2019. március 21., csütörtök
Az egyik legjobb XX. századi háborús regényt Acélzivatart Ernst Jünger 1920-ban, vagyis mindössze két évvel a háború befejezése után adta ki. Erich Maria Remarques Nyugaton a helyzet változatlan című regénye 1929-ban jelent meg. Heinrich Böll Ádám hol voltál című műve a II. világháború befejezése utám 1949-ban látott napvilágot. Miljenko Jergović a Szarajevói Marlboro 1994-ben szinte a háború végén íródott. A szemtanúk szólaltak meg nagy lenyűgöző művészi erővel. Persze, idővel, vagyis pár évtized múlva, a balkáni háború divatos téma is lett, Miljenko Jergović szerint a háborús visszapillantó tükrök nagy része a Balkán-sztereotípia és misztika jegyében született. Többen faggatnak arról, hogy miért nem írtam regényt az 1991-től 1994-ig tartó balkáni háborúról. Miért csak annak hullámveréseiről írtam a Wittgenstein szövőszéke című naplójegyzetemben? Miért a dolgozószobám magányában rögzítettem azokat a dilemmákat, azt az életérzést, amelyek abban az időszakban kínoztak. A válaszom egyértelmű: azért, mert személyesen nem éltem át azokat az eseményeket, nem éltem az háború epicentrumában, hiszen a Vajdaságban nem volt háború. Azt viszont kevesen tudják, hogy azokat a naplójegyzeteket nem utólag adtam közre, a hullámverések idején, kéthetente jelentek meg szerbül a Borba nevű ellenzéki napilapban Milošević hatalma idején, amikor ez némi kockázattal járt. Magyarul később, 1995-ban jelent meg a budapesti T-Twins Kiadónál. Egészen más a helyzet az Exterritóriummal, annak tanúja voltam. De valójában az már nem is az a típusú háborús regény,