2020. november 2., hétfő
A járvány legalább annyira elszigetelt a jugoszférában élő barátaimtól, mint a kilencvenes években zajló háború. Újra csak palackpostával üzengetünk egymásnak. Mile Stojić Szarajevóból, a Balkán szívéből üzent. A www.nommad.ba portálon közzétett jegyzetében egyik szövegemet idézte: a két világ határán élőnek nevez, majd utal az egyik mondatomra, amelyben Krležával kapcsolatbab kifejtettem: lehet, hogy Krleža mostohább időket élt át, mint mi, de a mi időnk alattomosabb. A harmincas években mégis könnyebb volt felismerni a fasizmust, mint a mai posztfasizmust, annak ellenére, hogy sok felelős európai politikus akkor sem hitt a szemének, ezért azzal a reménnyel politizált, hogy bölcs türelemmel megszelídíti a fasizmust. Az ábra azonban pontosan kirajzolódott, még akkor is, ha sokan homályosan láttak. A kilencvenes években veszélyes volt az élet, de tudható volt, hogy ki hol áll. Manapság kocsonyás lett a szellemi élet. A mai totalitárius erők gyakran csalóka demokratikus álarcot öltenek magukra, úgyhogy egyre nehezebb különbséget tenni az igazság és a hazugság, a szabadság és az elnyomás, a kormánypárti és a kormánykritikus között, mint bármikor.
Krležára hivatkoztam, Stojić pedig Adyra utalt. Ki más jutna eszembe a két világ határán, mint Ady Endre. „Komp-ország, Komp-ország, Komp-ország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Nyugatig, de szívesebben vissza”, írta Ady Endre 1905-ben. Közel százhúsz év után is pontos diagnózis! Nem véletlenül rezonált vele a Szarajevóban élő költő. Nem véletlenül jegyezte fel Sinkó Ervin, a Szemben a bíróval című esszéjében, hogy az első világháború küszöbén Ady Endre volt az egyetlen magyar, aki világosan látott és pontosan diagnosztizált.
Csakhogy a komp immár nem pusztán Magyarország, hanem az egész kelet-közép-európai régió. Az értelmiség nagy része abban reménykedik, hogy kellemes sétahajózásra indult és nem sejti, hogy a komp Putyin autokrata kikötőjében köt ki. A motor időnként felzúg, a kormányosok magabiztosan kormányoznak, szerintük minden rendben van. Haladunk, bizonygatja néhány bennfentes utas, miközben a szélsőjobb szervezkedik és erősödik, a jobbközép tétlenkedik, a balközép gyengélkedik. A széplelkek csodálják a tájat és nem látják az erdő mögött leselkedő tankokat. Az urak megkönnyebbülve adnak hálát az égnek, mert megszabadultak a „káros utópiáktól”.