2011. június
Drámai helyzetben
Az idén mintegy kétszázzal kevesebb diák iratkozott a magyar tagozatokra, mint tavaly. A határközeli Szabadka – a többi városhoz viszonyítva – aránytalanul szegényebb lesz 64 diákkal. Még abban a városban is elmaradoznak a gyerekek a magyar tagozatokról, ahol az identitás védelme érdekében magyar nyelvű privát rádiót és televíziót létesítettek. Mit mondjanak akkor azok, akikről nem gondoskodnak ennyit? Mit szóljanak azok a polgárok, akiket legfeljebb a választási kampány idején látnak a kisebbségi vezetők? Mit szóljanak azok, akiknek nincs módjában tucatnyi anyaországi rádiót hallgatni és televíziót nézni? Vagy ha tehetik, akkor ez nem kis különkiadással jár, tehát eleve hátrányos helyzetben vannak. A helyes kisebbségi nemzetpolitika a közösség minden egyes tagja számára egyenlő esélyt biztosít nemzeti identitásának megőrzésére. Ez azt jelenti, hogy a rosszabb helyzetben levőknek kedvezőbb feltételeket biztosít, máskülönben felerősödik a leszakadás folyamata. Ehhez pedig, Bibó fogalmát használjuk, erős „szociális érzék” (Bibó szerint az elit meghatáró tulajdonsága) és megfelelő geostratégia szükséges. Szociális érzékről a kisebbségpolitikában alig esik szó, a geostratégiát pedig a kisebbségi centralizmus váltotta fel. Bizonyára biztosította volna az esélyegyenlőséget, ha a közpénzekkel erőteljesen támogatott Pannon Rádiót és Televíziót Nagybecskereken hozzák létre, amivel Bánát modern informatikus idegrendszerre tett volna szert. Ott nagyobb szükség lett volna rá, mint ahol az anyaországi média behálózza a térséget. De a vezetők nem így döntöttek, a következményeket pedig az egyszerű polgárok viselik. Hasonló a helyzet az oktatásügyben is. Új gimnáziumokat létesítettek a régiek mellett, aztán pedig csodálkoznak, hogy miért maradoznak ki a diákok a magyar tagozatokból. A kiegyensúlyozott geostratégiát itt is a centralizmus váltotta fel. Mondhatja valaki, persze, hogy a fenti szám miatt, nem kell riadót fújni, de nem kivételről van szó, hanem trendről. Az évről-évre zsugorodó kisebbségi oktatási rendszer drámai helyzetet szült. Ugyanis ezúttal nem csak létszámcsökkenésről van szó, hanem az elvándorlásról is. Az első az előző évtizedekben is kedvezőtlen volt, az elvándorlással egybekötve azonban a vészhelyzetet szült. A politikai elit ezt a folyamatot – bizonyára a legjobb szándékkal – stimulálta is. Immár nyílt titok, hogy az úgynevezett tehetségápoló gimnázium diákjainak többsége Magyarországon folytatja tanulmányait. Vajon ezért jöttek létre e gimnáziumok, vagy másért? Üdvös lenne, ha a fiatalok visszatérnének, ám a diplomázott szakemberek nagy többsége – mint ahogy kiderült – nem tér vissza. Ami érthető, hiszen az egyetemi tanulmányaik során tesznek szert arra a kapcsolati tőkére, amivel a későbbiek folyamán élni tudnak. A szakemberekre pedig ma Szerbiában nagy szükség van. A szakképzetlenek képezik a munkanélkülieket, a szakembereket pedig keresik, például, a külföldi cégek. Holnap még inkább keresni fogják. A külföldi cégek „káderesei” pedig interjúkat készítenek a jelöltekkel, tudni akarják, hogy a jelölt milyen helyi kapcsolati tőkével rendelkezik, milyen a nyelvismerete, számukra ez a mérvadó. Ebben a kontextusban esélyeik az anyaországban végzett fiatalok esélyei csökkennek, érthető, hogy nem szívesen térnek vissza. Némileg segítene ezen Magyarország és Szerbia gazdasági kapcsolatainak erősödése, a magyar befektetői tőke térhódítása. Ám Magyarország gazdasági ereje szerény, az lenne akkor is, ha nem tört volna ki a gazdasági válság. A magyar tőke segíteni tud, de orvosolni nem. Még a besegítés is nehézkes, ezt éppen Újvidéken tapasztaltam. Az anyaországi cégek vezető szakemberei a „multikulturális tartományi fővárosban” többnyire nem beszélnek magyarul, ha beszélnek, akkor péntek délután Budapest felé veszik az irányt. Utaznak haza, ami szintén érthető. Várja őket a család, az itteni közélet nem az ő világuk, s ez ellen semmi kifogás nem emelhető. Bizonyára ezek a cégek is az erős szerbiai kapcsolati tőkével rendelkező magyar helyi szakemberhiánnyal szembesülnek, ezért nem alkalmaznak olyan profilú kisebbségi szakkádert, amilyet szeretnének. Egyébként is a magyar jelenlét szerény, a német és az osztrák tőke dominál, de a horvát és a szlovén tőke jelenléte is erőteljesebb, mint a magyar. A diplomázott fiatalok maradnak az anyaországban, mert ha hazatérnek, vákuumba kerülnek. Mindez rombolja a kisebbségi oktatási rendszert. Végső ideje, hogy a kisebbségi közösségben széleskörű társadalmi vita kezdődjön, amelyben mindenki meghallgatásra lel, nem csak azok, akik a politikusok szája íze szerint beszélnek. Oktatásügyben mozgalmat kell teremteni, mert, a kabinetpolitika csődöt mondott. Renan mondta, hogy a nemzet a mindennapi népszavazás kérdése, a kisebbségben az oktatásügy a mindennapi népszavazás kezdete.
