2010. október
Ismétlődő joghurt-forradalom?
A szakemberek szerint, az utóbbi évszázad legkeményebb telét jósolják. A „nyárilakban” A-val lenolajos firnájsszal itatjuk át a tornác támfáit, nehogy a sok nedvesség kárt tegyen bennük. Később – még a tél beállta előtt – lakkbevonatot húzunk rá. Éjszakába nyúló munka. Villanyfénynél kenjük a gerendát, szomjasan issza a száraz fa. Úgy tűnik, a környéken mind több a kutya, alkonyattól iszonyú csaholásba kezdenek. Régebben sokkal kevesebb volt az eb, manapság ritka, ha csak egy házőrzőt tartanak. Árulkodó helyzetkép. Az emberek félnek, sokkal inkább, mint pár évtizeddel ezelőtt. Emiatt – bár önámításnak tűnik – mégis, mind gyakoribb a frusztráció űző a kutyafalka tartása. Holtfáradtan hagyjuk abba a munkát. Szerencsénkre M. I. barátom – aki aggódva telefonált, csak hát mi a létrafokán egyensúlyozva nem hallottuk – nyomban kocsiba ül, és kijön értünk. Nem sokkal Újvidék előtt, csengett a maroktelefonja. Egy ismerős jelentette az éppen folyamatban lévő olaszországi vandalizmust, amit a szerb szurkolók produkálnak. Részletezte, hogy az olaszországi Genovában a szerb-olasz focimeccs előtt a szerb huligánok városszerte törtek zúztak és összetűztek az olasz rendfenntartókkal majd a stadionban soviniszta kilengésekkel – egyebek mellett gyújtogatással – folytatták, minekután, a játékvezető a mérkőzés 7. percében lefújta a mérkőzést. Késő éjjel, kinyitom a számítógépet, az interneten ellentmondó hírek terjednek, azonban filmfelvételek bizonyítják, hogy Genova utcáin rendbontások sorozata történt. A lelátón a szerb szurkolók demonstratívan felgyújtják az albán zászlót, miközben a „Koszovó Szerbia része” néven ismert szlogent skandálják. A hírközlő szervek egy része ugyanazt sugallja, amit a minapi belgrádi melegfelvonulást követő „utcai csata” után. A politikusok meg a közvélemény-formáló értelmiségiek jelentős része – az egy héttel ezelőtti vandalizmuskor is – minimalizálta az eseményt, „gyerekekről” beszéltek, ez utóbbi esetben pedig, a szenvedélyes szurkolók túlkapásait emlegették. Véleményem szerint, nem kéne tovább hazudozni. Egészen biztos vagyok benne, hogy az utóbbi napok eseményei vegytiszta politikáról szólnak. A nacionalisták széles táborát felbőszítette, hogy a Demokrata Párt az ország érdekében némi engedményeket tett Koszovó kérdésében, miután újabb –ahogy azt. Miroslav Ilić a Vojvodina info honlapon megjelent jegyzetében lejegyezte – joghurt-forradalmat szeretnének kirobbantani, ezúttal nem Vajdaság, hanem az Európai Unió ellen. Mindez igen baljós jeleket vetít elénk. Ebből kiviláglik, hogy a legutóbbi választások, vagyis Koštunica veresége után, a Demokrata Párt túlságosan elnéző volt a szélsőséges csoportokkal szemben. Fontosnak tartom a joghurt-forradalomra való utalást, hiszen – mint kiderült – a belgrádi tüntetéseken nagyon sok vajdasági fiatal vett részt. A „gyerekek” elszántak, be akarják fejezni azt, amit az apák elkezdtek. Akkor Milošević serege az alkotmányt sértette és megszegte a törvényeket. Most is ugyanaz történik.
Új protokoll
Ugyanúgy törtet az első sorba, mint a kommunista pártvezetők.
Magyaros egység
Orbán Viktor kormányfő, a vörös iszap katasztrófa kapcsán, szolidaritásra szólította fel a „határon innen és a határon túl élő”, jó érzésű magyar embereket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsenek a bajba jutottakon. A Heti Válasz hetilap szerint, Amerikából érkezett a legnagyobb összeg, Soros György magyar származású amerikai milliárdos, egymillió dollárt adományozott a Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet ért katasztrófa áldozatainak. Az összefogás ezen túl sem marad el. A tragédiák egységre ösztönzik a nemzetet, ám a hétköznapi életben – sajnos – legtöbbször elmarad a szolidaritás.
Mementó
A nagyvilág egyre kisebb lesz. És egyre kiismerhetetlenebb. Az álmok is hamisak lesznek.
Mozgalmat!
