SIGN IN YOUR ACCOUNT TO HAVE ACCESS TO DIFFERENT FEATURES

FORGOT YOUR PASSWORD?

FORGOT YOUR DETAILS?

AAH, WAIT, I REMEMBER NOW!

Végel László

hétfő, 09 január 2023 / Published in Naplójegyzetek

Márai – Horthyról

Naplójegyzetek, fragmentumok

  1. szeptember 25., vasárnap

Márai végső szava Horthyról: „Horthy, mindent összevetve, teljesen műveletlen ember volt, – amit sliff-nek neveznek, az megvolt benne, de máskülönben semmi. Gyilkosok és kalandorok vették körül (Héjjas, Gömbös), ő maga karrieréhes, kalandor dzsentri volt.”

A magyar kormány pár hete megvétózta a Kirill orosz pátriárka elleni EU-szankciót, A pátriárka eddig nyíltan a háború mellett állt ki, Ferenc pápa is szóvá tett („A pátriárkából nem válhat Putyin ministránsfiúja”, figyelmeztetett), ezúttal is kitett magáért. Az újonnan besorozott katonákat a következő szavakkal küldte a halálba: „Az egyház elismeri, ha valaki kötelességből és az esküjéhez hűen hűséges marad, és végrehajtja, ami a kötelessége, és meghal, miközben megteszi ezt a feladatát, akkor ő kétségtelenül áldozatot hajt végre. Feláldozza magát másokért. Következésképpen úgy hisszük, ez az áldozat elmossa bűneit.”  Semlyén Zsoltot ugyanebben az időben a „Dicsőség és becsület” rend II. fokozatával tüntette ki.

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

    Naplójegyzetek, fragmentumok január 4., szerda ...
  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

    Naplójegyzetek, fragmentumok december 31., szom...
  • Nemzetállam – kontra nemzeti kisebbség

    Naplójegyzetek, fragmentumok 2022- december 26....

VEGEL Texts

VEGEL TEXTS

  • Bibliográfia
  • Blog
  • Életrajz
  • Galéria
    • Az én Újvidékem - Moj Novi Sad
  • Home2hu
  • Portrék - Portreti
  • Kapcsolat

Recent Posts

  • Van zsidó sors!

  • Az új establishment ellenzéki tógában jár

Végel László 1941. február 1-én született a királyi Jugoszláviában, Szenttamáson (Srbobran).

Regény- és drámaíró, esszéista. A hatvanas években foglalkozott irodalomkritikával, a nyolcvanas években pedig színházkritikával.

  • GET SOCIAL

© 2020. All rights reserved.

TOP
  • Magyar
  • Srpski
  • English
  • Hrvatski
  • Deutsch