Uszítók vagy aggódók

Vojislav Šešelj a Hágai Bíróság előtt tiltakozott az ellen, hogy Ratko Mladić hangszalagjai bizonyítékul szolgáljanak az ellene folyó perben. Szerinte ezt a hanganyagot ismeretlen erők meghamisították, össze-vissza vágták, tehát hamisítványok. A hangfelvételeket Mladić titokban készítette, a beszélgetőtársai nem tudtak róla.

Vagy hat hónapja nem jártam Budapesten. Ha hiányzott, akkor elővettem íróbarátaim könyveit. Az irodalom pótolta a várost és az országot. Tegnap este megvásároltam a vonatjegyet, késő éjszaka csomagoltam a holmimat. Csak a legszükségesebbet viszem magammal, hogy minél kisebb csomaggal induljak. A pályaudvaron várakozom, a vonat természetesen késik. Akinek autója van, biztosan nem is tudja élvezni az utazás apró örömeit, nem ismeri fáradalmait. Nem ismeri meg a vonatok tarka népségét. Az autóval az ember nem is utazik, csak helyet cserél.

Szerencse és balszerencse

A Keletinél még mindig építik a metróállomást. Hat hónappal ezelőtt is építkeztek. A lépcsőkön arra gondolok, hogy a kilencvenes évek elején milyen boldogan léptem ki a Keletiből. Akkor Magyarország példakép volt a régióban. Ma már nem az, inkább a sor végén kullog. Az egymással farkasszemet néző pártok és táborok meglepően egyetértenek ezzel a diagnózissal, az áthidalhatatlan különbség akkor bukkan fel közöttük, amikor fel kell tárni az okát. A közérzet továbbra is rossz, most az átlagemberek többsége éppen a Fidesztől várja a csodát. Ez a Fidesz szerencséje és – balszerencséje.

Magyarországon letartóztatások, vádemelések, vizsgálatok. Azokról a politikusokról van szó, akik csaltak és loptak. A magyar közélet ma bűnügyi krónikára hasonlít. Igaz, az egész régióban – nem csak Magyarországon! – a kormányváltást rendszerint botránykrónikák követik. Szerbiában is vannak botrányok, de meglepően keveset tisztáznak. Talán azért, mert nincs igazi kormányváltás, csak új koalíció. A vajdasági magyar politikai életben, ilyesmiről szó sincs, ebben talán egyedülállóak vagyunk az egész térségben. Itt még új koalícióra sincs szükség. A hivatalos diskurzus szerint ugyanis elmúlt húsz évben egyetlenegy vajdasági magyar politikus sem élt vissza a hatalmával. Egyetlen korrumpált vagy a hatalmával visszaélő politikus sem akad. Összeférhetetlenség sem volt, s nem volt funkcióhalmozás. Hogy ezt mennyire hiszi el a vajdasági magyar polgár, arról a számadatok tanúskodnak. Egyre kevesebben szavaznak a kisebbségi pártokra.

