2018. június 4., hétfő.
„Nem érdekel a politika”, sejteti sok feltörekvő, gyorsan érvényesülő értelmiségi. Sokan kereken ki is mondják az új idők régi axiómáját: Posztpolitikai században élünk. Ezzel vigasztalják magukat az új osztály ideológusai. Rezignáció, apátia… ez most az uralkodó világnézet. Ha az egyszerű, betévő falatját nehezen biztosító polgár beszél az apátiáról, akkor nincs egy rossz szavam se. De az értelmiségi apátia láttán felháborodok. Az apátia ez esetben a behódolás igazolása. (…) Este a budapesti újságok között lapozgatok. A radikális kormánypárti napilap a Magyar Idők interjút készített Raffai Ernő történésszel a trianoni gyásznapról. A történész a területi revízió mellett száll síkra. „A magyarok háromféleképpen viszonyulhatnak Trianonhoz. Az első: elfogadjuk véglegesnek a trianoni helyzetet, ezt szorgalmazza az akadémiai történészi világ is. Ez végzetes következményekkel járhat. A második: egyes országokban magyar etnikai-területi autonómiáért kell küzdeni. A székely autonómiát eddig minden esetben elutasította a román parlament, legutóbb az elmúlt hetekben.” Ezek szerint az eddigi kísérletek kudarcot vallottak. Mi következik ebből, teszi fel Raffai a kérdést. „Szerintem új útra kell lépnie a nemzetpolitikának: s e harmadik út a területi revízió, a határmódosítás útja. 1938 és 1941 között négyszer módosították javunkra a határt, ami a korabeli nagyhatalmak segítségével történt. Most is ez a feladat: megnyerni egyik vagy másik nagyhatalmat az ügy érdekében. Okos magyar diplomácia kell, amit erős hadsereg és összetartó nemzet támogat. És nem vagyunk kilátástalan helyzetben: ha az országcsonkítás 98. évfordulóján erős magyar lélekkel mondjuk ki a nemzeti összetartozást, akkor nemzetünk mögött a véres, de csodálatos történelmünk, előttünk pedig a rejtélyes, ám megnyerhető jövő áll.”
