2018. április 1., vasárnap
Kozmikus fájdalmak versben és prózában. A tehetség sem hiányzik, pontosan olyan jól megirt mű, mint amilyet tegnap olvastam egy másik szerzőtől. Manapság alig olvasok dilettáns irodalmi szöveget. Ám az egyik szerző szövege meglepően hasonlít a másikra, azonban szó sincs plágiumról vagy utánérzésről. Valami más jut eszembe, éppen az, amiről Halász Gábor írt A stilizálás alkonya című remek esszéjében. A lázadás valóban elkényelmesedett, a megmerevedett újítás modorossá válik. Semmit sem ér az örökölt lázadó stílus, ha nincs mögötte lázadás. Camus mondata jut eszembe: „A szép stílus, mint a selyeming, nemegyszer bőrkiütést takar”. A gyorsan változó idő próbatételéről irt Halász Gábor és napjainkban újra felvetődik a kérdés. Hogy a próza és a líra képes lesz-e olyan ellenmérget kitermelni, amely megóvja a teljes szétmállástól. Camus vagy Danilo Kiš egyszerű, tiszta cirádamentes és megbízható mondatai jutnak eszembe.
