2017. november 19., péntek
(…) Anikóval Szabadkára utazunk, hogy lássuk Kokan Mladenović a Kosztolányi Színház Desire Fesztiválra készülő bemutatóját, a Kokan Mladenović rendezte Majakovszkij „Felhő a nadrágban” című költeménye alapján készült előadását. Remek, jól pergő előadás volt, Mladenović csak kiindulópontként használta Majakovszkij művét, az előadás tele volt a mai helyzetekre és állapotokra utaló jelenetekkel. A mi kis vadkapitalista szociális pornográfiánkkal. Végső soron azonban ez az előadás tényleg felveti a kérdést, hogy mi nevezhető avantgárdnak a mai avantgárdban? Ha manapság azt hallom, hogy avantgárd, akkor kínosan érzem magam. Az avantgárd mindig nagy rebellis gondolatok fénykörében bukkant fel, a vadkapitalista korszak avantgárd parazitái viszont a szocialista establishment (hivatalos avantgárd!) stílusjátékaira emlékeztetnek. (…) Konformista heccelődés. Szerencsére Kokan Mladenović megmutatta, hogy létezik még valódi avantgárd. Hazaérve Kunderát olvasom. Igen, a disszidens Kunderát! Majakovszkijról! ”Az emberi lény ködben halad előre”, írja és néhány nagy alkotót sorol fel, köztük van Benn, Heidegger, Ezra Pound, Saint-John Persze és Majakovszkij is, aki Lenin poémáját írva nem tudta, hova vezet a kommunizmus. Ezek jután Kundera joggal veti fel a kérdést, hogy mi, akik gőgösen ítélkezünk róla, nem látjuk a ködöt, amely Majakovszkijt körülvette, ám tudnunk kellene, hogy az ő vaksága az emberi sors része. Aki nem látja a ködöt Majakovszkij útján, az egyszerűen elfeledkezik arról, hogy mi is az ember, jegyzi meg Kundera. Ez ejt gondba: manapság nem látjuk, nem akarjuk látni saját ködünket se. Ez pedig az avantgárd teljes megszelídítését jelenti. Csak a nagy sűrű ködben létezik avantgárd, egyébként csak annak mímeléséről van szó. (…)