Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. július 26., vasárnap
Számtalanszor felmerült bennem a párbeszéd hasznossága és haszontalansága. Többször kioktattak: nincs párbeszéd a regnáló hatalommal. Akkor pedig petíciók se kellenek, hiszen azok mindig párbeszédet kezdeményeznek, Aki petíciót ír, az nem forradalmra készül, hanem párbeszédre. A magyar demokratikus ellenzék petíciói is párbeszédre invizáltak. A hatalom egy ideig elutasította, de pár év múlva mégis vállalta a párbeszédet, aminek az eredménye a mintaszerű magyar rendszerváltás volt. Ceaușescu nem vállalta és úgy végezte, ahogy végezte. Az utolsó petíció volt, amit aláírtam, 2002. október 29 én látott napvilágot a belgrádi Danas napilapban és a Peščanik honlapján. Mirko Đorđević, Milan Đorđevićtyal, Filip Daviddal, Dragan Velikićtyel, Predrag Čudićtyal, Vladimir Arsenijevićtyel, Bogdan Bogdanovićtyal és Radmila Lazićtyal közösen felhívtuk a figyelmet a tért hódító fasiszta eszmékre. Utána átéltem az embertelen megbélyegzést. Nem ez fájt, mert erre számítottam, hanem az a felismerés, hogy magamra maradtam, legjobb barátaim sem kerestek fel, hogy legalább titokban kifejezzék rokonszenvüket. Néhányan sajnálkozva közölték, hogy szélmalomharcot vívok. Mi akarok lenni? Don Quijote? Természetesen a hatalom nem vállalta a párbeszédet, a helyzet viszont rosszabbodott. Közel húsz esztendő múlva egyre több értelmiségi figyelmeztet fasizmus, mások szerint a posztfasizmus terjedésére. Jobb nem belegondolni, hogy mi lesz ennek a vége. Immár nem csak Szerbiában, hanem az egész kelet-közép-európai régióban terjed a posztfasiszta szélsőjobb. és végre újra beköszöntött a petíciók kora. Se szeri se száma az urbánus maffia ellen tiltakozó zöld petícióknak. Ahogy látom a koronavírus idején szerbiai orvosok is felriadtak lojális álmukból. A tanügyi munkások hosszú szünet után nem csak a saját jövedelmükért szállnak síkra, hanem elítélik az orvosok elleni kampányt. A sajtószabadság ügye a kelet-európai újdemokráciák neuralgikus pontja. Olyan mint a lázmérő: jelzi, hogy súlyos kór tombol a testben. Igaz, a sajtó szabadsága még nem dönti meg az autokrata rendszert, csak a reményt tartja ébren. A szabad sajtó csak a párbeszéd esélyét növeli. Egyszer mégis sor kerül rá. Vagy pedig a forradalomra.