Neoliberálisok kontra liberálisok
2011. szeptember
Vagy a jövő is elmúlt?
Smiljka Avramov a belgrádi Pečat hetilapnak adott interjújában megállapítja, hogy Angela Merkel Hitler politikáját folytatja. Titót sem kíméli. Szerinte 1945-ben Koszóvóban felerészt szerbek éltek, felerészt pedig albánok. Josip Broz Tito kíméletlen szerbellenes politikájának következtében az albánok nagy többségbe kerültek. Megtalálta tehát a bűnbakot. Az ilyen és hasonló szélsőséges nézeteket sokszor azok hirdetik, akik karrierjüket a Tito rendszerben építették, annak a rendszernek voltak a funkcionáriusai vagy udvari költői, újságírói. Természetes, hogy a kaméleonok ellenérzést váltanak ki az emberekben, ami megnehezíti a múlt megítélését. Néha úgy tűnik, hogy az egyik szélsőségből a másikba esünk. Holott eljött az ideje, hogy ez a múlt, s vele együtt Josip Broz Tito is a tárgyilagos megítélés tárgya legyen. Kétségtelen, hogy a 44/45-ös etnikai, avagy ideológiai atrocitások Tito bűnei közé sorolhatók. A hazai sztálinistákkal való leszámolás kegyetlen módszerét semmivel sem lehet igazolni. Ugyancsak felróható az is, hogy megrettenve az általa kezdeményezett demokratikus folyamattól, 1971-ben hajszát indított a „”liberalizmus” és az „anarcholiberalizmus”” ellen. A liberalizmust a legfőbb bűnök közé sorolta, ebben kitartott a bolsevik párt történetéről szóló tankönyv mellett. A szerbiai liberalizmus-ellenes hajszával elfojtotta a reformkommunizmust s teret nyitott a szerbiai nacionalizmusnak, ami halála után elemi erővel tört fel és a kilencvenes években tetőzött. A tömeg érzékeli, hogy a szélsőségeket, s tárgyilagos megítélésre vár. Magam is meglepődtem, hogy milyen visszhangot váltott ki a fotó, amelyet a Facebookra tettem fel. Az Umagban készült fotó Tito Marsall Sétányt ábrázolta Isztriát járva láttam, hogy ez nem számít ritkaságnak. Pulában Titóról neveztek el egy parkot, Rovinjban és Labinban pedig egy teret. Porečben létezik Tito Marsall Rakpart, Abbáziában pedig Tito marsall utca. Zágrábban ugyanakkor heves viták folynak egy tér elnevezése körül. Szlovéniában hasonló a helyzet. Jesenicében egy utca viseli Tito nevét. Mariborban. Postojnán, Velenjén, Koperben, Tolminban, és még számos kisebb helységben utcák és terek viselik ma is Tito nevét, Ljubljanában viszont a szlovén alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nevezte, hogy Titóról nevezzenek el egy utcát. Az alkotmánybíróság döntése arra kötelezné a többi várost, hogy cserélje ki az utcanév-táblákat. Ám a mariboriak hallani sem akarnak róla. Eddig csak az idősebb nemzedékek idézték fel az emlékét, de újabban a fiatalok is kérdik: Ki volt Tito? A válaszok ellentmondanak egymásnak. Észrevettem, hogy a politikai és a kulturális elitek válasza többnyire negatív, viszont a plebsz inkább mérlegel. Nem beszél róla olyan lelkesen, mint egykori hívei, de nem is szidalmazza, olyan hevesen, mint azok, akik egyik napról a másikra köpenyeget fordítottak. Nem hiszem azonban, hogy Tito-nosztalgiáról van szó, inkább arra gondolok, hogy a tömegek kiábrándultak a jelenleg uralkodó elitekből. Úgy érzik, nem ezt ígérték nekik. Tehát valójában nem is Titóról van szó. A nevének hallatára, az emberek úgy érzik, hogy egy éles tű érintette meg egy érzékeny idegszálat. Nem a múlt fáj, hanem a jövő. Vagy a jövő is elmúlt már?
