Naplójegyzetek, fragmentumok
2022- december 26., hétfő
Tudomásul veszem a nemzetállamot építő politikusok érvrendszerét, azzal is tisztában vagyok hogy Kelet-Közép-Európában egyre sikeresebbek, de érdemes emlékeztetni az érvelésük egyik nagy ellentmondására. Úgy találom, hogy a nemzetállam-építés nem szükségszerűem teljeskörű nemzeti program. Bibó István nyomán ez főleg azokra a nemzetekre vonatkoztatható, amelyeknek a határon nagylétszámú kisebbsége van. Ilyenkor esetleg az állami érdekek megvalósulnak, de ez még nem a teljes nemzeti program. A nemzeti kisebbségek helyzetére a 20. század nem talált megnyugtató gyógyírt, annak ellenére, hogy éppen a nemzeti kisebbségek ügyében számos háborút kirobbantó konfliktus született. Közvetlen tanúja voltam a szerb-horvát háború kitörésének. A horvátországi szerbek fellázadtak, mert elutasították a kisebbségi státust. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Hannah Arendt idejekorán figyelmeztette a mai nemzetállamok lelkes híveit, „hogy a kisebbségek sorsa a nemzeti államon belül vagy az asszimiláció, vagy a felszámoltatás”. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségek számára a nemzetállam zsákutca. A jelenlegi posztkommunista országokban 1989 után erőteljes nemzetállam-építés tart, és tartani fog mindaddig, amíg az országban kisebbségek élnek. Magyarország paradox helyzetbe került, mivel határán túl még mindig tekintélyes számú magyar kisebbség él. A jelenlegi magyar kormány a nemzetállami érdekek érvényesítésében vezető szerepet játszik Brüsszelben. A választások azt bizonyítják, hogy ebben élvezi az ország lakosságának többségét. Ugyanakkor senki sem világosítja fel ezt a többséget, hogy ezzel a magyar nemzeti kisebbség felett mondja ki a végítéletet. Ítéletet mond akkor is, ha ezzel nincs tisztában. Nem tartom a Brüsszel-pártiságot eszményinek, azt sem állítom, hogy a brüsszeli urak kisebbségpártiak, hiszen ők is a nemzetállamok „küldöttei”, csupán azon töprengek, hogy melyik változat kevésbé rossz a kisebbségnek. A rendszerváltás utáni demográfiai adatok arról tanúskodnak, hogy a kelet-közép-európai posztkommunista nemzetállami eufória árát a nemzeti kisebbségek fizetik meg. Minél intenzívebb a nemzetállam-építés, annál gyorsabb a nemzeti kisebbségek fogyása.