Naplójegyzetek, fragmentumok január 23., vasárnap Ma Újvidéken megemlékeztek a „hideg napokról”, a XX. századi magyar történelem semmivel sem igazolható szégyenfoltjáról. Érhető, hogy az emlékezés Újvidéken különösen fájó sebeket tár fel, hiszen itt játszódtak le a szörnyűségek. 80 év múltán azonban érdemes lenne emlékezni arra is, hogy a magyar parlamentben vita folyt a gyalázatos vérengzésről, a

Naplójegyzetek, fragmentumok január 19. szerda Lefekvéskor Koča Popović váteszi mondatán járt az eszem.  „Akik utánunk jönnek, rosszabbak, mint mi voltunk”. Szorongva idézem fel, hiszen mindig abban bíztam, hogy utánunk jobb, értékesebb nemzedékek jönnek, amelyek megértik a múltunkat és kijavítják a hibáinkat. Sokszor jutott eszembe a Mile Stojić az új nemzedékhez intézett versének egyik sora: „felejtsetek

Naplójegyzetek, fragmentumok január 18. kedd Rápillantok a telefonomra: Želimir Žilnik jelentkezik. Azonnal felkapom a kagylót. Több mint hatvan éve, pontosan 1958 óta ismerjük egymást. Nem barátkoztunk a szó megszokott értelmében, kapcsolatunk a barátságnál sokkal gazdagabb volt. Szellemi empátia kapcsolt bennünket össze. Sosem beszéltünk össze, de bármi is történt, mindig egyazon oldalon találtuk magunkat. Nagyra értékelem

Naplójegyzetek, fragmentumok január 15., szombat Némi meglepetéssel veszem tudomásul, hogy néhány régi barátom és ismerősöm milyen rugalmasan evez át Vučić vagy koalíció partnereinek táborába vagy a holdudvarába. Egyik hangosan és boldogan, a másik csendben meghúzódva. Sokan közülük egykor Milošević elszánt bírálói voltak. Miféle mágneses vonzerő működik a jelenlegi közéletben? Sejtelmem szerint nem csupán napi politikáról

Naplójegyzetek, fragmentumok január 13. csütörtök A szerb szilveszter napján sor került az Európa Kulturális Fővárosa újvidéki megnyitó rendezvényétnek bemutatására Lelki szemeim előtt megjelentek a két évvel ezelőtti csodálatos fiumei megnyitó jelenetei. Fiumében az o bella, ciao! bella, ciao! bella, ciao, ciao, ciao éneklésével kezdték a megnyitót. Ezzel jelezte a város az identitását, üzent Európának és

Naplójegyzetek, fragmentumok január 3., hétfő A Neue Zürcher Zeitung mai számában közli Brigitta van Kann beszámolóját Újvidékről, amely ebben az évben Európa kulturális főváros lett, Brigitte van Kann régi esszémre emlékeztet, amelyben azt írtam, hogy: „Még a lókereskedőknek is legalább három nyelven kellett benyújtaniuk az adásvételi szerződéseiket”. Aztán kitér arra is, hogy Újvidékre való érkezésemkor

Naplójegyzetek, fragmentumok január 2., vasárnapAlighogy átgondoltam ezt a történetet, Anikó megmutatta Ágoston Vilmos feleségének Gabriellának a levelét. Ma reggel San Antonioban (Texas) elhunyt Ágoston Vilmos, erdélyi magyar író. Írói pályafutását börtönnel kezdte és a senkiföldjén fejezte be. Kevesen vették tudomásul, hogy a karakteres közéleti imaginációjó írót valójában kitaszították a közéletből. Lehet, hogy éppen azért, mert

Naplójegyzetek, fragmentumok 2 január 1., szombat Már a Balkáni szépség írásakor kiderült előttem, hogy manapság a „kisebbségi helyzet” nem Kafka, hanem Hašek vagy Hrabal tollával írható le. Az elmúlt évtizedekben, főleg a VMSZ és a Szerb Haladó Párt paktuma után kiveszett az ellenállás pátosza. Inkább burleszkre emlékeztető helyzetekkel találom magam szemben. A bácskai Ceausescu-fantom a

Naplójegyzetek, fragmentumok december 31., péntek Anikóval az ablakból figyeljük: a város több részén petárdákat durrogtatnak. Azt hiszem Salajka a leghangosabb.  Nemcsak a petárdákat hallom, késő éjszaka megszólalnak a lőfegyverek is. Már kora délután tömve voltak az utcák, mindenki sietett valahova. Azt hiszem, az emberek be akarták pótolni, amit tavaly elmulasztottak. Az ablakból érzékelem az ideges

Naplójegyzetek, fragmentumok december 30. csütörtök Nagyon fájdalmas élmény Jászi Oszkárt olvasni, hiszen olvasás közben szükségszerűen a saját koromra gondolok. Visszatérnek-e a harmincas évek? Mit tapasztaltam ezekben az években, évtizedekben? A nemzeti szolidaritás legyőzte az osztályszolidaritást. Igy zárult a várva várt rendszerváltás. Igaz, már kezdetben sejteni lehetett a végjátékot. Az újvidéki Pobeda munkásai és a palánkai