Remeg a föld…

Remeg a föld…

2015. szeptember

Politikai bohózat

Balzacot kell olvasni, nyugtatom meg barátomat, aki álmélkodva meséli, hogy a tévéstúdiók egymással versengve sugározzak a titkosrendőrség által készített felvételeket a tegnapi belügyminiszter, a mai külügyminiszter Ivica Dačić találkozóiról a narkómaffia-hálózat egyik-másik tagjával. A gyanúsított illetővel egyébként Dačić legszűkebb munkatársai is találkoztak. A filmen dossziékat keringnek kézről kézre. Titokzatos sárga meg fehér iratgyűjtő borzolja a kedélyeket. Noha teljes a zűrzavar, az ügyészség hallgat. A kormánykoalíción belüli pártközi leszámolásról van szó, állítják a politikai elemzők. Nem érdekelnek a pártközi leszámolások! Az utóbbi időben a pártpolitikák olyan silányak, hogy mindinkább elidegenedek tőlük, egy Svejk logikájával veszek tudomást róluk. Immár csak olyan bosszantó események érdekelnek, amelyeken kínomban nevetni is tudok.

Népvándorlás kora

Avagy beköszöntött a népvándorlások kora? Már jó ideje annak, hogy a vajdasági magyarok tömegesen költöznek ki a nyugati világba. Ha ilyen tempóban folytatódik, akkor nemsokára ez a kisebbség jelentéktelen szórvány lesz. Szerbiából folyamatosan távoznak a szakképzett fiatalok, miután az ország humántőkéje alaposan megcsappant. A következmények tragikusak lesznek. Nem csillapodik a magyarországi kivándorlás sem, egyesek szerint az exodus nagyobb, mint 1956-ban volt. Ebben az esetben sem merem továbbgondolni a kérdést. Kiürül a posztkommunista tér, a szakképzetek és az ifjak Nyugat-Európába távoznak. Érkeznek a szírek, az afgánok, a jemeniek, az irániak stb. csakhogy ők sem maradnak, hanem Nyugat-Európa felé veszik az irányt. A hírdömpinget lehetetlen áttekinteni. Magyarország felől elkészült a déli határzár most épp a katonaság mozgósítása van folyamatban. Habár a katonák fegyvert viselnek, csak végső esetben lőnek, esküdöznek a kormánytagok. Michael Roth, német külügyi államminiszter már nem nagyon tudja értelmezni azt, amit Magyarországról hall. Werner Faymann osztrák kancellár a holokauszthoz hasonlította Orbán menekültpolitikáját. Bírálják a magyar kormányt a francia politikusok is. A kormány elutasítja a vádakat. Szíjjártó Peter külügyminiszter Magyarország elleni hazugságkampányról beszélt és bejelentette: ebben az évben félmillió menekült várható. Valamit tenni kell! Szigorú törvényekkel kell megvédeni a schengeni határokat. Orbán Viktor kormányfő szerint, az európai kultúrát megőrizni vágyók számára egyetlen kiút létezik: nem beengedni több muzulmánt. A külföldi lapok arról számolnak be, hogy a röszkei menekülttáborban a magyar rendőrök a bekerített menekülteknek úgy dobálják a szendvicseket, mint az állatoknak. Ugyanott László Petra az N1 TV operatőre elgáncsolt egy, gyerekével a karján menekülő férfit. A felvételről kiderült, hogy a szíriai migráns Osama Al Ghadabról, egy első osztályú labdarúgóklub edzője, akit megkínoztak az Iszlám Állam katonái. Felesége és egyik sérült gyereke még mindig egy törökországi menekülttáborban várakozik. Konrád György író szerint a magyar kormányfőnek igaza van, „a shengeni határt meg kell védeni”. A La Repubblicának adott interjújában elmondta, hogy a muszlim bevándorlás rizikót és kihívásokat jelent. „Nekünk magyaroknak nincs szükségünk szíriai orvosokra és mérnökökre. Ha növekedik a gazdaságunk, a környező országok magyar népességét is meghívhatjuk Magyarországra”, jelentette ki Konrád. Kertész Imre, még a menekültáradat előtt elpanaszolta: „Gyilkos világ kezdődik, nacionalizmus, rasszizmus; Európa kezdi felismerni, hova jutatta őt liberális bevándorlás politikája.” Csakhogy a népvándorlás nemcsak Európát érinti, más kontinenseken is ugyan ez zajlik. Planétánkon tektonikus mozgások indultak be. A bevándorlás- és menekültáradat kiszámíthatatlan következményekkel járó mélyebb válság tünete. Úgy érzem, hogy a bevándorlók jó ürügyként szolgálnak és ez esetben (is) másról is szól a történet. Nagy kérdés, hogy milyen erőket szabadít fel a migráció. Nem kérdéses, hogy erősödnek a romboló erők bevándorlókkal és bevándorlók nélkül is. Remeg a föld, míg azon mélázunk, hogy a himbálódzó lusztert a kereszthuzat vagy a ventilátor általi légáramlat lengeti.  Van okunk szorongni.

