Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. november 24., kedd
Olvasgatom a Play Sinkóról szóló visszajelzéseket. (…) Igen, az utolsó jelenet Mara/Sade-ra való utalás szándékos, csakhogy más értelmezésben szerepel. Most nem az egyik színész mondja, hanem a képzeletbeli Krisztus. Ő veti az első követ a parlamentre, ez egyértelmű válasz Sinkó dilemmáira is. Sinkó a monodrámában kommunista Ábrahámnak nevezi magát, akinek a próbetétele előtt hallgat az Isten. Nem állítja le, hogy elkövesse a bűnt. Helyette azonban Krisztus válaszol: igenis vállalni kell. Ebben eltérek a bibliai történettől, ugyanúgy, mint a Judit című drámámban. Az is igaz, hogy nem kapott külön helyet az Egy regény regénye, vagy Sinkó újvidéki tanárkodása sem. Helyette azokat a dilemmákat tártam fel és éleztem ki, amelyeket Sinkó a huszas s főleg a harmincas években élt át, amelyről a magyar esszéirodalomban is páratlan értékű két esszéje tanúskodik. Az út és a Szemben a bíróval. Ezt a kettőt mindig is együtt olvastam. Nem tudtam elválasztani a kettőt. Igazából azért, mert ha nem szóról szóra ugyanazok, de hozzájuk hasonlatosak a mi dilemmáink is. A liberális demokrácia ostrom alá került. Etnonacionalizmus, autokrata rendszerek, hibrid demokrácia, posztfasizmus, csak néhány baljós jelenségre emlékeztetek. Rangos európai értelmiségiek figyelmeztetnek a fasiszta veszélyre. Vajon mit ér a „tiszta kéz” politikája ezekkel szemben? Miképpen döntsünk a liberális demokrácia és a posztfasizmus jelenkori konfliktusában? Álljunk az előző mellé, akkor is, ha látjuk annak minden hibáját, vagy pedig álljunk félre, mondván, hogy nem érdekelnek bennünket a „piszkos konfliktusok”. Vajon a baloldali értelmiség megengedheti magának, hogy apró belső csatározásokat folytasson és ne találjon szövetségesre a jobbközépben a szélsőjobbal szemben? Meddig vacillál még a konzervatív jobboldali értelmiségi, miért fogadja el nyögvenyelősen, hogy pártját mágnes vonzza magához a szélsőjobb? A jobbközép pártok miért tolódnak szélsőjobbra? Napjainkban miért terjed az antiliberális hisztéria? Emlékezzünk: Sztálin a liberálisokat lefasisztázta, a német jobbközép annyira félt a kommunistáktól és a szocialistáktól, hogy Hitler táborában találta magát. A német kommunisták szociálfasizmussal vádolták a német szocialistákat.
Az este az ATV Csatt című műsorát néztem a tévén és egy elképesztő mondatra bukkantam. A műsorvezető idézte az Európai Néppárt frakcióvezetőjének az Orbán Viktorhoz intézett mondatát, amely a jogállamiságról folyó vitában hangzott el. „Ha nincs semmi takargatnivalód, akkor nem kell félned”. Aztán így folytatta „Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra” Deutsch Tamás a Fidesz Európai parlamenti képviselője erre ezt válaszolta: „Én jól emlékszem, hogy a Gestapónak és az ÁVO-nak ugyanez volt a jelszava. Ezt mondták. Mintha az lenne a történelmi tapasztalata abban az időben Németországban és Magyarországon élőknek, hogy azoknak is tömegesen volt félnivalójuk, akiknek nem volt semmiféle takargatnivalója.” Hát idáig fajultak a dolgok?