Egymás után szüntették meg a helyi adókon sugárzott magyar nyelvű műsorokat, még a tartományi végrehajtó tanács apparátusában is csökkent a magyarok száma (ami paradigmatikus a munkahelyek elosztásának vizsgálatkor) s egymás szűnnek meg a magyar tagozatok. Érthető, hogy a magyarok gondterheltek, hiszen nyilvánvaló, hogy egyre jobban erodálódik a magyar oktatási rendszer. Szinte abszurd dolognak számít, hogy immár több mint nyolc éve működik a Magyar Nemzeti Tanács és csak most kerül sor az első iskolabusz beindítására, mégpedig experimentálisan. Szabadkán! Ezek után nem csodálkozom a híren, amelyet a budapesti Magyar Nemzetben olvastam, hogy az újvidéki magyar szülők nyugtalankodnak. Mi lesz jövőre és azután? A kérdés jogos, mert ez elmúlt időszakban (akkor is működött a Magyar Nemzeti Tanács), a hét iskolából háromban megszüntették a magyar tagozatot. Ezek szerint az aggodalom jogos. A szabadkai szónoki emelvény mögül azonban a Magyar Nemzeti Tanács elnöke megfedte az aggódó szülőket. A Magyar Nemzet aggódóknak, az elnök viszont uszítóknak nevezte őket, s azzal vádolta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács ellen hangolnak. Azt ígéri, hogy rendben lesz minden, mivel az MNT célja, hogy „ne csupán a magyar gyerekek 40 százaléka tanuljon a magyar tagozatokon – mint ahogyan azt most van –, hanem ennél jóval többen”.  Nem hiszek a szememnek. Ha az adat pontos, akkor ez a mondat az előző politikai garnitúra, az előző MNT legradikálisabb bírálata. Senki sem sorolt fel súlyosabb vádat ellenük. Csak az a bökkenő, hogy az előző garnitúra majdnem ugyanaz, mint a régi. Tegyük fel azonban, hogy a szülőknek tényleg nincs semmi okuk az aggodalomra, jövőre is minden rendben lesz. Akkor is méltányolni kellene a szülői aggodalmat, nem uszítók ők, csak az előző évek tapasztalatai miatt aggódnak, és a bírálatot azok felé kellene intézni, akik a fenn említett helyzeten javíthattak volna az elmúlt nyolc évben.

A szeptember végi esték hidegek, az emberek csendben üldögélnek a budapesti teraszokon, és pléddel bugyolálják be magukat. Az előző években nem láttam plédeket a székeken. Budapest utcái tele vannak turistával. Estefelé főleg angol szavakat hallok az utcákon. Úgy veszem észre, hogy a külföldi turisták jól érzik magukat. De hogyan érzik magukat a magyarok? A kivárás időszakában az értelmiség vitatkozik, a köznép hallgat. Különös csend honol az országban. Mindenki vár valamire. Úgy hallom, hogy az önkormányzati választások után a tömegek is látni fogják, hogy mi vár rájuk. Októberben már szembe kell nézni az élettel. Pintér Sándor belügyminiszter nem tesz derülátó kijelentéseket. Az MTI jelentése szerint a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumának ülésén Pintér kijelentette, hogy csökkenni fog a vásárlóerő, nagyobb lesz a korrupció, növekszik az utcai bűncselekmények száma, egyszóval, a közeljövő Magyarországon nagyon nehéz lesz.

