2019. június 22., szombat
Az új fiatal és elégedett nemzedékeknek csak egy vigaszuk maradt: a jövő már régen elmúlt. Ez jutott eszembe, miután újra elolvastam Radnóti Sándor egy évvel ezelőtti interjúját a Literán. (Komolyan vettem az íróasztalomat, I – II. 2018. július 28.) Én is meglepődtem, hogy a Temetetlen múltunk megjelenése után más gondolatok ébredtek fel bennem, mint az írás közben. Úgy látszik, egy-egy mű a szerző életét és gondolkodásmódját is alapvetően befolyásolja. Sok dolgot másként gondolok a regény megírása előtt és másként utána. Radnóti ama nagypolgári családból származó értelmiségiek közé tartozik, amely nagypolgárként akart élni és gondolkodni, ami azt is jelentette, hogy vívódott a nagypolgári mivolttal. Vívódott, mert az élet valahol máshol rejtezett, amellyel szemben a nagypolgári distinkció nem jelentett semmit. El kellett merülni a szocializmusban, hogy az kritikus ésszel kiláboljon belőle. Én máshonnan indultam, mint ő. Plebejusi utat jártam, a fuvaros, a kendergyári munkás, a raktáros fiaként predesztinálva voltam a szocializmusra, ösztönösen afelé vitt az utam. Házunkban nem voltak könyvek, sem a rokonságban, de a szenttamási Zöld utca lakói sem tartottak könyvet a tiszta szobában. Radnóti Sándor apja orvos, az anyja tanárnő, akik igazi nagypolgári életet éltek. A konzervatív liberális apa könyvtárában Nietzsche, Fichte. könyvei… Azonban gyenge magyarországi polgárságnak nem volt erős ideológiai töltete és fegyverzete, ezért a polgári ellenállást csak kevesen tudták a polgári hagyományból meríteni. Esetleg Esterházy, vagy Szegedy-Maszák Mihály? Az új felé vezető út csakis a szocializmus lehetett, ezzel kellett megbirkóznia Radnóti Sándornak. Máshonnan indultunk, de ugyanabba a falba ütköztünk, lehet, hogy az enyém – a jugoszláviai – rugalmasabb fal volt, ami egzisztenciálisan megkönnyítette a helyzetemet, de morálisan megnehezítette. Mindketten 1968-ban értük meg a nagy és végleges csalódást. A kudarcot, ahogy Sándor írja. A jelen baljós: megszűnt az antifasiszta konszenzus. írja Radnóti Sándor. Ezzel fejeződik be a Temetetlen múltunk című regényem is.