Egy év után
A döcögő Avala Expresszen utazom Budapestre. A kevés az utas, mondja a kalauz, aki csak teheti, személyautóval utazik. Ha van pénze, jegyzi meg kajánul, mert a vonat mégis olcsóbb. Több mint hat óra hosszat vesz igénybe utazás, reggel nyolc óra után undultam Újvidékről és délután háromra értem Budapestre. Soha nem volt rosszabb a közlekedés Újvidék és Budapest között. Pesten pokoli, igazi nagyvárosi hőség fogad. A Keleti pályaudvaron megvásárolom a napilapokat, s olvasgatom a Statisztikai Hivatal legfrissebb, igencsak lehangoló gyorsjelentését, mely szerint 2011 első negyedévében Magyarországon 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január–márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt. Egy évvel a kormányváltás után továbbra is dúlnak a heves pártviták, ám ezek az adatok háttérbe szorulnak.
A vendégszerető magyarok és arab barátaik
A Magyar Hírlap egész oldalon számol be az arab-magyar piknikről. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke ugyanis Lakitelepen megszervezte az arab diplomaták találkozóját, amelyen, többek között az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatója bemutatta az intézmény munkáját. Utána a előadás hangzott el az ópuszteszeri Nyeregszemle nevő lovastalálkozóról, s beszélgettek a gazdasági és kulturális kapcsolatokról. A piknik, véli az újság, sikeres volt, elérte a célját, mert, mint Lezsák Sándor kifejtette: a „vendégszerető magyarok vendégül látták arab barátaikat”.
A hatalom természetrajza
Azt hiszik, hogy voltak idők, amikor az Isten megszólította az embert. Most azon zsörtölődnek, hogy rejtezkedik az Isten, s nem ad nekik szolgalelkűen igazat. Ez is a hatalom természetrajzához tartozik.
Családi Kör, 2011. június 23.
2011. június
Drámai helyzetben
Az idén mintegy kétszázzal kevesebb diák iratkozott a magyar tagozatokra, mint tavaly. A határközeli Szabadka – a többi városhoz viszonyítva – aránytalanul szegényebb lesz 64 diákkal. Még abban a városban is elmaradoznak a gyerekek a magyar tagozatokról, ahol az identitás védelme érdekében magyar nyelvű privát rádiót és televíziót létesítettek. Mit mondjanak akkor azok, akikről nem gondoskodnak ennyit? Mit szóljanak azok a polgárok, akiket legfeljebb a választási kampány idején látnak a kisebbségi vezetők? Mit szóljanak azok, akiknek nincs módjában tucatnyi anyaországi rádiót hallgatni és televíziót nézni? Vagy ha tehetik, akkor ez nem kis különkiadással jár, tehát eleve hátrányos helyzetben vannak. A helyes kisebbségi nemzetpolitika a közösség minden egyes tagja számára egyenlő esélyt biztosít nemzeti identitásának megőrzésére. Ez azt jelenti, hogy a rosszabb helyzetben levőknek kedvezőbb feltételeket biztosít, máskülönben felerősödik a leszakadás folyamata. Ehhez pedig, Bibó fogalmát használjuk, erős „szociális érzék” (Bibó szerint az elit meghatáró tulajdonsága) és megfelelő geostratégia szükséges. Szociális érzékről a kisebbségpolitikában alig esik szó, a geostratégiát pedig a kisebbségi centralizmus váltotta fel. Bizonyára biztosította volna az esélyegyenlőséget, ha a közpénzekkel erőteljesen támogatott Pannon Rádiót és Televíziót Nagybecskereken hozzák létre, amivel Bánát modern informatikus idegrendszerre tett volna szert. Ott nagyobb szükség lett volna rá, mint ahol az anyaországi média behálózza a térséget. De a vezetők nem így döntöttek, a következményeket pedig az egyszerű polgárok viselik. Hasonló a helyzet az oktatásügyben is. Új gimnáziumokat létesítettek a régiek mellett, aztán pedig csodálkoznak, hogy miért maradoznak ki a diákok a magyar tagozatokból. A kiegyensúlyozott geostratégiát itt is a centralizmus váltotta fel. Mondhatja valaki, persze, hogy a fenti szám miatt, nem kell riadót