A Vajdaság Ma honlapon olvasom, hogy a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elégedett az elmúlt 100 napban elvégzettekkel. Várható volt, ez idáig ugyanis minden egyes kisebbségi vezető, elégedett volt a teljesítményével. Ugyanakkor, a honlap ankétjának részvevői, elégedetlenségüknek adnak hangot. A többség, azaz a szavazók 38,8 százaléka elégedetlen és elégséges osztályzattal illette a MNT elnökének produkcióját, 14,3, jónak, 13. 0 százaléka jelesnek és csak 20.3 százalék tartja kitűnőnek a MNT munkáját. A honlap felmérése sokszor indikatív volt. Jellemző azonban, hogy húsz százalék egyezik az elnök ítéletével. Azért jellemző, mert pontosan ilyen arányban szavaztak a kisebbségi polgárok a VMSZ listájára. Tartózkodnék az ítélettől, némi előrehaladást ugyan tapasztalok, ám nem tudok azonosulni az önapológiával, de a totális elmarasztalással sem, főleg azért, egyik is, a másik is tovább mélyíti a magyar kisebbségi közösségen belüli árkokat, ami nem segíti elő az egyetértést, a közmegegyezést. Mindig azt szerettem volna, ha létrejön a Deák Ferenc-i bölcs kiegyezéses politika, és természetes lenne, ha ezt azok kezdeményeznék, akiknek a kezében hatalom van. A mértéktelen öndicséret és a merev elutasítás nem pótolhatja a kritikus önszemléletet, az állandó önvizsgálatot. Kétségtelen, hogy mindenki jó szándékkal lát munkához, nagy tervek mindig voltak, hogy csak az immár legendának számító „hárompilléres autonómiára” emlékeztessünk. A terveket ugyanazok hozták, akik ma. Akkor is voltak napi interjúk, ma is vannak. A szándékok nemesek voltak, de az eredmények elmaradtak, bár. Éppen ezért felesleges bárkit is rossz szándékkal vádolni. Igaz, hogy most az oktatásügyi tervek némileg konkrétabbak, de ezek még csak tervek. A legjobb elképzelések sem valósulnak meg, ha a kisebbségben nem válnak széles alapokon nyugvó mozgalommá. A kabinetpolitika azonban nem szül mozgalmat, erre csak a közéleti pezsgés, nyilvános vita, párbeszéd, az okos szív képes. Végső ideje, hogy ezt belássuk. Nincs időnk tépelődni. A számadatok a vajdasági magyarok vészes fogyatkozásáról árulkodnak, – ami az elmúlt két évtizedben a legnagyobb méretű a Kárpát-medencében – tehát, semmi ok a propagandisztikus győzelmi mámorra. Harrach Gábor adatai szerint Szlovákiában 8 Romániában 12 Szerbiában pedig 15 százalékkal esett a magyarok lélekszáma. Ezzel még senki sem számolt el, ellenkezőleg, a vezetők sikeresnek ítélték meg a munkájukat. Annál is inkább furcsa paradoxon ez, mert most már megfogalmazódott valamiféle mérce, amit mindeddig nem volt kívánatos hangoztatni. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, például, bejelentette: „A Szülőföld Alapon keresztül történő támogatások fontosak, de önmagukban nem elégségesek: erős impulzust kellett adni a magyarság számára, olyan impulzust, amely képes megállítani, megfordítani az asszimilációt.” Ezek szerint meg kell állítani vagy esetleg megfordítani az asszimilációt. Ezzel kellene mérni a kisebbségi politikai elit teljesítményét. Ha ez a mérce rossz, akkor helyesbíteni kellene Semjén Zsoltot. De erre sem vállalkoznak az újabban magukat sebesen narancsszínűre pingáló kisebbségi politikusok. Persze, nem a szín a fontos, hanem a teljesítmény. És ez esetben éppen erről van szó.
Szabadkai este
Egy este Szabadkán. A sétáló utca kihalt. Ez nem városkép, hanem lelkiállapot. Ebben a csendben még boldogtalan sem lehet az ember. Arra gondolok, hogy milyen rövid lesz a maradék éjszaka. De mi következik utána?
Kisebbségi kuckó
Sokan azt hiszik, hogy a nemzeti identitás bújócskával, a kisebbségi kuckóba meneküléssel védhető. Az ilyen magatartás belső bizonytalanságra meg gyengeségre vall, ami a modern életvitelben illuzórikus. Valamennyien egy nagy, bonyolult és szeszélyes hálózatba pörgünk, amely állapotban nem az elzárkózás, hanem a belső építkezés segíthet. A nemzeti kultúra nemcsak önazonosságunkat védelmezi, hanem gyümölcsözővé teheti a más kultúrákkal való találkozásunkat is. Csak az fél a másságtól, aki bizonytalan önmagában.
Angyalok és démonok
Hans Magnus Enzensberger, szerint fin de siecle értelmisége, cinkoskodott a terrorral. Valóban megtörtént, példa erre Ernst Jünger esete, szerintem provokálta a terrort. Lépjen ki lelkünk rejtekhelyéből! Az értelmiségi megelégelte a békét és a simulékonyságot, és a barbárság iránti nosztalgiába menekült. André Breton szerint az igazi szürrealista gesztust az jelentené, ha az ember pisztollyal a kezében kilépne az utcára és a tömegbe lőne. Fel akarta ébreszteni az ellenfelet, tenném hozzá, akivel egy életen át küzdeni fog. Mert vagy az angyalokkal vívódunk vagy a démonokkal tusakodunk. Amennyiben mellőznek bennünket az angyalok, akkor maradnak a démonok. Vesztesek leszünk mindenképp.
Családi Kör, 2010. 10.21.