2018. január 6., szombat.
Dolgozom a Temetetlen múltakon. Vázlatok, vázlatok…(…) Ortodox szenteste. Az üzletek zárva. Késő éjszaka a szomszédos szerb háztömbből fülsikító zene, turbó-folk dalok a szerb karácsony estéjén, de nem veszek tudomást róla. Nem is zavarnak. Megszoktam.
Éjfél körül néhány oldal Stefan Zweig: „A tegnap világa”. Nem tudom letenni a könyvet. A harmincas évekről szól, de napjainkra ismerek rá. Melankolikus érzésekkel szól az elvesztett múltról, de nem siránkozik a hazátlanságon. Zweig elvesztette Európát, amely másodszor pusztítja magát az öngyilkos testvérháborúval. Dacosan veszi tudomásul, hogy hazátlan lett, tehát szabad. Ezt a keserves szabadságot ismerem fel a személyes életemben. ”Már nem tartozom sehova, idegen vagyok mindenütt, a legjobb esetben vendég… „ állítja fel a diagnózist. Bécsre, emlékezik, amely valaha a nemzetek feletti metropolis volt. Sebastian Kurz osztrák kancellár ezt az emléket sepregeti ki Bécsből, és eléggé ironikusan hangzik, hogy éppen ő hívja fel nagyobb egységre Európát.