telefonon beszélgetek, olvasgatom az interneten a kommenteket, amelyek most jóval higgadtabbnak. Nem tapasztalom a pártoskodás szenvedélyét, inkább azt veszem észre, hogy a lakosság párthovatartozástól függetlenül nem bízik a hatalomban. Megnyugtató, hogy a veszélyben az átlagemberben felülkerekedik a józan ész. Este Anikóval az 1999-ban bevezetett rendkívüli állapotról beszélgetek. A NATO-légitámadás idején mégis tudtuk, hogy honnan érkezik a veszély, ki lehetett alakítani valamiféle személyes stratégiát, most azonban minden irracionális.