Párbeszéd az interneten

2012. január

A nemzeti fattyú

Thomas Mann nagy ellentmondást ábrázolt a Törvény című elbeszélésében. A zsidó apától és egyiptomi anyától származó, tehát vér szerint népéhez csak félig tartozó Mózes Isten parancsára vezette az Ígéret Földjére népét, s megszabadította az egyiptomi rabságból. És a vándorlási vészhelyzetekben a népi kicsinyesség Mózest kárhozatta, ezért ő az Istenhez fohászkodott. „Miért kell nékem az egész népet a kebelemen hordoznom, mintha én szültem volna?”. Mire az Isten így válaszolt neki: „Mert ha mindenestül közéjük tartoznál, szőröstől-bőröstől, akkor nem látnád őket, és nem tudnál erélyes kézzel hozzájuk nyúlni.” Az isteni szó tehát arról szól, hogy nem kell szőröstől-bőröstől a nemzethez tartozni, mert akkor nem képes az ember kritikusan szemlélni. A német patrícius család sarja Thomas Mann írta meg a  mózesi küldetés, a nemzeti fattyú legnagyobb dicséretét. Thomas Mann műve a tiszta nemzeti identitással való kérkedés és üzletelés korszakában a legnagyobb eretnekségnek számít.

A hideg szélcsöndről és a rehabilitációról

Pár héttel ezelőtt töprengtem Sziveri rehabilitációjáról. Örömmel olvastam, hogy muzslai fiatalok (is) síkra szállnak ugyanezért. Soha jobbkor, hiszen nem csak Sziveri személyéről van szó, hanem azokról az eszmékről, amelyekért Sziveri síkra szállt, s amiért életét áldozta fel. Hogy miről is volt szó, azt ő pontosan meghatározta. „Amikor én ténylegesen bekapcsolódtam ebbe az irodalmi életbe – olvasható interjújában (Forrásvizek barbársága), amely 1991-ben könyv formájában is napvilágot látott -, úgy 73-74 tájt, ott már olyan hideg szélcsönd nyomott el minden élőt, vagyis egy olyan tetszhalott világba csöppentem, ahol a sok mellékes dolog teljesen elfedte a lényeget, és mi akkori fiatalok, keveset láthattunk a valóságból.  Ez volt a bürokrácia célja: írjál semleges dolgokat, esztétizálj, és ne üsd bele semmibe az orrodat”. A mondatból kiderül, hogy nem csak folyóirat-szerkesztésről van szó, hanem ars poeticáról, irodalomszemléletről is. Nem akart „esztétizálni”; a „hideg szélcsöndben” „semleges dolgokról” írni. Megpróbált szembeszállni az uralkodó politikai nézetekkel és irodalmi normákkal, más hangon írta verseit, és másként szerkesztett. Természetesen leváltották, kirúgták, végül a szabadkai Népszínházban talált menedékre. De a verőlegények megtették a magukét és – mint ahogy mondta – ráment az egészsége. Fiatalon távozott, s manapság gyakran hallom a kérdést, hogy mit mondana, ha életben marad.  Most, hogy Budapesten újra megjelentek művei végső ideje lenne ezt megtenni, hogy soha többé senkit se elimináljon és mellőzön a hatalom, azért mert másként gondolkodik. Ennek kimondása nélkül a rehabilitáció értelmét veszítené. De hogy mondja ki a hatalom, ha az egykori végrehajtók még most is a fotelekben üldögélnek?

Nyíltan a félelemről

D.D. magyar fiatal vajdasági író írja levelében, hogy az egyik vajdasági újság szerkesztője felkérte, heti rendszerességgel írjon jegyzeteket, de utána a szerkesztő lemondta az ajánlatot. Felsőbb utasításra történt, mentegetőzött a peches szerkesztő. Az újvidéki Flaying Dachmann kávézóban egy másik fiatal íróval beszélgetek, aki elhűlve számol be a pártmonopóliumokról. Igaza van: a magyar kisebbségi napilap olyan, mint egy pártképeslap. A fiatal vajdasági magyar értelmiség az interneten tiltakozik, ahol lassan-lassan kialakul a totalitárius múlttal nem terhelt, főleg fiatalokból álló demokratikus undergraund. Vannak, akik nyíltan beszélnek a mindinkább eluralkodó félelemről, ennek bevallása valójában az első lépés a szabadság felé. Szerencsére, a VMDK a facebookon csokorba gyűjti az eretnek digitális szövegeket, amelyekből furcsa dolgok derülnek ki. Kik a szerbiai gazdagok listáján szereplő leggazdagabb magyar politikusok? Döbbenten olvasom a neveket. A legjobb lenne, ha kacsáról lenne szó, nyugtatom magamat. Mert az ilyen gazdagságnak kemény árra lenne.  Viszont jókat derülök a fotó-karikatúrákon, amelyek arról szólnak, hogy a vajdasági magyarságban – szerencsére! – eleven a politikai humor. Ezek a foto-karikatúrák cseppet sem hasonlítanak azoknak a kisebbségi karikatúrákra, melyek azokat gúnyolják, akiket a főnökök előző napi nyilatkozataikban, beszédeikben elítéltek.

