Bod Péter: Ex libris
Élet és Irodalom, 2015. március 13.
http://www.es.hu/bod_peter;ex_libris;2015-03-11.html
Végel László: Négyszemközt Máraival
Naplójegyzetek 1992–2014
Egy budapesti reggelen gyerekzsivajra ébredt, és azon gondolkodott el, hogy ebben a lármában éppen az a legfurcsább, hogy a kislurkók magyarul kiabálnak. Egy kicsit a megvilágosodás pillanata is volt ez az Újvidéken élő Végel Lászlónak, akit ez az apró élmény is közelebb vitt annak felismeréséhez: úgy vált emigránssá, hogy helyben maradt. Így már sokkal érthetőbb, miért szólítja meg az élő a negyedszázada meghalt másik nagy emigránst, Márait. Léthelyzetük azonossága mellett sok szállal kötődik egymáshoz a két alkotó, noha első látásra a különbségek tűnnek fel. Négy évtized választja el őket egymástól, az egyik odahaza, Jugoszláviában, a másik az Egyesült Államok és Olaszország között cserélgetve lakhelyét élte mindennapjait a XX. század másik felében. Míg Végel plebejus származású, addig Márai öntudatos polgár. Innentől kezdve azonban inkább a hasonlóságokat vehetjük számba. Mindketten szenvedélyes naplóírók, világlátásuk, irodalmi ízlésük, emberi habitusuk feltűnően egyező, és nem véletlenül írja Végel, hogy nem utolsósorban azért olvassa a kassai polgár napi feljegyzéseit, hogy tanuljon tőle. Néha olyan egyszerűnek tűnő dolgot, mint a türelmet. Néha annyit, hogy megvesztegethetetlen szemmel kell vizsgálni környezetüket, és olyan eleganciával kell megsemmisítő véleményt alkotni, hogy azt Márai se tehetné tökéletesebben. „Kis vidéki politikusok úgy urazzák egymást, mintha frakkban születtek volna.”
Végel László naplófeljegyzéseinek java kiadatlan. (Ez is Márai-párhuzam. Naplóinak kézirattömege 2006-ban érkezett Magyarországra, addig felmérhetetlen volt, mit rejt ebben a vonatkozásban a hagyaték. Kiderült: nagyon sokat.) Újvidéki írótársának Időírás, időközben címmel, két kötetben 2003-ban és 2011-ben megjelentek a naplói, de saját bevallása szerint öt kötet lapul íróasztalfiókjában. ANégyszemközt Máraival ebből a szempontból válogatásnak fogható fel, amely minden olyan szövegrészt magában foglal, amely így vagy úgy Máraival foglalkozik. Két gondolatkör kiemelése elengedhetetlen. A polgári létezés XXI. századi lehetőségeit kutatja Kelet-Közép-Európában, éppen a citoyen mivoltára kényes Márai nyomán. Szomorúan rögzíti, hogy a rendszerváltások után a nacionalista és etatista törekvésekkel átitatott társadalmakban az alapjai sem teremtődtek meg a polgárság létrejöttének. Az írótárssal együtt nyomatékosítja, hogy a középosztály nem azonos ezzel a fogalommal és szereppel. Márai értelmezésében az már a két világháború között is csak érdekszövetkezet volt.
Élesen szembehelyezkedik azzal a hazai kritikai életben kikristályosodni látszó ítélettel, hogy Márai sikerregényei – az Eszter hagyatékát és a Válás Budánt nevezi meg ezek közül – valóban rosszak volnának. Számára az értelmezői érdektelenség azt jelzi, hogy irodalmilag Márai még mindig nem érkezett haza. A legfelvillanyozóbb epizód, amikor szerb barátainak Márai naplójegyzeteit ajánlja olvasásra. „Néhány nap múlva többen felhívnak, köszönik, hogy felfedeztek egy nagy európai magyar írót” – írta le, ami egyben azt is jelenti, hogy a szövegek szerbül is hozzáférhetőek.
(Noran Libro Kiadó, Budapest, 2014. 164 oldal, 2690 Ft)