fújni, de nem kivételről van szó, hanem trendről. Az évről-évre zsugorodó kisebbségi oktatási rendszer drámai helyzetet szült. Ugyanis ezúttal nem csak létszámcsökkenésről van szó, hanem az elvándorlásról is. Az első az előző évtizedekben is kedvezőtlen volt, az elvándorlással egybekötve azonban a vészhelyzetet szült. A politikai elit ezt a folyamatot – bizonyára a legjobb szándékkal – stimulálta is. Immár nyílt titok, hogy az úgynevezett tehetségápoló gimnázium diákjainak többsége Magyarországon folytatja tanulmányait. Vajon ezért jöttek létre e gimnáziumok, vagy másért? Üdvös lenne, ha a fiatalok visszatérnének, ám a diplomázott szakemberek nagy többsége – mint ahogy kiderült – nem tér vissza. Ami érthető, hiszen az egyetemi tanulmányaik során tesznek szert arra a kapcsolati tőkére, amivel a későbbiek folyamán élni tudnak. A szakemberekre pedig ma Szerbiában nagy szükség van. A szakképzetlenek képezik a munkanélkülieket, a szakembereket pedig keresik, például, a külföldi cégek. Holnap még inkább keresni fogják. A külföldi cégek „káderesei” pedig interjúkat készítenek a jelöltekkel, tudni akarják, hogy a jelölt milyen helyi kapcsolati tőkével rendelkezik, milyen a nyelvismerete, számukra ez a mérvadó. Ebben a kontextusban esélyeik az anyaországban végzett fiatalok esélyei csökkennek, érthető, hogy nem szívesen térnek vissza. Némileg segítene ezen Magyarország és Szerbia gazdasági kapcsolatainak erősödése, a magyar befektetői tőke térhódítása. Ám Magyarország gazdasági ereje szerény, az lenne akkor is, ha nem tört volna ki a gazdasági válság. A magyar tőke segíteni tud, de orvosolni nem. Még a besegítés is nehézkes, ezt éppen Újvidéken tapasztaltam. Az anyaországi cégek vezető szakemberei a „multikulturális tartományi fővárosban” többnyire nem beszélnek magyarul, ha beszélnek, akkor péntek délután Budapest felé veszik az irányt. Utaznak haza, ami szintén érthető. Várja őket a család, az itteni közélet nem az ő világuk, s ez ellen semmi kifogás nem emelhető. Bizonyára ezek a cégek is az erős szerbiai kapcsolati tőkével rendelkező magyar helyi szakemberhiánnyal szembesülnek, ezért nem alkalmaznak olyan profilú kisebbségi szakkádert, amilyet szeretnének. Egyébként is a magyar jelenlét szerény, a német és az osztrák tőke dominál, de a horvát és a szlovén tőke jelenléte is erőteljesebb, mint a magyar. A diplomázott fiatalok maradnak az anyaországban, mert ha hazatérnek, vákuumba kerülnek. Mindez rombolja a kisebbségi oktatási rendszert. Végső ideje, hogy a kisebbségi közösségben széleskörű társadalmi vita kezdődjön, amelyben mindenki meghallgatásra lel, nem csak azok, akik a politikusok szája íze szerint beszélnek. Oktatásügyben mozgalmat kell teremteni, mert, a kabinetpolitika csődöt mondott. Renan mondta, hogy a nemzet a mindennapi népszavazás kérdése, a kisebbségben az oktatásügy a mindennapi népszavazás kezdete.
Egy év után
A döcögő Avala Expresszen utazom Budapestre. A kevés az utas, mondja a kalauz, aki csak teheti, személyautóval utazik. Ha van pénze, jegyzi meg kajánul, mert a vonat mégis olcsóbb. Több mint hat óra hosszat vesz igénybe utazás, reggel nyolc óra után undultam Újvidékről és délután háromra értem Budapestre. Soha nem volt rosszabb a közlekedés Újvidék és Budapest között. Pesten pokoli, igazi nagyvárosi hőség fogad. A Keleti pályaudvaron megvásárolom a napilapokat, s olvasgatom a Statisztikai Hivatal legfrissebb, igencsak lehangoló gyorsjelentését, mely szerint 2011 első negyedévében Magyarországon 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január–márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt. Egy évvel a kormányváltás után továbbra is dúlnak a heves pártviták, ám ezek az adatok háttérbe szorulnak.
