2018. szeptember 2., vasárnap
Ahogy látom, a vajdasági magyar kulturális életben átrendeződés folyik egészen bizarr fordulatokkal. Be kell pótolni a Magyar Mozgalom tagjainak kiválása után keletkezett űrt. Új jelentkező akad bőven, a belépés csábító, érthető, hiszen a VMSZ uralja a teljes mezőnyt. Ez persze, sokszor áldozatokkal is jár. Az új belépők meg tagadják tegnapi barátaikat, kénytelenek tegnapi ellenségeikkel szövetkeznek. Akit egy-két évvel ezelőtt még nemzárulónak bélyegeztek, azzal ma szövetségre lépnek. Márai naplójegyzeteit olvasgatom, szellemesen és bölcsen írt az ilyesféle metamorfózisokról. Mosolygok a Márai-jegyzetek olvasásakor, de az élmény mégis fáj. Nem tudom abbahagyni a naplók olvasását. Saját naplójegyzeteimet olvasgatva kiderül, hogy a nemzeti kérdésben három szerzőt idéztem igen gyakran: Márai Sándort, Babits Mihályt és Illyés Gyulát. Sajnálom, hogy az újítók dühe, a hagyományápolók gőgje regénypoétikai szempontból nem tudta értelmezni Babits: Halálfiai és Márai: Egy polgár vallomása című regényét. Az egyik tábor Kosztolányit kedvelte, a másik Wass Albertet. Nagy kár, hogy a két magyar „magyar kánon” között a fenti két nagy magyar regénynek nem jutott hely.