Optimizmusra várva
2013. március
Bohózat
Kezdetben bosszantó volt, idővel azonban unalmassá vált a Kasszandra szerep, melyre mellesleg soha sem vágytam, csak a körülmények tukmálták rám. Több mint húsz évvel ezelőtt javasoltam a kettős állampolgárság bevezetését! Akik visszautasították, s még 2004-ban is ellenezték, ma vállalják, ami ellen semmi kifogásom, csak az a baj, hogy húsz évig kellett rá várni! Több mint két évtizedet tékozoltak el! Az első perctől kezdve síkra szálltam a nemzeti tanácsok közvetlen és titkos megválasztásáért! Hét évig nagy volt a csend, majd hirtelenjében elfogadták. Értelmetlenül elpazarolt idő! Mi történt? Pásztor István, a VMSZ elnöke (nagyon helyesen) felismerte, hogy ez az egyetlen járható út. Akkor, mintegy varázsszóra, ami a pártkatonák szemében egyik nap fekete volt, másnapra kifehéredett. Semmi kifogásom a megvilágosodás ellen, csak az a baj, hogy – mint a bibliai Jákób – elvesztettünk hét évet! Hogy mekkora veszteség volt, bizonyítja a titkos választásokon megválasztott nemzeti tanács némileg eredményesebben működik, mint a régi. Lehet, hogy a jövőben a titkos választás képezi a kisebbségi közösség mozgósító erejét. Az is lehet, hogy csak a veszélyre figyelmeztető jelzőkészülék lesz, amely, ha a vajdasági magyarság többsége nem vonul az urnák elé, kijelzi, hogy baj van a közélettel. Tapasztalataim arra intenek, hogy ezt sok politikus nem fogja tudomásul venni. Elvben egyetlenegy szavazattal is meg lehet választani a nemzeti tanácsot! Igen törvényes, harsognák buzgón az illetékesek, nem gondolva arra, hogy a számokkal lehet játszani, de a közösségi vákuummal nem. Amikor elhangzott a jelszó, hogy „Újvidéket nem lehet megvédeni”, mindhiába figyelmeztettem: ha elveszik Újvidék, akkor elveszik Szabadka is! A kishitű üzenet kishitűséget szül. A választásokon kiderült, hogy igazam volt. Hiába bizonygattam a legnagyobb jóindulattal, hogy az újságokat nem szabad pártközlönyökké silányítani, mert az példányszám csökkenéshez vezet, és a magyar választópolgárokat sem mozgósítja. Sajnos, ez is beigazolódott! A példányszám csökkenéséről szégyenlős szavakat seppegnek, a legutóbbi választásokon a kisebbségi párt támogatottsága pedig elérte a történelmi minimumot! Pedig a hátszél rendkívül kedvező volt. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, aki a kettős állampolgárság megszavazása miatt igen népszerű a vajdasági magyarok között, profi módon, személyesen kampányolt a Vajdaságban a VMSZ mellett, még a többi kisebbségi párt ellenében is. Ám, a várt eredmény elmaradt. Különösképpen a lélekszámcsökkenésről szóló legutóbbi számadat ütött szíven. Nem a bűnbakkeresés a szándékom, hiszen ez már nem egy párt, vagy egy politikai csoportosulás ügye. Ezen a ponton dől el a jövőnk. Talán újra fel kéne tenni a kérdést, amit Domonkossal és Tolnaival 1968-ban feltettünk: Mi lesz velünk? A többi legyen mellékes! Legyen bohózat. Valóban, mi lesz velünk? A kérdés napirenden tartása azonban már az új nemzedékeké, nekik kell a választ is megadniuk. Öt tíz évvel ezelőtt más helyzetben voltunk, akkor nem lehetett várakozni, a kérdéseket muszáj volt feltenni, időközben azonban kirajzolódott a vajdasági magyar kultúra új nemzedéki arculata is. Rajtuk a sor! A középnemzedék elfoglalta a szellemi élet legfontosabb posztjait, ami rendben is van. Sajnos, balszerencsés körülmények között rajtolt, a nagy exodus miatt elmaradt a nemzedéken belüli nélkülözhetetlen minőségi szelekció. Azonban a háború romjaiból menteni kellett a menthetőt, valamit sikerült megmenteni, sok mindent nem. Békés nemzedék, nincs vitája a vajdasági magyar viszonyokkal, a kisebbségi hatalommal. Az ötvenes évek vége után nem akadt simulékonyabb nemzedék, mint a mai középkorúaké. Legfeljebb a hatalom nélkülieket tanítja móresre. Úgy látszik, a Sziveri féle – sajnos rövid életű – Új Symposion szétverése után, immár harminc éve, csönd van a házunk táján. Nem csoda tehát, hogy a legfiatalabb nemzedék részére Sziveri ikon lett. Majd a jövő dönti el, hogy csak lelkiismeret-nyugtató ikon, puszta kitűző, vagy pedig kreatív inspiráció lesz-e. Ez az új nemzedék toporog az ajtó előtt, vannak köztük tehetséges fiatal írók, újságírók, értelmiségiek, ők döntik el, hogy a hosszú csend után beköszönt-e a „zengő tombolás”. Én szerényen csupán Halász Gábor rejtelmes vallomását ízlelgetem. Így beszélt magáról a Továbbjutás című remek esszéjében: „Szeretné, ha megint kóbor fiatalokkal találkozna a megülők helyett, költőkkel, akiknek a leghőbb vágya: továbbjutni!”.