A vendégszerető magyarok és arab barátaik
A Magyar Hírlap egész oldalon számol be az arab-magyar piknikről. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke ugyanis Lakitelepen megszervezte az arab diplomaták találkozóját, amelyen, többek között az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatója bemutatta az intézmény munkáját. Utána a előadás hangzott el az ópuszteszeri Nyeregszemle nevő lovastalálkozóról, s beszélgettek a gazdasági és kulturális kapcsolatokról. A piknik, véli az újság, sikeres volt, elérte a célját, mert, mint Lezsák Sándor kifejtette: a „vendégszerető magyarok vendégül látták arab barátaikat”.
A hatalom természetrajza
Azt hiszik, hogy voltak idők, amikor az Isten megszólította az embert. Most azon zsörtölődnek, hogy rejtezkedik az Isten, s nem ad nekik szolgalelkűen igazat. Ez is a hatalom természetrajzához tartozik.
Családi Kör, 2011. június 23.
2011. június
Drámai helyzetben
Az idén mintegy kétszázzal kevesebb diák iratkozott a magyar tagozatokra, mint tavaly. A határközeli Szabadka – a többi városhoz viszonyítva – aránytalanul szegényebb lesz 64 diákkal. Még abban a városban is elmaradoznak a gyerekek a magyar tagozatokról, ahol az identitás védelme érdekében magyar nyelvű privát rádiót és televíziót létesítettek. Mit mondjanak akkor azok, akikről nem gondoskodnak ennyit? Mit szóljanak azok a polgárok, akiket legfeljebb a választási kampány idején látnak a kisebbségi vezetők? Mit szóljanak azok, akiknek nincs módjában tucatnyi anyaországi rádiót hallgatni és televíziót nézni? Vagy ha tehetik, akkor ez nem kis különkiadással jár, tehát eleve hátrányos helyzetben vannak. A helyes kisebbségi nemzetpolitika a közösség minden egyes tagja számára egyenlő esélyt biztosít nemzeti identitásának megőrzésére. Ez azt jelenti, hogy a rosszabb helyzetben levőknek kedvezőbb feltételeket biztosít, máskülönben felerősödik a leszakadás folyamata. Ehhez pedig, Bibó fogalmát használjuk, erős „szociális érzék” (Bibó szerint az elit meghatáró tulajdonsága) és megfelelő geostratégia szükséges. Szociális érzékről a kisebbségpolitikában alig esik szó, a geostratégiát pedig a kisebbségi centralizmus váltotta fel. Bizonyára biztosította volna az esélyegyenlőséget, ha a közpénzekkel erőteljesen támogatott Pannon Rádiót és Televíziót Nagybecskereken hozzák létre, amivel Bánát modern informatikus idegrendszerre tett volna szert. Ott nagyobb szükség lett volna rá, mint ahol az anyaországi média behálózza a térséget. De a vezetők nem így döntöttek, a következményeket pedig az egyszerű polgárok viselik. Hasonló a helyzet az oktatásügyben is. Új gimnáziumokat létesítettek a régiek mellett, aztán pedig csodálkoznak, hogy miért maradoznak ki a diákok a magyar tagozatokból. A kiegyensúlyozott geostratégiát itt is a centralizmus váltotta fel. Mondhatja valaki, persze, hogy a fenti szám miatt, nem kell riadót fújni, de nem kivételről van szó, hanem trendről. Az évről-évre zsugorodó kisebbségi oktatási rendszer drámai helyzetet szült. Ugyanis ezúttal nem csak létszámcsökkenésről van szó, hanem az elvándorlásról is. Az első az előző évtizedekben is kedvezőtlen volt, az elvándorlással egybekötve azonban a vészhelyzetet szült. A politikai elit ezt a folyamatot – bizonyára a legjobb szándékkal – stimulálta is. Immár nyílt titok, hogy az úgynevezett tehetségápoló gimnázium diákjainak többsége Magyarországon folytatja tanulmányait. Vajon ezért jöttek létre e gimnáziumok, vagy másért? Üdvös lenne, ha a fiatalok visszatérnének, ám a diplomázott szakemberek nagy többsége – mint ahogy kiderült – nem tér vissza. Ami érthető, hiszen az egyetemi tanulmányaik során tesznek szert arra a kapcsolati tőkére, amivel a későbbiek folyamán élni tudnak. A szakemberekre pedig ma Szerbiában