2017. december 1., péntek.
Anikóval Janez Pipan vendégei voltunk, a ljublajnai Hatos étteremben. A több mint 300 éves tágas vendéglőben valaha megfordult Edvard Kardelj is, aki egyébként ritkán járt vendéglőbe, a könyvek között élt. Lehet, hogy ezt a kommunista vezért a valóság nem is érdekelte, hanem Tito házitudósaként gyártotta elméleteket, közben kimondta a XX. század legfontosabb szlovén mondatát: “Jugoszlávia Szlovénia részére csak átmeneti megoldás”. (…) A széthullás elkerülhetetlen volt, szögezi le. De talán a konföderáció vette volna a véres háborút, kockáztatom meg. Talán, válaszolja, de az is lehet, hogy csak elodázta volna. Miért térünk vissza szüntelenül erre a kérdésre? Azt gondolom, hogy azért mert a mai 60-70 évesek, vagyis az én nemzedékem, a háború legnagyobb sérültjei, ami persze nem menti fel őket a felelősség alól. Két nagy árulást követett el a nemzedékem: 1968 után elárulta saját eszményeit, 1990 után pedig a békét. A „Balkáni szépség, avagy Slemil fattyújában” az eltékozolt nemzedékről írtam. Azok voltunk, eltékozoltak bennünket, mi pedig tékozoltuk magunkat, de egyben be kell ismernünk a negyvenes években született nemzedék bűnrészességét is.
Aztán a színházról beszélgettünk. A szlovén sajtóban a legnagyobb elismeréssel írnak Pipan új rendezéséről, Cankart (Jernej szolgalegény igazsága) állította nagy sikerrel színre. Most készül a Mladinsko gledališćeben egy új projekttel. Megemlíti, hogy 87-ben az Újvidéki Színházban szerette volna a Sofőröket megrendezni, a színház vezetősége először elfogadta a javaslatát, de aztán elutasította. Azt a választ kapta, hogy ne Végelt rendezzen, hanem valaki mást. Nem tetszett nekik az a darab, amely arról szólt, hogyan harcolnak a pártfunkcionáriusok a liberalizmus ellen. Nem is értem, miért utasították el az újvidéki kultúrfunkcik az egyik legrangosabb jugoszláviai rendezőt? Ezt a darabot bemutatták, Boszniában, Macedóniában, mostanság pedig Nišben, de magyarul még nem kapott színpadot. (…)