Naplójegyzetek, fragmentumok
- november 22., kedd
Ma reggel olvasom a hírt, hogy tegnap életének 92. évében elhunyt Major Nándor, író és politikus. Sok ember sokat köszönhet neki, köztük többen nincsenek többé az élők sorában, mások pedig taktikusan megfeledkeztek róla. Szívesebben emlékezem az íróra, hiszen a Dél című regényét ma is fontosnak tartom. A vajdasági magyar kritika megfeledkezett róla, de sajnos, Major Nándor is. Gimnazista koromban fontos olvasói élményem volt az általa szerkesztett HÍD folyóirat friss szellemisége, amely valamiképpen előkészítette a hatvanas évek szellemi erjedését, éppen ő került szembe. Sajnos! Nekem sosem bocsájtotta meg az Új Symposionban közölt az Esti órákatról című esszékötetéről irt kritikámat. Ma is azt gondolom, hogy a könyv erényei ellenére csirájában hordozta Major 1971 utáni nagy fordulatát. A köztünk lévő különbségek azonban már előbb jelentkeztek. Én a 68-as események európai, jugoszláviai és szerbiai jelentőségét minden ellentmondás ellenére fontosnak tartottam, akkoriban figyelő szememet valóban Párizsra vetettem. Ő viszont csak elutasította a liberalizmussal beoltott európai új baloldalt. Elítélte azt az állításomat, miszerint Tito egyik ) nem az egyetlen) történelmi tévedése a „szerbiai liberálisokkal” (Koča Popovićra, Marko Nikezićre gondolok) való leszámolás volt. Ez volt a híres 1971-ban uralkodó „antiliberális kurzus”, amely legalább olyan nagy tisztogatással járt, mint amilyet a joghurt-forradalom után hajtottak végre. Tito 1971-ben megrémült saját reformjaitól, sa brezsnyevi agresszivitástól. Nem afféle lokális történetről van szó. Csehszlovákia orosz megszállása után Brezsnyev megfogalmazta a szocialista országok korlátozott szuverenitásáról szóló elméletét. Jugoszláviába is komoly fenyegetések érkeztek Moszkvából, mire 1971 után bekövetkezett Jugoszlávia berzsnyevizálása. Brezsnyev hasonló szerepet játszott Hruscsov után, mint amilyen szerepet játszik Putyin játszik Jelcin után. Tito félelme tehát nem volt alaptalan. Csakhogy a nyugati orientációjú szerbiai „anarcholiberálisokkal” való leszámolás valóban megtisztította a terpet a szerbiai nacionalizmus előtt. Ma is vallom, hogy Milošević bölcsőjét 1971-ban kezdték ringatni, a nacionalizmus ezek után olyannyira elburjánzott, hogy 1989-ban elsodorta azoknak egy részét is, a bölcsőjét 1971-ban ringatták. Újra meg újra bebizonyosodott, hogy a fékezhetetlen antiliberalizmus a nacionalizmus előszobája is lehet. Ez volt Major drámája. Bizonyára létezik erre valamiféle logikus magyarázat. Ezt azért kockáztatom meg, mert Major nem volt egyszerű karrierista politikus, döntései meggyőződésből fakadtak. Nyilván osztotta Tito félelmeit, aki nem talált mást mint az antiliberális kurzust. Téved az, aki azt hiszi, hogy az antiliberális kurzus vereséget szenvedett. Valamiképpen Major az antilberalisták őse, csakhogy utódai nem a munkásosztály, hanem a nemzet nevében lépnek fel. Major ezzel a hetvenes évek elején egy nagy kelet-közép-európai és jugoszláviai politikai játszma részese volt. Végül azoknak az eszméknek lett a prédája, ő is terpet biztosított. Figyelemre méltó azonban az is, hogy soha a vajdasági magyar írók nem élvezték annyira a hatalom bizalmát, mint a Major-korszakban. A hetvenes években és később Forum-igazgatók, főszerkesztők, színházigazgatók lettek, úgyhogy az ólomidőket nem lehet egy ember hatalmával jellemezni. Kellett hozzá egy nomenklatúra – magyar nomenklatúra is. Nem méltányos Major Nándort egyedüli bűnbaknak kikiáltani. Tény azonban az is, hogy éppen ez a nomenklatúra sikeresen továbbfejlesztette a vajdasági magyar intézményrendszert. Ez is a tényekhez tartozik. A joghurt forradalom után ez az intézményrendszer összeroppant, és csak a magyar kormány egyre kiadósabb támogatásának köszönve maradt talpon. Tény azonban az is, hogy éppen ez a nomenklatúra sikeresen továbbfejlesztette a vajdasági magyar intézményrendszert. Ez is a tényekhez tartozik. A joghurt forradalom után ez az intézményrendszer összeroppant, és csak a magyar kormány egyre kiadósabb támogatásának köszönve maradt talpon. Tény azonban az is, hogy éppen ez a nomenklatúra sikeresen továbbfejlesztette a vajdasági magyar intézményrendszert. Ez is a tényekhez tartozik. A joghurt forradalom után ez az intézményrendszer összeroppant, és csak a magyar kormány egyre kiadósabb támogatásának köszönve maradt talpon.