nagy szükség van. A szakképzetlenek képezik a munkanélkülieket, a szakembereket pedig keresik, például, a külföldi cégek. Holnap még inkább keresni fogják. A külföldi cégek „káderesei” pedig interjúkat készítenek a jelöltekkel, tudni akarják, hogy a jelölt milyen helyi kapcsolati tőkével rendelkezik, milyen a nyelvismerete, számukra ez a mérvadó. Ebben a kontextusban esélyeik az anyaországban végzett fiatalok esélyei csökkennek, érthető, hogy nem szívesen térnek vissza. Némileg segítene ezen Magyarország és Szerbia gazdasági kapcsolatainak erősödése, a magyar befektetői tőke térhódítása. Ám Magyarország gazdasági ereje szerény, az lenne akkor is, ha nem tört volna ki a gazdasági válság. A magyar tőke segíteni tud, de orvosolni nem. Még a besegítés is nehézkes, ezt éppen Újvidéken tapasztaltam. Az anyaországi cégek vezető szakemberei a „multikulturális tartományi fővárosban” többnyire nem beszélnek magyarul, ha beszélnek, akkor péntek délután Budapest felé veszik az irányt. Utaznak haza, ami szintén érthető. Várja őket a család, az itteni közélet nem az ő világuk, s ez ellen semmi kifogás nem emelhető. Bizonyára ezek a cégek is az erős szerbiai kapcsolati tőkével rendelkező magyar helyi szakemberhiánnyal szembesülnek, ezért nem alkalmaznak olyan profilú kisebbségi szakkádert, amilyet szeretnének. Egyébként is a magyar jelenlét szerény, a német és az osztrák tőke dominál, de a horvát és a szlovén tőke jelenléte is erőteljesebb, mint a magyar. A diplomázott fiatalok maradnak az anyaországban, mert ha hazatérnek, vákuumba kerülnek. Mindez rombolja a kisebbségi oktatási rendszert. Végső ideje, hogy a kisebbségi közösségben széleskörű társadalmi vita kezdődjön, amelyben mindenki meghallgatásra lel, nem csak azok, akik a politikusok szája íze szerint beszélnek. Oktatásügyben mozgalmat kell teremteni, mert, a kabinetpolitika csődöt mondott. Renan mondta, hogy a nemzet a mindennapi népszavazás kérdése, a kisebbségben az oktatásügy a mindennapi népszavazás kezdete.
Egy év után
A döcögő Avala Expresszen utazom Budapestre. A kevés az utas, mondja a kalauz, aki csak teheti, személyautóval utazik. Ha van pénze, jegyzi meg kajánul, mert a vonat mégis olcsóbb. Több mint hat óra hosszat vesz igénybe utazás, reggel nyolc óra után undultam Újvidékről és délután háromra értem Budapestre. Soha nem volt rosszabb a közlekedés Újvidék és Budapest között. Pesten pokoli, igazi nagyvárosi hőség fogad. A Keleti pályaudvaron megvásárolom a napilapokat, s olvasgatom a Statisztikai Hivatal legfrissebb, igencsak lehangoló gyorsjelentését, mely szerint 2011 első negyedévében Magyarországon 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január–márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt. Egy évvel a kormányváltás után továbbra is dúlnak a heves pártviták, ám ezek az adatok háttérbe szorulnak.
A vendégszerető magyarok és arab barátaik
A Magyar Hírlap egész oldalon számol be az arab-magyar piknikről. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke ugyanis Lakitelepen megszervezte az arab diplomaták találkozóját, amelyen, többek között az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatója bemutatta az intézmény munkáját. Utána a előadás hangzott el az ópuszteszeri Nyeregszemle nevő lovastalálkozóról, s beszélgettek a gazdasági és kulturális kapcsolatokról. A piknik, véli az újság, sikeres volt, elérte a célját, mert, mint Lezsák Sándor kifejtette: a „vendégszerető magyarok vendégül látták arab barátaikat”.
A hatalom természetrajza
Azt hiszik, hogy voltak idők, amikor az Isten megszólította az embert. Most azon zsörtölődnek, hogy rejtezkedik az Isten, s nem ad nekik szolgalelkűen igazat. Ez is a hatalom természetrajzához tartozik.
Családi Kör, 2011. június 23.