Hogyan tovább?

Szabadkára tartok a kisebbségi pluralizmusról folyó eszmecserére. Egyre ritkábban fogadok el a közügyekről szóló nyilvános fellépést, ezúttal is inkább a Napló első két évfolyama előtt tisztelgek. Azzal a tudattal indulok útnak, hogy Szabadkán mostanság dúlnak a viták, melynek belterjes szabadkai ösvényei számomra ismeretlenek. Nem tisztem az egyik vagy a másik oldal feletti ítélkezés, hiszen az egyik oldalon is látok értékes, jó szándékú embereket, meg a másikon is. Meggyőződésem azonban, hogy a plurális tér, az új energiák felszabadulása, politikai életünk reformja, az értékelvűség biztosítása az egyik oldalon is, a másikon is fontos lenne. Pluralizmus, de hogyan? Többféle lehetőség van. Két erős, demokratikusan gondolkodó párt, avagy egy párt platformosítása? Csak a kérdést fogalmaztam meg. Amennyiben időszerűnek érzik, majd eldöntik a párttagok. Lehet, hogy létezik egy harmadik út is, amit nem észlelek. Én csak a pártfüggetlen civilszféra erősítésére, az autonóm intézményrendszer és a szabad sajtó biztosítására gondolok, legfőképp pedig a hatalom nélküli tekintélyek ápolására. Mivel a Napló-est témája a pluralizmus, érthető tehát, hogy útközben Utasi Csaba 2004-ben, a HÍD-ban megjelent írása jár az eszemben. A címe is sokatmondó: Aki nem lép egyszerre… Néhány évvel ezelőtt már hivatkoztam Utasi figyelmeztetésére, ami minden visszhang nélkül maradt. Most azonban feltűnt a probléma a pártsajtóban is! Akik a pluralizmusért szállnak síkra, úgy tesznek, mintha az tegnap sérült volna meg. Az igazság az, hogy manapság nem ajánlatos emlékezni és emlékeztetni a közelmúltra. Következésképp, a napnál is világosabb előttem, hogy az irodalmi establishment miért ódzkodik a Napló (Időírás, időközben) köteteinek további kiadásától. Érthető félelem, hiszen az elmúlt évtizedben az emlékezet „fertőtlenítése” volt a cél. Ezt napjainkban is tapasztalom, amikor valamelyest pezsegni kezdett a szellemi élet. Nem osztom azt a véleményt, hogy a pluralizmus elfojtása egy vagy két évvel ezelőtt kezdődött, mert akkor a hatalmi harc keretében maradunk. Ha csak arról folyik a vita, hogy X váltsa fel Y-t, akkor inkább hallgatok. Akit valamely párt nevez ki, azt ugyanaz a párt le is válthatja. Aki elfogadja az egyiket, fogadja el a másikat is. Az (lenne) a fontos, hogy az intézmények vezetőit független szakmai testületek nevezzék ki. Soha sehol sem voltam főszerkesztő, igazgató, vagyis kinevezett személy, ötven éven át figyelem ezt a máig tartó sunyi játszmát. X-et vagy Y-t szereti e jobban a Párt? A gyökerek mélyebbek, azokat kell gyógykezelni. Emlékeztetnék, hogy a vajdasági magyar szellemi életben a bársonyos forradalmakra való felkészülés előtt, egészen pontosan, valójában 1983-ban emeltek gátat a pluralizmus, a szellemi sokszínűség elé. Azokban az időkben a kelet-közép-európai értelmiség kezdte megfogalmazni a bársonyos forradalmak programjait. Igaz, hogy nem úgy történt, ahogy elképzeltem, ám mégiscsak a 1983-at követő esztendők jelentették a felkészülést a demokráciára. A vajdasági magyar szellemi élet 1968 körül még szinkronban volt az európai szellemi törekvésekkel, olyannyira, hogy az egyetemes magyar kultúra is hivatkozási alapnak tekintette.  