Naplójegyzetek – fraggmentumok
2020. március 13., péntek
Azt gondoltam, hogy szakmai vitát vált ki Bauer Tamás cikke A nemzeti összetartozás ideológiája és politikája (ÉS, 2020. január 10.). Bauer idézi az Alaptörvény ide vonatkozó szakaszát miszerint: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti a közösség fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, egyéni és közösségi jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, valamint a szülőföldön való boldogulásukat, elősegíti együttműködésüket egymással és Magyarországgal.” Ha jól értem, nem annyira az Alaptörvényben megfogalmazott politikát kifogásolja, hanem annak értelmezését. Idézi Potápi Árpádot, aki szerint „A magyarság közjogi újragyesítésével több mint egymillió külhoni magyar vált újra közjogi értelemben a magyar nemzet tagjává”. Gulyás Gergely tovább pontosít: „az a közjogi kapcsolat, amely 1920-ban majd a második világháborút követően megszűnt az újra létrejöhetett a magyar állam és magyarok között.” Bauer úgy véli, hogy ez már több a „lakossági revíziónál” és „területi revízió ábrándjához tér vissza”. Nem vagyok jogász. az alkotmányjog pedig abszolút dilettáns vagyok, de Potápi és Gulyás kijelentése után felmerül a kérdés: hogyan vélekednek közjogi státusukról a tartományi és a szerbiai parlamentben ülő magyar képviselők. Mennyire fogalmazza át a közjogi státus a kisebbségi pártok státusát? Bauer állításáról pedig nyilván a kisebbségi jogtudósok és jogászok, a kisebbségi politikusok mondanak szakmai véleményt. Én ugyanis egészem más szempontok alapján tekintek a kettős állampolgárságra, mint Bauer vagy Potápi: szerintem ez sokkal komplexebb állapot, amely túlmutat a nemzetállami közjogi státuson. A nemzetállami monopóliumot megkérdőjelező jelenségnek vélem, amely megbontja Bauer jogi sémáit. Miért legyen a nemzetállam a polgár mindenható gazdája? Kétségkívül, a magyar nemzethez tartozom, ugyanúgy, mint egy szegedi magyar állampolgár, csakhogy van azért némi különbség köztünk, amelyet nem lehet a közjogi státusra redukálni. A kisebbségben létezik egy sajátos kulturális, politikai többlet, amely nem szegényíti a magyarság fogalmát, hanem gazdagítja. Potápi és Gulyás kettéosztja a kisebbségi embert: csak az egyik feléről tud. Sajnos, a gazdagabb nemzetfogalmat háttérbe szorítja a homogén nemzetfogalom, amelyet manapság unos-untalan hangoztatnak.