2018. január 3., szerda
Széljegyzetek a Temetetlen múltak című regényemhez: Csuka János (a Délvidéki magyarság története, 1918-1941) elismeri, hogy azokat a magyarokat, akik „kisebb-nagyobb előnyökért álltak oda a magyarságot üldöző radikális párt szekerét tolni, a nem is titkolt és a szerbek által megértett társadalmi kiközösítés sújtotta.” Kiközösítés – ez valóban súlyos minősítés és nagy kár, hogy Csuka nem hozott fel néhány példát. Nem hiszem, hogy a szegény néprétegek közül kerültek ki azok, akik a „radikálisok szekerét tolták”, ezek csakis azok lehettek, akiknek volt funkciójuk, befolyásuk, vagyonuk, vagyis a kis magyar nábobok, akiknek volt vesztenivalójuk. Mennyire jellemző, hogy a legáldatlanabb helyzetben is vannak kisebbségi nábobok. A vajdasági magyar közéletben egy szó sem hangzott el arról, hogy kik azok a magyar újgazdagok, akik a Milošević korszakban szerezték meg az első milliókat. Ez akut kisebbségi tabu, amelyről nem szól a „szabad sajtó”. Annál többet ír a magyar egységről. Közben mi történik? A gazdagok gazdagabbak lesznek, a szegények szegényebbek, a „nagy magyar egység korában” egyre nagyobb az egyenlőtlenség. Ma is rejtély előttem, hogy a nagyokosok miként képzelik el a nemzeti egységet ebben a kelet-európai kleptokapitalizmusban. Erről mindenki hallgat, főleg az írók és az értelmiségiek.