2019. június 11., hétfő
Még mindig megbotránkoztatnak a váratlan metamorfózisok. Csak mosolyogni tudok saját naivitásomon. Fel sem tudom sorolni a tegnapi kritikus szellemű barátaimat, akik egyik napról a másikra a hatalom holdudvarában találták magukat. (…) 1971-ben azonban a saját nemzedékemen belül történt a metamorfózis, amelyről megható hitelesen nyilatkozott Tolnai Ottó a Vékás Jánosnak adott interjújában, amely Utak 2 című interjúkötetben látott napvilágot. Ez az interjú megkerülhetetlen a vajdasági magyar eszmetörténetben, igy az Új Symposion történetében is, amelyre úgy látszik, nem szívesen hivatkoznak a folyóirat volt munkatársai. Az egyik napról a másikra, meséli Tolnai, a hatalom jó és rossz fiúkra osztott fel bennünket. (…) Hogy milyen alapján döntöttek, milyen alkuk rejtezkedtek a színfalak mögött, arról nincs tudomásom, nem is az én tisztem megítélni. Legfeljebb némi támpontot nyújt az 1983-as leszámolás Sziveri Jánossal, amikor kiviláglott az egykori felosztás értelme. Akkor végérvényesen el kellett ismernem, hogy a hatalom képviselői mégsem improvizálnak, ellenkezőleg: kiváló ösztöneik vannak. Nehezen értelmezhető a jugoszláv kontextus ismerete nélkül, hogy mi történt a nemzedékemmel 1971 után 1971 után az utak elváltak, amiben komoly világnézeti tényezők játszottak közre. 1971 után a Jugoszláv Kommunista Szövetségben hatalmas tisztogatással záruló durva leszámolásra került sor, több tizezer embert elüldöztek a posztjáról, nem csak politikusokat, hanem értelmiségieket, szakembereket is. Kezdődtek az ólomidők. A párt leszámolt saját liberális szárnyával, akkor váltották le a Szerbiai Kommunista Szövetség éléről Marko Nikezićet, Latinka Perovićot. Koča Popović pedig önként távozott. Az élet minden pórusában radikális átrendeződés kezdődött. Beköszöntött a félelem kora, ezt személyes életemben is tapasztaltam. Visszafogottabbak lettünk, természetesen én is. Pályám legválságosabb korszaka a hetvenes évek voltak. Megették a sáskák. Legalább egy évtizedre volt szükség, hogy összeszedjem magam. Nem is csoda, hiszen már többször leírtam, hogy Milošević bölcsőjét 1971 után kezdték ringatni, csak a nagy zűrzavarban nem lehetett tudni, hogy ki fekszik a bölcsőben. Az is ringatta, aki később áldozata lett. Aki elolvasta Slavko és Ivo Goldštein vaskos könyvét Titóról (Akadémiai Kiadó, 2019) l, azok előtt legalább utólag világossá válik, hogy mi történt 1971 után Jugoszláviával. A nemzedékemmel. Velem.