1983-ban úgy tűnt, nyitott az út, ám az Új Symposion szerkesztőségének felszámolása után, ez a lehetőség megszűnt. Kihullottunk az európai szellemi áramlatokból. Ez 1983-ban történt, utána felkészületlenül léptünk be a rendszerváltásba. Akkor már Belgrádban vagy Ljubljanában pezsgett a szellemi élet, ezért a Književna rečben (ahol megannyi írásom jelent meg, amelyek Újvidéken nem láthattak napvilágot) vagy a ljubljanai Mladinában, és más szlovén fórumokon otthon éreztem magam. Emlékszem, 1986-ban a ljubljanai Delo újságírója interjút készített velem, és a többpártrendszer esélyeire kérdezett rá. Ez a vajdmagyarban botrányos, nem utolsó sorban büntetendő kérdésnek számított volna. A szellemi életünkből 1983 után hiányoztak a kelet-közép-európai rendszerváltással szinkronban levő műhelyek. Visszaestünk a vidékiességbe. Ilyen fórumok azóta sem jöttek létre. Európában ma is komoly szellemi váltások vannak, törések keletkeznek, konfliktusok dúlnak, változik az irodalom, a művészet, miközben mi, el vagyunk foglalva magunkkal, saját belterjességünk fojtogat bennünket. Ebben a vonatkozásban nem elegendő a politikusokat hibáztatni, az évtizedeken át csendben meghunyászkodó értelmiség is felelős. 1983-at követte az eltorzult szerbiai rendszerváltás. A kilencvenes években Milošević pártja meghatározta, hogy melyik magyar kisebbségi párt legyen a partnere és ezzel létrehozta a magyar kisebbségi egypártrendszert. Utána a nemzeti tanácsok elektoriális megválasztása bebetonozta az egypártrendszert. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet megfelelt a mindenkori magyar és a mindenkori szerb kormánypártoknak is. És most itt állunk és viszálykodunk. A fiatalok kivándorolnak, a kisebbségi polgárok egyre passzívabbak, a magyarok lélekszáma rohamosan csökken. A helyzet drámai. Nincs szükség a politikusok önfényezésére, a kincstári optimizmusra, a politikai bunkerekre. Továbbjutni kell(en)!  Meg kellene reformálni az adott politikai kereteket. Mindezt elmondtam egy zentai tanácskozáson 2009. szeptember 18-án. Attól tartok, hogy a soron levő választások után le kell nyelnünk a keserű pirulát. Hogyan lehetne legalább részben javítani a kilátásokon? Pluralizmussal? Igen! Talán egy új kisebbségi kerekasztalra lenne szükség, hogy felmérjük, hogyan tovább a baljós időkben…

Baloldali  – a baloldalon

Jeremy Corbyn. Érdemes megjegyezni az angliai Munkáspárt új elnökének a nevét. Megválasztása arról szól, hogy végre a baloldali pártok kezdenek visszakanyarodni a baloldalra.    

Jaj, annak a közösségnek…

Sokáig úgy tűnt, hogy beletörődtünk az egypártrendszerbe. A környezetünkben azonban mégis a többpártrendszer érvényesül. Olyan, amilyen, de van. Az új nemzedékek azonban többpártrendszerű kelet-közép-európai környezetben nevelkednek, és nem értik, mi történt velünk. Lesznek, akik ugyan nem értik, viszont nem ellenkeznek, hanem kivándorolnak. Lesznek, akik nem értik, nem ellenkeznek, de a belső exodust választják. Lesznek, akik nem értik, nem vándorolnak ki, nem választják a belső exodust, hanem ellenkeznek. Jaj, annak a közösségnek, amely nem érti meg ezeknek a szavát. 

Családi Kör, 2015. szeptember 17.