Wall Street-forradalom
Egy új fogalom honosodott meg a köznyelvben: „Wall Street- forradalom”. A tüntető amerikai és az angliai fiatalok Wall Street elfoglalását (Occupy Wall Street) hirdetik, s egymást érik a tüntetések. A mozgalom lassan kiterjed Európára is, s elérte Horvátországot is. Zágrábban már szervezkednek, s a splitiek, pulaiak is készülődnek. Damir Grubiša, a nemzetközi viszonyok zágrábi professzora szerint a mozgalom idővel olyan méreteket vesz, mint egykor a 68-as egyetemista tüntetések. Azt hiszem, hogy ez várható volt. A berlini fal ledöntése után Európa keleti részében bevezették a többpártrendszerű demokráciát, így tehát a kapitalizmus „ellenfél” nélkül maradt, a nyugati jóléti állam eszméje, úgymond, feledésbe merült, s a tőke egyre mohóbb lett. Különösen vonatkozik a volt szocialista országokra, ahol a szocializmust felváltotta a minden játékszabályt nélkülöző vadkapitalizmus. Az állam gyönge, a tájkunok hatalma pedig erős. A politikai elit, de sajnos, vele együtt a kulturális elit is, radikális szociális érzéketlenségről tett tanúságot. A pártok maguk alá gyűrték az államot, a tőke pedig csapdába ejtette a pártokat. Eközben egészen furcsa helyzetek adódnak. A neoliberális kapitalista rendszert építő, sokszor csak fogaskerékként szereplő, de mindenképpen a nomenklatúrához tartozó apparatcsikok rendületlenül ostorozzák a liberalizmust, miközben buzgón építik a neoliberális vadkapitalizmust. Nem mintha a liberális értékrendnek nem lenne számos sebezhető pontja, de a liberalizmus nem azonos a neoliberalizmussal Az előbbi az emberi jogok védelmét szorgalmazza, ezért kezdődtek liberális jelszavakkal a kelet-európai bársonyos forradalmak. Ám, ki beszél ma emberi jogokról? Szinte teljesen feledésbe merültek. Vagy pedig formálissá váltak. Szavazzanak a polgárok négyévenként, aztán hallgassanak és – nyomorogjanak. Hangzatos választási jelszavakkal mindig lépre lehet csalni a választópolgárokat. Erről tanúskodnak az újabban erősödő nem institucionalizált baloldali mozgalmak is, amelyek kezdenek teret hódítani a volt szocialista országokban is. A horvát egyetemisták az elsők között döbbentek rá, hogy lealkonyult az üres szólamokat hangoztató nacionalizmus kora. Akárcsak a Nyugaton, egyre többször szóba kerülnek a hatvannyolcas európai egyetemista mozgalmak. Feléledt az egykori Praxis nevű folyóirat iránti érdeklődés. Ezekben a napokban Korčulán találkoznak a folyóirat egykori szerkesztői, de ott lesznek a fiatal filozófusok, szociológusok is. A folyóirat szerkesztői egykor Korčulán rendezték meg a nyári iskolát, amelyen a legrangosabb európai filozófusok tartottak előadást. Megjelent Ernst Bloch, Herbert Marcuse, Eugen Fink, Jürgen Habermas, Lucien Goldmann, és még sokan mások. 1974-Ben végleg betiltották. A folyóirat szerkesztői szembeszálltak a dogmatikus marxizmussal, de keményen bírálták a profitorientált kapitalizmust is. A szocializmus korszakában az előbbi kritika váltott ki általános felháborodást, most viszont az utóbbi idéz elő általános meghökkenést. Lino Veljak, az idei tanácskozás szervezője szerint, a Praxis újra időszerű lett. Főleg a fiatal értelmiségiek körében.
Kultúra és identitásvédelem
Az isztriai olaszoknak nincs kisebbségi pártja, a legfontosabb szervezet az olasz kulturális szövetség, amely a választásokon az isztriai regionális pártot támogatja. Ám a horvát száborban számukra fenntartott mandátummal rendelkeznek. Ugyanakkor a megyei képviselőtestületekben és az önkormányzatokban a lakosságnak megfelelő számarányban képviseletik magukat. Ha a polgármester horvát, akkor az alpolgármester olasz, vagy fordítva. Az olasz kulturális szövetség főleg a kultúra területén tevékenykedik, mert úgy vélik, hogy a kultúra az identitásvédelem alapja, kultúra nélkül az egyébként jó törvények is csődöt mondanak.
Umagi tanulságok
Umagban hosszabb eszmecsere Vladimir Torbicával, Isztria megye kulturális vezetőjével. Érdemes lenne foglalkozni a határkultúrákkal, s Isztria megfelelő hely lenne ilyen intézet létrehozására. Biztosan bekapcsolódnának a dél-tiroliak. Szeretném, ha a Vajdaság is valamilyen szerepet kapna, hiszen ez tanulságos lenne számunkra is. Isztriában is voltak szörnyű napok és évek. A Mussolini kegyetlenül elnyomta a helyi horvátokat. Aztán jött a megtorlás korszaka. A partizánok távozásra kényszeríttették a helyi olaszokat. Az olasz exodusról, tömegsírokról még ma is vitáznak a horvát történészek, ám senki sem tagadja, hogy voltak tömegsírok, ártatlan áldozatok, kitelepítések. A helybeliek mesélik, hogy Umagban csak a kóbor kutyák maradtak A vita csak arról folyik, hogy hány olaszt telepítettek ki erőszakkal, és hányan távoztak önként.. A horvát közvélemény tájékoztatták ezekről a borzalmakról is, a horvát történészek szakmai vitát folytatnak róla. Horvátország megtérítette az ártatlan áldozatokat, mert tudta, hogy e nélkül nem kerülhet be az EU-ba. Az isztriai tapasztalatok minden bizonnyal tanulságosak lesznek a szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvény európai megítélésében is. Igaz azonban, hogy a Dél-Tirol és Isztria esetében az anyaország (Ausztria illetve Olaszország) rendkívül erélyes fellépésének köszönve születtek meg a kisebbségvédő törvények, amelyeket államközi szerződések garantálnak. A pillanatnyi politikai erőviszonyok függvényében a szerződéseket nem változtathatja meg a horvát szábor vagy az olasz parlament.
Egyházatyák és pártok
A horvát püspöki konferencia szakított a hagyománnyal. A kilencvenes években frankó Kuharić bíboros szenvedélyesen kiállt Franjo Tudjman mellett, s Tudjman halála után is az egyház HDZ-párti maradt. Most azonban fordulat állt be. Adalbert Rebić, az egyik legtekintélyesebb horvát teológus kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt nem veszélyezteti a horvát nemzeti érdekeket. Josip Bozanić bíboros szigorúan megtiltotta a zágrábi egyházmegye papjainak, hogy az egyház keretein belül közvetve vagy közvetlenül pártpropagandát folytassanak. Mindez nem jelenti, hogy az egyház a baloldali pártokat támogatja, ez se lenne jó megoldás. A lényeg az, hogy az egyházfők ne álljanak egy párt szolgálatába se. A tömegek ugyanis mindinkább kiábrándulnak a pártokból, s ha az egyházatyák sokat ügyködnek a pártvezérek mellett, akkor a templomok lassan, de biztosan kiüresednek, a hívők pedig új egyházakat keresnek.
Családi Kör, 2011. 10. 13.