2011. június
Drámai helyzetben
Az idén mintegy kétszázzal kevesebb diák iratkozott a magyar tagozatokra, mint tavaly. A határközeli Szabadka – a többi városhoz viszonyítva – aránytalanul szegényebb lesz 64 diákkal. Még abban a városban is elmaradoznak a gyerekek a magyar tagozatokról, ahol az identitás védelme érdekében magyar nyelvű privát rádiót és televíziót létesítettek. Mit mondjanak akkor azok, akikről nem gondoskodnak ennyit? Mit szóljanak azok a polgárok, akiket legfeljebb a választási kampány idején látnak a kisebbségi vezetők? Mit szóljanak azok, akiknek nincs módjában tucatnyi anyaországi rádiót hallgatni és televíziót nézni? Vagy ha tehetik, akkor ez nem kis különkiadással jár, tehát eleve hátrányos helyzetben vannak. A helyes kisebbségi nemzetpolitika a közösség minden egyes tagja számára egyenlő esélyt biztosít nemzeti identitásának megőrzésére. Ez azt jelenti, hogy a rosszabb helyzetben levőknek kedvezőbb feltételeket biztosít, máskülönben felerősödik a leszakadás folyamata. Ehhez pedig, Bibó fogalmát használjuk, erős „szociális érzék” (Bibó szerint az elit meghatáró tulajdonsága) és megfelelő geostratégia szükséges. Szociális érzékről a kisebbségpolitikában alig esik szó, a geostratégiát pedig a kisebbségi centralizmus váltotta fel. Bizonyára biztosította volna az esélyegyenlőséget, ha a közpénzekkel erőteljesen támogatott Pannon Rádiót és Televíziót Nagybecskereken hozzák létre, amivel Bánát modern informatikus idegrendszerre tett volna szert. Ott nagyobb szükség lett volna rá, mint ahol az anyaországi média behálózza a térséget. De a vezetők nem így döntöttek, a következményeket pedig az egyszerű polgárok viselik. Hasonló a helyzet az oktatásügyben is. Új gimnáziumokat létesítettek a régiek mellett, aztán pedig csodálkoznak, hogy miért maradoznak ki a diákok a magyar tagozatokból. A kiegyensúlyozott geostratégiát itt is a centralizmus váltotta fel. Mondhatja valaki, persze, hogy a fenti szám miatt, nem kell riadót fújni, de nem kivételről van szó, hanem trendről. Az évről-évre zsugorodó kisebbségi oktatási rendszer drámai helyzetet szült. Ugyanis ezúttal nem csak létszámcsökkenésről van szó, hanem az elvándorlásról is. Az első az előző évtizedekben is kedvezőtlen volt, az elvándorlással egybekötve azonban a vészhelyzetet szült. A politikai elit ezt a folyamatot – bizonyára a legjobb szándékkal – stimulálta is. Immár nyílt titok, hogy az úgynevezett tehetségápoló gimnázium diákjainak többsége Magyarországon folytatja tanulmányait. Vajon ezért jöttek létre e gimnáziumok, vagy másért? Üdvös lenne, ha a fiatalok visszatérnének, ám a diplomázott szakemberek nagy többsége – mint ahogy kiderült – nem tér vissza. Ami érthető, hiszen az egyetemi tanulmányaik során tesznek szert arra a kapcsolati tőkére, amivel a későbbiek folyamán élni tudnak. A szakemberekre pedig ma Szerbiában nagy szükség van. A szakképzetlenek képezik a munkanélkülieket, a szakembereket pedig keresik, például, a külföldi cégek. Holnap még inkább keresni fogják. A külföldi cégek „káderesei” pedig interjúkat készítenek a jelöltekkel, tudni akarják, hogy a jelölt milyen helyi kapcsolati tőkével rendelkezik, milyen a nyelvismerete, számukra ez a mérvadó. Ebben a kontextusban esélyeik az anyaországban végzett fiatalok esélyei csökkennek, érthető, hogy nem szívesen térnek vissza. Némileg segítene ezen Magyarország és Szerbia gazdasági kapcsolatainak erősödése, a magyar befektetői tőke térhódítása. Ám Magyarország gazdasági ereje szerény, az lenne akkor is, ha nem tört volna ki a gazdasági válság. A magyar tőke segíteni tud, de orvosolni nem. Még a besegítés is nehézkes, ezt éppen Újvidéken tapasztaltam. Az anyaországi cégek vezető szakemberei a „multikulturális tartományi fővárosban” többnyire nem beszélnek magyarul, ha beszélnek, akkor péntek délután Budapest felé veszik az irányt. Utaznak haza, ami szintén érthető. Várja őket a család, az itteni közélet nem az ő világuk, s ez ellen semmi kifogás nem emelhető. Bizonyára ezek a cégek is az erős szerbiai kapcsolati tőkével rendelkező magyar helyi szakemberhiánnyal szembesülnek, ezért nem alkalmaznak olyan profilú kisebbségi szakkádert, amilyet szeretnének. Egyébként is a magyar jelenlét szerény, a német és az osztrák tőke dominál, de a horvát és a szlovén tőke jelenléte is erőteljesebb, mint a magyar. A diplomázott fiatalok maradnak az anyaországban, mert ha hazatérnek, vákuumba kerülnek. Mindez rombolja a kisebbségi oktatási rendszert. Végső ideje, hogy a kisebbségi közösségben széleskörű társadalmi vita kezdődjön, amelyben mindenki meghallgatásra lel, nem csak azok, akik a politikusok szája íze szerint beszélnek. Oktatásügyben mozgalmat kell teremteni, mert, a kabinetpolitika csődöt mondott. Renan mondta, hogy a nemzet a mindennapi népszavazás kérdése, a kisebbségben az oktatásügy a mindennapi népszavazás kezdete.
