2018. február 11., hétfő
Egyre több balkáni háborúkról szóló könyv lát napvilágot, húsz-harminc év után valóságos háborús dömpingre került sor. Dömpingre gondolok, mert a legtöbben eluralkodik az egyhangú viktimológiai narratíva, mely szerint a gonosz csak úgy ránk rontott, s emiatt mennyit és hogyan szenvedtünk. Felsorakoznak a háború szenvelgő Nárcisszai. Engem az ejt gondba, hogy elmarad a gonosz természetrajzának a leírása. A gonosz ideológiája pedig homályban marad, nem nehéz megfejteni ennek az okát. Azokat a mondatokat, amelyeket a terepszínű egyenruhába öltöztetett szabadcsapat-vezére a nemzetről, a vallásról, a családról megfogalmaztak, manapság a szószékről hallom vissza, csakhogy a terepszínű egyenruhákat felváltotta az új „demokratikus egyenruha”, a Versace öltöny. Őket és koalíciós társaikat a jelenlegi uralkodó réteget nem kell emlegetni. Ezért az öncenzúra! Nem tudom, mit mondana erre Heinrich Böll. A háború csak afféle tőkeakkumulációs előjáték volt, nem beszélhetünk róla anélkül, hogy ne térnénk ki „szalonképes folytatására”, ezt kerülik ki a háborús regénydömping szereplői.
