A magyar nyelvû irodalom az ezredfordulón idôtálló mûvel gazdagodott. Szerzôje: Végel László, a mû címe: Exterritórium. Mûfaji megjelölése: ezredvégi jelenetek. A mû földrajzi, idôbeli kontúrjai, az átalala megjelenített helyzet – történelmi, kivételes, egyedi. A Kis-Jugoszlávia bombázásának idôszakában születtek a feljegyzések, amelyek „pontos történetek útközben”. Feljegyzések két bombázás között, menedékszerzés közben, kocsmai beszélgetések közben, tömeggyûlések közben. Már ettôl az elsô krónikási teljesítménytôl is érdekes ez a könyv. Ám a külsô események csak indítékul szolgálnak az elmélkedésre, elemzésre – választ keresnek arra a kérdésre, hogyan juthatott a világnak ez a része idáig. És Végel fölidézi azt a gyökér nélküli, irracionális, szürreális világot, a titói Jugoszláviát, ahol ô megpróbált otthon lenni. És ahogyan halad elôre a feljegyzésekben, úgy bukkannak elô a külsô vagy belsô kényszerek: elfojtott, elfelejtett emlékképek, a ki nem beszélt bûnök víziója.
Nagyon jelentôs mûnek tartom az Exterritóriumot. Irodalmunkban Radnóti Miklós lágerversei, Kertész Imre Sorstalansága, Nagy Lajos Pincenaplója jelentik a könyv elôzményeit és rokonságát. Persze az igazi nagy elôd Márai Sándor, aki több mint négy évtizeden át élt exterritóriumban. Márai a négy évtized alatt megvalósított, mára példává tett egy magatartás- és látásformát, szemléletmódot. Ô, aki téren és idôn kívül élt, mai zûrzavaros világunkban nagyon erôsen jelen van.
Végel László e könyve Márai naplói mellé tehetô. Nyilván sokan sokszor fogják elemezni majd hajlékony nyelvezetét, a jelen és a múlt közötti állandó nézôpontváltást, írása mesterfogásait. Mi itt az Európai Utasban a legegyszerûbb módját választjuk a hírverésnek és bizonyításnak – közreadunk a könyvbôl egy idézetgyûjteményt.