Budapestre is elkísér a zentagunarasi botrány. Néhány ismerősöm érdeklődik, miről is van szó? A YuTube-ról tájékozódtak. Vagy pedig azoktól hallottak róla, akik a YuTuben hallgatták az titokban készült felvételt. A vállamat vonogatom, azt válaszolom, hogy majd a bíróság dönt a kérdésben. A VMSZ szerint ugyanis hamisítványról van szó és feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen Jelenleg több per van kilátásban. A Magyar Nemzeti Tanács perli a zentai képviselőtestületet, a VMSZ az ismeretlen tetteseket. Rendjén van, azért van a bíróság, hogy ítélkezzen. De a perek mellett más gondok is akadnak. A szerbiai adatbiztos és a szerbiai ombudsman is nyomoz, történtek-e rendellenességek a kisebbségi választói listák összeállításakor. Az ombudsman követeli, hogy néhány, a polgárokról szóló pártadatbázist semmisítsenek meg. A kormánynak nem érdeke, hogy ebből valamiféle affér kerekedjék, de akkor is, ha szőnyeg alá seprik, árnyékot vet a közpolitikára. Úgy hallom, hogy Magyarországon is akad példa a kisebbségi névjegyzékekkel való manipulálásra. Folyik a hatalmi harci, virágzik az etnobiznisz. Főleg a többségben, de a kisebbségben is. Utána kell nézni a Facebookon, világosít fel egy fiatal informatikus. Nem is gondoltam volna, hogy az internet ilyen hatékony lehet. Úgy véltem, csak globális szinteken dominál, s most kiderült, hogy a lokális szinteken is helyet követel magának. Az emberek egy része hitelesebbnek tartja az internetet, mint más médiumot. Szabadabb, kevésbé van alávetve az önként vállalt cenzúrának, mondják. A titkokat egyre nehezebb őrizni. Számolni kell azzal, hogy mindig akad valaki, aki felvételt készít egy zártkörű gyűlésről, holnap pedig, ha éppen akarja, akár egyenesbe közvetítheti.  Bizonytalankodom. Az internet is tele van gyalázkodó szöveggel, féligazsággal, durvasággal, jegyzem meg. Ez igaz, hangzik a válasz, de van esély arra, hogy az ember saját lelkiismeretének szavára hallgatva foglaljon állást. A polifónia teremti meg ezt az esélyt. Majd arról értesülök, hogy Magyarországon is tért hódit az iPhone, illetve az iPad. A Népszabadság máris az  iPhone-on van. Hetek, hónapok kérdése, s még több sajtótermék menekül az internetre. Mit tegyen ez esetben a kisebbség? A szatellitnek köszönve újvidéki lakásomban majdnem minden magyar tévécsatorna, rádióadó nézhető, hallható.  Az interneten szinte percről-percre követhetem az anyaországi eseményeket. Ugyanez a helyzet Szerbiával is. Egyszerre, egyazon pontról két világot szemlélhetek párhuzamosan. Vagy tíz évvel ezelőtt álmomban sem mertem volna gondolni arra, hogy reggelente az európai esszéirodalomban dúskáljak. Létezik alternatív kommunikációs hálózat, éppen ennek köszönve tudnak az ismerőseim a zentagunarasi esetről. A médiagerilla mindenütt jelen lesz, és ezt nem lehet megakadályozni. Olyan változások sodrában vagyunk, amelyek meghatározzák életünket, életstílusunkat, gondolkodásmódunkat. Nem állítom, hogy ennek nincsenek hátulütői, de ezekre is fel kell készülni. Mindezek után miféle változások szükségesek a kisebbségi közösségek információs hálózatában? A médiaszakértők szerint a napi eseményekről beszámoló, a híreket s, hosszú politikai beszédeket közlő sajtó mély válságba került. A pártpropaganda a sajtóban hitelét vesztette, s lassan bumeráng lesz. A pártsajtó vagy a pártközeli sajtó példányszáma zuhant, a többié „csak” esett. Az interneten megjelenik a többszólamú, tarka hírvilág és tudósítás. A nyugati napilapokban egyre inkább előtérbe kerül a kommentár, az analízis, az értékelés, a párbeszéd. A rádiók s arculatot váltanak. Egyetlen dolog lesz állandó a médiában, a hihetetlenül gyors változás.

Ideje lenne elgondolkodni azon, hogy miért tett Illyés Gyula éles különbséget a politikus és a közéleti férfiú között (Csizma az asztalon). Ahhoz hogy valaki közéleti férfiú legyen, írta, tudás, jellem és elsősorban önfeláldozás kell. A politika viszont csak a közélet meghódítására irányuló törekvés. Egy ember egyszerre nem lehet mindkettő, politikus is meg közéleti ember is, csak kivételes esetekben. Illyés szerint Széchenyi és Rákóczi számít ilyen kivételnek. Aztán hozzátette: politikus mindek lehet, egy jó fröccs vagy egy feketekávé mellett. Illyés azonban nem számolt azzal, hogy a politikusok rendelkeznek a közpénzek felett és az emberek ki vannak nekik szolgáltatva. Nemcsak a saját, hanem az egész családjuk sorsa függ tőlük. Ez főleg azokban az országokban érvényes, ahol az embereknek szinte naponta meg kell küzdeniük a betevő falatért. Így élnek a vajdasági magyarok is, ki vannak szolgáltatva mindenféle politikának.

Közeleg október 5-e. Elsősorban azért érdemes ünnepelni, mert letűntek a kilencvenes évek. De az ünnep nem teljes, hiszen megbukott a régi, és nem született új. Tartós átmeneti korszakban élünk, amelyben furcsa módon keveredik a múlt az október ötödiki álmokkal.