2017. december 6., szerda
Éjszaka próbálok válaszolni a Szombat című havilap a zsidókérdésről szóló körkérdésre. (…) A nemzetileg sokszínű Magyarország Trianon után egynemzetű, egy kultúrájú, egy nyelvű ország lett, s a „trianoni trauma” közé sorolható az is, amiről ritkán esik szó: az idegentől való szorongás. Az egynyelvű, egynemzetű Magyarországon kiveszőben van a másság kultúrája, s ez nem csak a nemzeti oldalt jellemzi, hanem az európai szellemiségű liberális értelmiséget is, amely ugyan nyitott a nagyvilág felé, de a „magyar világnak” szigorúan körülírható határai vannak.(…) . Az úgynevezett „nemzeti oldal” képviselői a kisebbségi irodalmak nemzetpolitikai vonatkozását hangsúlyozzák, a kisebbségi viktimológiát, ugyanakkor tartózkodva fogadják a zsidó szenvedéstörténeteket. Ezzel ellentétben, bizonyára a nacionalizmustól való félelmében, az európai horizontú magyar értelmiségiek, s ennek egyik a fő sodrát a zsidó kritikusok képviselik, értetlenül állnak kisebbégi irodalmak kivételesen modern és bonyolult identitástörténeteivel szemben. Nagyon helyesen, nem a művek nemzetpolitikai vonatkozását emelik ki, hanem esztétikai értékszempontokat követnek, ám az egyetemes emberi túlhevített illúziója eltereli a figyelmüket a multietnikus dimenzióról. Ezt a saját munkásságomban is tapasztaltam: a magyar kritikusok észre sem vették, hogy az Egy makró emlékirataiban egy magyar fiú és egy szerb lány furcsa szerelmi történetével szembesülnek, viszont a szerb kritika rögtön ráérzett erre. A későbbi regényekről, a Neoplanta, avagy az Ígéret Földjének, vagy a Balkáni szépség, avagy Slemil árnyékának identitásanarchiáról nem is szülnék. Érdekes, hogy hogy a „kisebbségi irodalmaknak” szentelt rendkívül fontos irodalomelméleti könyvet francia irodalomelmélet-írók írták meg (Deleuze-Gathari: Kafka. A kisebbségi irodalomért), s nem a magyarok, akik napról szembesülnek ezzel a kérdéssel. Az sem mellőzhető, hogy éppen a kisebbségi szerzők előbb kerültek szinkronba a modern francia vagy német irodalomban oly erőteljesen jelentkező identitásregényekkel.
Erre azért tértem ki, hogy jelezzem, a magyar-zsidó kérdés egyik lakmusza éppen a kisebbségi helyzet iránti szenzibilitás kérdése. Mindmáig úgy vélem, hogy éppen a zsidó értelmiségieknek kellett volna az európai színtéren legerőteljesebben kiállniuk a kisebbségiek érdekében, míg a nemzeti oldalnak tudomásul kellene venni, hogy a határon túli magyar kisebbség iránti viszonyuk minőségének próbaköve a magyarországi zsidó identitás tisztelete.