Naplójegyzetek, fragmentumok
- december 6., kedd
Attól tartok, hogy az 1944/45-ös magyarellenes atrocitások kapcsán az Újvidéken az ártatlan magyar áldozatok tiszteletére felállítandó emlékműről folyó vita kivérezteti a sebeket. Újra kiderült: a megbékélés nem néhány politikus alkuja, hanem a társadalmakon belüli megbékélő igazságtétel. Úgy látom, hogy egy részletről vitáznak, de aggódom, hogy sokkal többről van szó. Ha csak néhány név téves feltüntetése okoz gondot és nem az emlékmű felállítása, akkor kézzelfogható a megoldás. Az illetékesek ellenőrizik a névsort és törlik a háborús bűnösök neveit. Az elhúzódó vita azonban azt bizonyítja, hogy maradt még tisztázatlan kérdés. A történészek még nem tisztázták az áldozatok számát. A halálos ítéleteket nem titokban hajtották végre, hanem a bíróságok döntöttek, tehát ezek az adatok léteznek. Végre minden idevonatkozó iratot nyilvánossá kell tenni. Ki kell mondani, hogy hány halálos ítélet született. Képes erre az állam vagy nem? Végre fel kell tárni, hogy hol rejlenek az elítéltek tetemei. Képes erre az állam vagy nem? Minden idevonatkozó bírósági dokumentumot nyilvánossá kell tenni. Ennyi év után egyetlen sor sem lehet államtitok. Nyilvánosságra kell hozni a bírósági tárgyalások lefolyásának jegyzőkönyvét. A jelenlegi vitában felmerült, hogy az emlékműre olyan személyek nevei is felkerültek, akik háborús bűnöket követtek el. Ha igaz az állítás, akkor ez megengedhetetlen. Ki a felelős ezért? Viszont nagy kérdés, hogy ki az ártatlan és ki a bűnös. Ebben a zűrzavarban azt sem tudni, hogy a szerbiai bíróságok hány elitéltet rehabilitáltak. Akiket rehabilitáltak, az tiszta sor. Azok ártatlanok, utódaik joggal követelhetik nemcsak a konfiskált vagyon visszaszármaztatását, hanem kártérítést is. Azt is nyilvánosságra kell hozni, hogy hány ember kérte felmenőinek rehabilitálását, hányat rehabilitált a bíróság és hányat utasított el. Miért kell ezt szőnyeg alá seperni? Akkor tudnánk, hogy hány ártatlanról beszélhetünk. A bíróságoknak nyilvánosságra kell hozni, hogy milyen dokumentumok alapján erősítették meg a bűnösségről szóló döntést. Volt a kezemben ilyen végzés, nem találtam részletes, tényekre alapozott megindoklást. Igaz 70 év után ezt nehéz megállapítani, de még nehezebb az utódoknak az ártatlanságot bizonyítani. Szerintem majdnem lehetetlen. Külön kérdés annak megállapítása, hogy fair volt a tárgyalás vagy nem. Volt-e a vádlottaknak védőügyvédjük vagy nem? Hol találhatók a védőügyvédek érvei? Külön kérés a vagyonvisszaszármaztatás. A háborús bűnösök háborúban szerzett vagyona nem származtatható vissza, ellenben mi történt a nagyapjuktól vagy az apjuktól örökölt vagyonnal? Magyarország igazságtalan háborút folytatott, ezért megkapta a büntetését. De kérdés, hogy mennyiben volt fasiszta állam? A magyar történészek szerint nem. Hogyhogy Horthy nem került a nürnbergi bíróság elé? Horthy sosem volt fasiszta, állítja Cahtharina Horel, a neves francia történész asszony, aki a Horthyról írt monográfiájában határozottan szembefordult a kormányzó heroizálásával és rehabilitációjával. Szerintem Márai Sándor diagnózisa pontos. Horthy – írta – mindent összevetve, teljesen műveletlen ember volt, – amit sliff-nek neveznek, az megvolt benne, de máskülönben semmi. Gyilkosok és kalandorok vették körül (Héjjas, Gömbös), ő maga karrieréhes, kalandor dzsentri volt.”
A kérdések sorolhatók tovább. Hogyan lehetséges, hogy a fasiszta államban olyan komoly ellenzék működött, amely kiharcoltra azt is, hogy a magyar parlament Horthy kormányzósága alatt elítélje a újvidéki hideg napok gaztetteit? 1943. december 14-én a magyar katonai bíróság – immár Horthy Miklós kormányzó jóváhagyásával – megkezdte a vérengzés főbűnösei perének tárgyalását. A vádlottakra halálos ítéletet készült kiszabni, ám azt távollétükben nem mondta ki, mert még az ítélet kihirdetése előtt, 1944. január 15-én az SS titkosszolgálata segítségével megszöktek és Burgenlandban német tisztek fogadták őket. A második világháború után Magyarországon elítélték a razziák legfőbb felelőseit. Szombathelyi Ferenc vezérezredest a népbíróság jogerősen tízévi börtönbüntetésre ítélte. Jugoszláv megkeresésre kiadták őket Jugoszláviának, ahol halára ítélték őket és nyilvánosan kivégezték Szombathelyi Ferenc volt vezérkari főnököt, Bajor Ferenc vezérőrnagyot, az újvidéki katonai közigazgatás parancsnokát, Feketehalmy-Czeydner Ferencet, Grassy József vezérőrnagyot, Deák László nyugállományú ezredest és Zöldi Márton csendőr századost. Mindezt tisztázásra szorul. Napjainkban a sajtó dicséri Vučić elnök és Orbán kormányfő jó viszonyát, és nem győzi hangoztatni, hogy a két kormány viszonya soha nem volt jobb. Miért nem ülnek le a két ország rangos történészei, hogy szembesítsék érveiket. Fasiszta volt-e a magyar állam, hogy végre szakmailag alátámasztott véleményt fogalmazzanak meg. Ne feledjük, hogy mindkét oldalon emberi sorsokról és tragikus eseményekről van szó. Íróként a Neoplanta, avagy az Ígéret Földje című művemben felismertem a görög tragédiákra emlékeztető tragikus döntéshelyzeteket. A többi a történészek párbeszédére vár.