Lazar Trifunovics a fiával való összeszólalkozás után rádöbbent, hogy soha többé nem lesz olyan boldog, mint a rendszerváltás kezdetén. 1988 tavaszán a koszovói szerbek tömegesen érkeztek Újvidékre, hogy tiltakozzanak a helyi pártvezetőség ellen. A tartományi kormány épülete elé sietett, hogy szemrevételezze a történéseket. Akkorra már hatalmas tömeg verődött össze, ismeretlen szónokok álltak a rögtönzött emelvényen, ahonnan kemény szavakkal ostorozták a helyi pártvezetőket. Az egyik kapualjból figyelte az eseményeket, s bár a hangzavarban nem mindig lehetett érteni mit mondanak a szónokok, őt magával ragadták a tömegszenvedélyek.
A saját életére gondolt, az alacsony jövedelemre, s arra, hogy már évek óta nem sikerült megjavítani rogyadozó kertes házának tetőzetét. Összeszedte minden bátorságát és kilépett a kapualjból. Le a kommunistákkal, kiabálta torkaszakadtából. Pillanatokra megdermedt a saját hangjától, hiszen mindeddig még álmában sem merte volna kimondani ezt a mondatot. Óvatosan jobbra majd balra nézett, aztán fülelt. Nem történt semmi. A közelben ácsorgó rendőrök együgyű arckifejezéssel bámészkodtak, figyelemre se méltatták, de ő mégis jobbnak látta, ha visszavonul a kapualjba. Jobb lesz kivárni, gondolta.
Lazar Trifunovics a fiával való összeszólalkozás után rádöbbent, hogy soha többé nem lesz olyan boldog, mint a rendszerváltás kezdetén. 1988 tavaszán a koszovói szerbek tömegesen érkeztek Újvidékre, hogy tiltakozzanak a helyi pártvezetőség ellen. A tartományi kormány épülete elé sietett, hogy szemrevételezze a történéseket. Akkorra már hatalmas tömeg verődött össze, ismeretlen szónokok álltak a rögtönzött emelvényen, ahonnan kemény szavakkal ostorozták a helyi pártvezetőket. Az egyik kapualjból figyelte az eseményeket, s bár a hangzavarban nem mindig lehetett érteni mit mondanak a szónokok, őt magával ragadták a tömegszenvedélyek.
A saját életére gondolt, az alacsony jövedelemre, s arra, hogy már évek óta nem sikerült megjavítani rogyadozó kertes házának tetőzetét. Összeszedte minden bátorságát és kilépett a kapualjból. Le a kommunistákkal, kiabálta torkaszakadtából. Pillanatokra megdermedt a saját hangjától, hiszen mindeddig még álmában sem merte volna kimondani ezt a mondatot. Óvatosan jobbra majd balra nézett, aztán fülelt. Nem történt semmi. A közelben ácsorgó rendőrök együgyű arckifejezéssel bámészkodtak, figyelemre se méltatták, de ő mégis jobbnak látta, ha visszavonul a kapualjba. Jobb lesz kivárni, gondolta.
(Részlet. Teljes cikk: http://nol.hu/lap/hetvege/20090808-egy_jambor_hazafi