Naplójegyzetek, fragmentumok
- május 7., péntek (…) Nem kis tanulsággal lapozgattam Hatos Pál könyvét Az elátkozott köztársaságot. A Sinkó-monodráma írása közben sok apró részettel szolgált a a korszak hangulatáról. A szabadkőművesek a legnagyobb hazafiak! Népi antiszemitizmus?! Ilyen volt a magyar parasztlázadás: rablás és fosztogatás! Nacionalista magyar liberálisok a Nagy Háború előtt! „Ma sokan rácsodálkoznak az „illiberális demokráciára”, pedig Magyarországon 1918-ig a liberalizmus antidemokrata volt és nacionalista. A mondat napjaink egyik banális tézisét kérdőjeezi meg. Ritoók Emma a háborús korszakról szóló nemzedéki regényének egyik pontos megállapítása: „minden fiatalságnak igaza van, míg meg nem öregszik”. De mi legyen a koravén fiatalokkal? Számuk növekszik, lassan háttérbe szorítják a „lázadó fiatalokat”? Megkockáztatom, hogy a szellemi életben is úrrá lesz a Richard Sennett posztmodern „rugalmas embere”. Nem mondható, hogy ez a karriertípus köpenyegforgató, kétszínűnek semmiképpen sem nevezhető, hiszen kitart az álláspontja mellett, csupán rugalmasan alkalmazza őket. A köpenyegforgatás tömeges jelenség, a rugalmas ember viszont az elit tagjainak sorából kerül ki. Gyakran következetesen kitart kritikus állaspontja mellet, miközben hatalom részéről soha egy karcolás sem éri. Nem éri, hiszen olyan rugalmas általánosságban fogalmazza meg az elveit, hogy az adott hatalom nem vonatkoztatja magára. Tért hódít tehát az újkapitalizmusban edződő rugalmasság ideológiája, amelynek a valós életben komoly háttere van: az új körülmények, a gyors piaci változások ideológiát is „kitermelnek”, miként ezt Mark Fischer megállapította a Kapitalista realizmus könyvében merészen ecsetelte.