Naplójegyzetek, fragmentumok
- június 22., szerda
Koestler egyik enigmatikus mondatán töprengek. „A demokrácia tehát bizonyos körülmények között a diktatúra formáját is öltheti, más helyzetekben pedig az is előfordulhat, hogy a diktatúra a demokrácia álarcában jelentkezik”, állítja A vágyakozás kora című regényének egyik szereplője. Az első változatot nehezen tudom elképzelni, de úgy találom, hogy a második lehelete egyre inkább érződik. A színlelt demokráciában mi is úgy viselkedünk, mintha demokráciában élnénk. Még az ellenállást is színleljük! Voltaképpen ezt képviseli a Mefisto-paradigma is. Klaus Mann 1936-ban Amszterdamban kiadta a Mephisto című regényét. Főhőse a hiú és becsvágyó, teszem hozzá tehetséges színész Gustaf Gründgens pályafutása Hitler Harmadik Birodalmában. Gründgens művészi sikerei érdekében Hitler szolgálatába állt, elárulta régi szerelmét, barátait, áruba bocsájtotta tehetségét. A regény 1956-ban megjelent az NDK-ban 1981-ben pedig számos bírósági tiltás után a Német Szövetségi Köztársaságban is napvilágot látott. Klaus Mann megnevezte Gustaf Gründgenst. A Harmadik Birodalom ünnepelt művésze és teljhatalmú színházi intendánsa hatalmas náci ünnepség közepette Goethe Faustjának Mephistóját alakította. Színre vitte saját szerepét: szövetséget kötött az ördöggel, a hatalom bohóca lett. Ezzel a szereppel mélységesen mély személyes drámáját is feltárta. Azóta a regény számos adaptációt ért meg, vannak köztük olyanok, mint például Szabó István filmje. A nagy rendező szintén szövetséget kötött az ördöggel. Filmje ezért is remekmű. A színháztörténészek szerint születtek a megrendítő színházi adaptációk. Születtek azonban Mefisto-limonádék is. A Mephisto vagy mélységesen megrázó önvallomás, vagy történelmi képeskönyv. Mostanában az anonim Gründgensek így mossák tisztára saját lelkiismeretüket: lám, bemutatjuk a Hitler-diktatúrában született művet. Bátrak vagyunk, lerántjuk a leplet az anonim hatalomról. Mert a hatalmat semmiképpen sem nevezzük meg. Volt egyszer egy Hitler, de most valahol máshol lakozik. Valahol a kozmoszban!! Gründgens? Ha mi lennénk a Gründgensek, akkor bezzeg nem mutatnánk be a Mephistót. Ugyan, kéremalássan! No jó, a mi Gründgensünk névtelen, de miért neveznénk meg valakit, aki nem létezik. Körünkben nincsenek Gründgensek! Igy színleljük a demokráciát, a demokratikus látszatok rendszerében.