- december 28., csütörtök
Délelőtt a regényen dolgozom. Tavaly elkészültem az első vázlattal, azóta sokat változtattam rajta: majdnem mindent. Azt terveztem, hogy az apámról írok. Másképen, mint ahogy a mai irodalmi kánonok megkövetelik. Egyre több „családi hagiográfiát”, meghitt család történeteket olvasok, divat lett a családban felismerni az új idillt. Menekülés a család kötelékeibe, e téren még a liberálisok is konzervatívok lesznek. Nyilván azért mert ezek a családok jó régi polgári családok, amelyek a szocializmussal szemben őrizék a szubverzív polgári szellemet. Családi katakombák. Lehet, hogy Pesten volt ilyen, kellett, hogy legyen, ám a mi Bácskánkban ilyesmi nem létezett. Voltak kispolgárok, úrhatnám ás dölyfös dzsentri-imitátorok, életformában, irodalomban, viselkedésben mindig is tömeges volt Budapest majmolása, csakhogy ezt ma másképpen nevezik. Ahogy látom, a politikusok az egyetemes magyarságról szónokolnak, amelyből kilúgozták a sajátos lokális identitást. Csak egyféle uniformizált magyar nemzeti identitást ismernek el. A guruló forintok világában a bácskai urak nem tudnak magyar szegényekről és nincstelenektől. Kosztolányi regénye a Pacsirta vagy az Aranysárkány újra időszerű. Viszont engem a plebejus kisebbség temetetlen múltja, érdekel.
Késő délután indulok Pancsovára, az irodalmi esten. Vladislava Gordić Petković beszél a Balkáni szépségről.
Este: Badio. „…a fasizálódás iszlamizálódik, nem az iszlám fasizálódik”. Telitalálat! A mi kis fasisztáink is iszlamizálódnak, miközben iszlám retorikával az iszlám ellen harcolnak.