Naplójegyzetek – fragmentumok
2020. szeptember 12. szombat.
„Mindent elvisz a víz”, mondja Balázs Béla Halálos fiatalság című drámájának hősnője, majd hozzáteszi:” Csak az a kérdés, hogy mibe akarunk belefulladni.” Az 1917-ban megjelent drámjában Balázs Béla a századforduló prózájának szecessziós, világfájdalmas narratíváját a végletekig feszítette. Ebben a hangulatban a magány öli meg az embert. Csakhogy Balázs Béla menekülni akart a magánytól, 1914-ben önkéntesnek jelentkezett és Zimonynál bevetették a háborúba. Az ősszel megsebesült, előbb egy sárfalú parasztházba vitték – ahol „úgy hevertek a sebesültek egymáson, mint a hánykódó halak a kosárban” –, majd a hadikórházi ápolás után Szabadkára helyezték irodai munkára, végül 1915 augusztusában leszerelték. A Menj és szenvedj te is, című, a Nyugatban megjelent naplójegyzetei elárulják, hogy semmiképpen sem az erős nemzeti érzelmek miatt jelentkezett önként a frontra, sokkal többről volt szó: találkozni akart népével és menekült saját magányosságától. Már 1919-ban kiderült: menekült a kommunista forradalomba!