Egy év után
A döcögő Avala Expresszen utazom Budapestre. A kevés az utas, mondja a kalauz, aki csak teheti, személyautóval utazik. Ha van pénze, jegyzi meg kajánul, mert a vonat mégis olcsóbb. Több mint hat óra hosszat vesz igénybe utazás, reggel nyolc óra után undultam Újvidékről és délután háromra értem Budapestre. Soha nem volt rosszabb a közlekedés Újvidék és Budapest között. Pesten pokoli, igazi nagyvárosi hőség fogad. A Keleti pályaudvaron megvásárolom a napilapokat, s olvasgatom a Statisztikai Hivatal legfrissebb, igencsak lehangoló gyorsjelentését, mely szerint 2011 első negyedévében Magyarországon 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január–márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt. Egy évvel a kormányváltás után továbbra is dúlnak a heves pártviták, ám ezek az adatok háttérbe szorulnak.
A vendégszerető magyarok és arab barátaik
A Magyar Hírlap egész oldalon számol be az arab-magyar piknikről. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke ugyanis Lakitelepen megszervezte az arab diplomaták találkozóját, amelyen, többek között az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatója bemutatta az intézmény munkáját. Utána a előadás hangzott el az ópuszteszeri Nyeregszemle nevő lovastalálkozóról, s beszélgettek a gazdasági és kulturális kapcsolatokról. A piknik, véli az újság, sikeres volt, elérte a célját, mert, mint Lezsák Sándor kifejtette: a „vendégszerető magyarok vendégül látták arab barátaikat”.
A hatalom természetrajza
Azt hiszik, hogy voltak idők, amikor az Isten megszólította az embert. Most azon zsörtölődnek, hogy rejtezkedik az Isten, s nem ad nekik szolgalelkűen igazat. Ez is a hatalom természetrajzához tartozik.
Családi Kör, 2011. június 23.
2011. június
Drámai helyzetben
Az idén mintegy kétszázzal kevesebb diák iratkozott a magyar tagozatokra, mint tavaly. A határközeli Szabadka – a többi városhoz viszonyítva – aránytalanul szegényebb lesz 64 diákkal. Még abban a városban is elmaradoznak a gyerekek a magyar tagozatokról, ahol az identitás védelme érdekében magyar nyelvű privát rádiót és televíziót létesítettek. Mit mondjanak akkor azok, akikről nem gondoskodnak ennyit? Mit szóljanak azok a polgárok, akiket legfeljebb a választási kampány idején látnak a kisebbségi vezetők? Mit szóljanak azok, akiknek nincs módjában tucatnyi anyaországi rádiót hallgatni és televíziót nézni? Vagy ha tehetik, akkor ez nem kis különkiadással jár, tehát eleve hátrányos helyzetben vannak. A helyes kisebbségi nemzetpolitika a közösség minden egyes tagja számára egyenlő esélyt biztosít nemzeti identitásának megőrzésére. Ez azt jelenti, hogy a rosszabb helyzetben levőknek kedvezőbb feltételeket biztosít, máskülönben felerősödik a leszakadás folyamata. Ehhez pedig, Bibó fogalmát használjuk, erős „szociális érzék” (Bibó szerint az elit meghatáró tulajdonsága) és megfelelő geostratégia szükséges. Szociális érzékről a kisebbségpolitikában alig esik szó, a geostratégiát pedig a kisebbségi centralizmus váltotta fel. Bizonyára biztosította volna az esélyegyenlőséget, ha a közpénzekkel erőteljesen támogatott Pannon Rádiót és Televíziót Nagybecskereken hozzák létre, amivel Bánát modern informatikus idegrendszerre tett volna szert. Ott nagyobb szükség lett volna rá, mint ahol az anyaországi média behálózza a térséget. De a vezetők nem így döntöttek, a következményeket pedig az egyszerű polgárok viselik. Hasonló a helyzet az oktatásügyben is. Új gimnáziumokat létesítettek a régiek mellett, aztán pedig csodálkoznak, hogy miért maradoznak ki a diákok a magyar tagozatokból. A kiegyensúlyozott geostratégiát itt is a centralizmus váltotta fel. Mondhatja valaki, persze, hogy a fenti szám miatt, nem kell riadót fújni, de nem kivételről van szó, hanem trendről. Az évről-évre zsugorodó kisebbségi oktatási rendszer drámai helyzetet szült. Ugyanis ezúttal nem csak létszámcsökkenésről van szó, hanem az elvándorlásról is. Az első az előző évtizedekben is kedvezőtlen volt, az elvándorlással egybekötve azonban a vészhelyzetet szült. A politikai elit ezt a folyamatot – bizonyára a legjobb szándékkal – stimulálta is. Immár nyílt titok, hogy az úgynevezett tehetségápoló gimnázium diákjainak többsége Magyarországon folytatja tanulmányait. Vajon ezért jöttek