Az Andrássy úton

Egy délután Budapesten. Miroslav Ilić barátom autójával Budapestre utaztam, hogy ügyes-bajos dolgait intézzem. És vásároljak néhány könyvet. Sajnos, az Andrássy úti Írók Könyvesboltja zárva volt, s a többi nagyobb könyvesboltot is zárva találtam. Szemerkélt az eső, és az Andrássy úton megálltunk az Opera előtt. Miroslav kíváncsi volt a hátsó ajtóra, mivel egy angol nyelvű honlapon olvasta, hogy azon keresztül távoztak a sarkalatos törvények életbelépését ünneplő főméltóságok, miközben az Opera előtt több tízezres tömeg tiltakozott.  Az ellenzék 100 000 tünettőről beszél a Magyar Televízió kis lézengő csapatot mutatott. A külföldi tévéállomások szintén nagyobb tömeget ábrázoltak, de a számokkal óvatosan bántak, s több tízezer tüntetőről beszéltek. A Reuters harmincezer tüntetőről tud. Közben zuhant forint árfolyama. A Fitch Ratings hitelminősítő péntek kora délután bóvlinak minősítette az országot, tehát a három legfontosabb hitelminősítő intézet tartja bóvlinak Magyarországot. Toporgok az Opera előtt, aztán az Andrássy utat szemlélem. A legszebb budapesti utca, ismerem el, de soha sem tudtam megbarátkozni vele. Még 1993-ban az Írók Könyvesboltjából kilépve találkoztam B. L-lel, az áttelepült vajdasági magyar íróval, aki elmondta, hogy az Andrássy úton, Pest legelőkelőbb utcájában vásárolt magának lakást. Ő is meglepődött, hogy 1991-ben milyen olcsón, újvidéki lakásának árából jutott hozzá. 1993-ban éppen munkanélküli voltam, mivel kirúgtak az újvidéki televízióból, s budapesti honoráriumból konzerv készételeket vásároltam. Így utaztam vissza Újvidékre. Konzervekkel és könyvekkel. A bőrönd nehéz volt, ezért beszélgetés közben kiengedtem a kezemből, s megcsörrentek benne a pléh konzervek. Mit cipelsz, kérdezte a barátom. Szégyelltem bevallani, hogy konzerveket cipelek, mivelhogy akkoriban Újvidéken üresek voltak az üzletekben a pultok, az éttermeket meg nem tudtam megfizetni. Azóta is, ha az Andrássy útra tévedek, mindig ez a csörrenés jut eszembe.  Estefelé újra elsuhan a kocsink a karácsonyi és az újévi fénypompában ragyogó Andrássy úton. Az Opera fényárban úszik, mintha mi sem történt volna. Azokra a konzervekre gondoltam. Újvidék felé tartva megpihentünk az egyik benzinkútnál, üzemanyagot vásároltunk, s rendeltünk egy-egy kávét. Az egyik asztalnál magyar asztaltársaság vitatkozott. Orbán egymillió munkahelyet ígért, kiabálta az egyik férfi, és kiderült, hogy félrevezetett bennünket. Azt hallottam, hogy a napokban megugrik a benzin ára is. Tíz forinttal lesz drágább.  A szegények adója nagyobb, a gazdagoké kisebb lett, bizonygatta a mellette ülő. A másik azzal tromfolt, hogy mindez Gyurcsány hagyatéka. Ne feledkezzen meg drága uram, hogy Orbán egy tönkre ment országot örökölt. A vitába többen is bekapcsolódtak, az egyik fél azt bizonygatta, hogy Európa összeesküdött Magyarország ellen, elegünk van Clinton asszonyból meg Barrosóból. Most már a franciák is akadékoskodnak, jobb lenne, ha helyrehoznák Trianont. Orbán védi a magyarságot, a nemzeti önbecsülést. A másik meg azzal érvelt, hogy most, egy év után, rosszabb a helyzet, mint bármikor.  Feszült volt a hangulat, durva szavak repkedtek a levegőben, az asztaltársaság tagjai már-már egymás torkának estek. A másik asztal mellől valaki közbekiáltott: Míg ti, fideszesek és ti, szocik egymást szapuljátok, addig a Jobbik röhög a markába. Úgy van, majd a jobbikosok rendet tesznek, szólalt meg a söntés mellett álló ásványvizet fogyasztó férfi. Pár percig tartó, váratlan csönd után folytatódott a szóváltás. Durva, ingerült és türelmetlen szavak hangzottak el. Szidalmazták a bankárokat, a politikusokat, a kerekedőket, az adóhivatalnokokat, a külföldi befektetőket. A pincér a söntés mögött csóválta a fejét. Fizettünk. Hallgatagon ültem be az autóba, és azon töprengtem, hogy mit gondolnak az emberek a váratlan csendben. És mit gondolnak az anyaországi magyarok, amikor alkonyatkor vagy hajnalban találkoznak saját csendjükkel? Ez örök rejtély marad számomra. Attól félek, nem lesz ennek egyhamar vége.

Az álmokról

Álmaim megszakadnak. Egyre gyakrabban felriadok. Térj észhez és – álmodj, korholom magam.

Családi Kör, 2012. január 5