2019. május 18., szombat
Az idő hirtelen rosszra fordult, egész nap esik. Mediterráneumban az ilyen egész napos esőzések depressziósak, Ezzel kezdem a könyveim promócióját Vrisak fesztiválon. Camus esszéit olvasva ismerkedtem a Mediterráneummal. Napfény és Camus igy akarok emlékezni rá. (…) Azzal kezdtem a beszélgetést, hogy Fiumében a fény játéka és perem melankóliája viaskodik egymással. Ugyanakkor Fiúménak van egy közép-európai rejtélyes arca is. Sokarcú város. Ezzel kapcsolatban elmondtam, hogy csakis a Monarchia peremvidéke – Trieszttől egészen Temesvárig – őrizte a Közép-Európát. Nem osztom Kundera véleményét, hogy az oroszok rabolták el, ebből legfeljebb hozzájárultak a leépüléséhez. Közép-Európa „elrablása” 1918-ban, a Nagy Háború után, a Monarchia megsemmisülésével, a nemzetállamok megszületésével kezdődött. Megszűnt a nagy etnikai tarkaság, mert nemzetállamok ráerőszakolták a vegyes etnikai összetételű lakosságra a domináns nemzeti kultúrát, a fővárosok nemzetileg homogének lettek. Gondolok Zágrábra, Ljubljanára, Pozsonyra vagy Budapestre. Ezek a városok csak mímelik a közép-európaiságat, viszont a peremvidék évtizedeken át szívósan ellenállt, őrizte az etnikai tarka Közép-Európát, ahogy bírta. De napjainkban a peremvidék ereje is fogytán, a fővárosok erőszakosan egyneműsítik az etnikailag tarka peremvidéket. Egyedül Bécs a kivétel. Nem engedett a nemzetállami csábításnak. Egyszerre vagyok két világ halálának tanúja: a soknemzetiségű Jugoszlávia szétverésének, és az etnikailag tarka peremvidék durva megsemmisítésének. A jelenlegi új kelet-közép-európai és balkáni nemzetállami eufória megadja a nemzeti kisebbségeknek a kegyelemdöfést, a önnyelmű lojalitás mámorában ünneplő kisebbségi politikusok kényszeredett fejbólintásával kisérve.