létre e gimnáziumok, vagy másért? Üdvös lenne, ha a fiatalok visszatérnének, ám a diplomázott szakemberek nagy többsége – mint ahogy kiderült – nem tér vissza. Ami érthető, hiszen az egyetemi tanulmányaik során tesznek szert arra a kapcsolati tőkére, amivel a későbbiek folyamán élni tudnak. A szakemberekre pedig ma Szerbiában nagy szükség van. A szakképzetlenek képezik a munkanélkülieket, a szakembereket pedig keresik, például, a külföldi cégek. Holnap még inkább keresni fogják. A külföldi cégek „káderesei” pedig interjúkat készítenek a jelöltekkel, tudni akarják, hogy a jelölt milyen helyi kapcsolati tőkével rendelkezik, milyen a nyelvismerete, számukra ez a mérvadó. Ebben a kontextusban esélyeik az anyaországban végzett fiatalok esélyei csökkennek, érthető, hogy nem szívesen térnek vissza. Némileg segítene ezen Magyarország és Szerbia gazdasági kapcsolatainak erősödése, a magyar befektetői tőke térhódítása. Ám Magyarország gazdasági ereje szerény, az lenne akkor is, ha nem tört volna ki a gazdasági válság. A magyar tőke segíteni tud, de orvosolni nem. Még a besegítés is nehézkes, ezt éppen Újvidéken tapasztaltam. Az anyaországi cégek vezető szakemberei a „multikulturális tartományi fővárosban” többnyire nem beszélnek magyarul, ha beszélnek, akkor péntek délután Budapest felé veszik az irányt. Utaznak haza, ami szintén érthető. Várja őket a család, az itteni közélet nem az ő világuk, s ez ellen semmi kifogás nem emelhető. Bizonyára ezek a cégek is az erős szerbiai kapcsolati tőkével rendelkező magyar helyi szakemberhiánnyal szembesülnek, ezért nem alkalmaznak olyan profilú kisebbségi szakkádert, amilyet szeretnének. Egyébként is a magyar jelenlét szerény, a német és az osztrák tőke dominál, de a horvát és a szlovén tőke jelenléte is erőteljesebb, mint a magyar. A diplomázott fiatalok maradnak az anyaországban, mert ha hazatérnek, vákuumba kerülnek. Mindez rombolja a kisebbségi oktatási rendszert. Végső ideje, hogy a kisebbségi közösségben széleskörű társadalmi vita kezdődjön, amelyben mindenki meghallgatásra lel, nem csak azok, akik a politikusok szája íze szerint beszélnek. Oktatásügyben mozgalmat kell teremteni, mert, a kabinetpolitika csődöt mondott. Renan mondta, hogy a nemzet a mindennapi népszavazás kérdése, a kisebbségben az oktatásügy a mindennapi népszavazás kezdete.
Egy év után
A döcögő Avala Expresszen utazom Budapestre. A kevés az utas, mondja a kalauz, aki csak teheti, személyautóval utazik. Ha van pénze, jegyzi meg kajánul, mert a vonat mégis olcsóbb. Több mint hat óra hosszat vesz igénybe utazás, reggel nyolc óra után undultam Újvidékről és délután háromra értem Budapestre. Soha nem volt rosszabb a közlekedés Újvidék és Budapest között. Pesten pokoli, igazi nagyvárosi hőség fogad. A Keleti pályaudvaron megvásárolom a napilapokat, s olvasgatom a Statisztikai Hivatal legfrissebb, igencsak lehangoló gyorsjelentését, mely szerint 2011 első negyedévében Magyarországon 21 181 gyermek született, 10,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 34 763 volt, ami 3,9 százalékos emelkedést jelent a 2010 január–márciusi időszakhoz képest. A természetes fogyás 13 582 fő volt, 3701-gyel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 9 millió 975 ezer fő volt. Egy évvel a kormányváltás után továbbra is dúlnak a heves pártviták, ám ezek az adatok háttérbe szorulnak.
A vendégszerető magyarok és arab barátaik
A Magyar Hírlap egész oldalon számol be az arab-magyar piknikről. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke ugyanis Lakitelepen megszervezte az arab diplomaták találkozóját, amelyen, többek között az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark igazgatója bemutatta az intézmény munkáját. Utána a előadás hangzott el az ópuszteszeri Nyeregszemle nevő lovastalálkozóról, s beszélgettek a gazdasági és kulturális kapcsolatokról. A piknik, véli az újság, sikeres volt, elérte a célját, mert, mint Lezsák Sándor kifejtette: a „vendégszerető magyarok vendégül látták arab barátaikat”.
A hatalom természetrajza
Azt hiszik, hogy voltak idők, amikor az Isten megszólította az embert. Most azon zsörtölődnek, hogy rejtezkedik az Isten, s nem ad nekik szolgalelkűen igazat. Ez is a hatalom természetrajzához tartozik.
Családi Kör, 2011. június 23.