Nem mérhetünk két mércével
Magyarországon felháborodást keltett, hogy állami díjjal tüntettek ki antiszemita és romaellenes nézeteket hangoztató publicistát. A világsajtó botrányosnak ítélte meg a történteket. Balog Zoltán, a kormány emberi erőforrás minisztere mindezek után beismerte tájékozatlanságát, s levélben kérte a díjazottat, Szaniszló Ferencet a kitüntetés visszaadására. Többen felhívták azonban a figyelmemet arra, hogy a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács alapította közszolgálati sajtó kritikátlanul tálalta ezt az eseményt. Úgy tett, mintha minden rendben lenne! Pedig mérlegelnie kellett volna a jelenséget, hiszen az anyaországi antiszemita és romaellenes tünetek elhallgatása, valójában lovat ad a vajdasági magyar kisebbségellenes megnyilvánulások képviselői alá. Ne mérjünk két mércével! Ha hallgattunk, akkor könnyen ér bennünket ez a vád. Ha felháborodunk – joggal háborodunk fel! – a magyarellenes falfirkák, a magyarverések ellen, akkor fel kell háborodnunk minden más kszenofób megnyilvánulás miatt is.
Gyógyír
Miroslav Lajčak szlovák külügyminiszter a szlovák és a cseh lapoknak adott interjújában kijelentette: elérkezett az idő, hogy a szlovák kormány bocsánatot kérjen a szlovákiai magyaroktól a második világháború utáni tömeges kitelepítésekért. Méltányolandó gesztus. Magyarország és Szlovákia között javulóban van a politikai légkör, ami kedvezően hat a Beneš-doktrína okozta sebek gyógyítására is. Ezek után óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a vajdasági magyar és német tömegsírok, a nyomtalanul eltűnt ártatlan áldozatok ügyében mit csinál a szerb kormány. Egyáltalán, tesz-e valamit?
Néma csúcs, kishitű közélet
Terjed a közöny! A magyarellenes incidensek száma újra szaporodóban. A kisebbségi politikusok a kisebbségi sajtóban megjelenő közleményeikben rutinosan tiltakoznak, ellenben a parlamentben elmarad az interpelláció. Némák az egyetemi tanárok, elnémultak a kisebbségi intézmények vezetői, igazgatói, elnökei, mindazok, akik ma a „pozícionált csúcsot”, a „csúcsértelmiséget” képviselik s az intézmények tekintélyével, tőkéjével, befolyással rendelkeznek. Azért is meghökkentő ez a nagy csend, mert nem csupán politikáról van szó, hanem humánumról is. Kántor Lajos „erdélyi hagiográfiáját” a Konglomerátot olvasva jut mindez az eszembe. Manapság az igazság távolról sem követel olyan emberfeletti áldozatokat, mint amilyet egykor hoztak a romániai magyar intézeti vezetők. Tévednék? Vagy ezek az „incidensek” már nem is fontosak? Elvetem a sulykot, amikor szüntelenül visszatérek rájuk? Nem annyira az egyes esetek foglalkoztatnak, inkább a lelki következmények: a kishitűség, a valóságtól való menekülés, a kezdeményező kedv elhalása, zsörtölődés a kisebbségi kuckóban. De mit is tegyenek az emberek, ha az elnökök, a főszerkesztők, az igazgatók és a többi fő-fő nagyokat hallgatnak.
Csend
Koszovó? Igen? Nem? A tárgyalások megszakadnak, folytatódnak, valahol dörög az ég, valahol villámok csapkodnak, tombol az ítéletidő, de nem tudjuk, hogy hol és miért. Az ország népe belefáradt az egészbe. Közben a gazdasági életben baljós csend uralkodik. A minap az egyik bankban hallottam, hogy a tartományban 500 tisztviselőnőt bocsátanak el. Nagy baj lehet nagy baj, ha már ők is sorra kerültek. Eddig ugyanis főleg a melósokat ebrudalták ki. Meg a szófogadatlan újságírókat. Szerbiában csend honol. A gáz világpiaci ára csökkent, ellenben Szerbiában változatlan maradt. Emelkedni fog a villanyáram, a tömeg egymás között dörmög, viszont nem tiltakozik. Az árak folyamatosan kúsznak felfelé, mire a kormány egyre népszerűbb. Abszurd ország! Úgy vágyik az optimizmusra, mint a szelet kenyérre. Vagy még jobban.
Slam-poetry
Az erdélyi Transindex honlapján a Nemzeti dal változataira készült, slam-verseket közöl. Fiatal költők, fiatal színészek ironikusan, kritikusan és szabadon szóltak az ifjúság életérzéséről (http://tv.transindex.ro/?film=810). A vajdasági magyar kultúrában, bizonyára vannak fiatal és tehetséges költők, sőt, vannak fiatal és tehetséges előadók is, de nincs olyan szabad szellemű honlap, mint a Transindex. Nem kap tehát teret a szabadszáj-poézis. Sajnos, mindenben lemaradunk.
Családi Kör, 2013. március 29.