Hommage á Márai Sándor
Valahányszor, valami bizonytalanságot észlelek a magyar közéletben, fellapozom Márai Sándor naplójegyzeteit, az Apokrif Magyar Krónikának nevezhetném őket, melynek az 1984-1989 között írt részei, már nem is csak krónikák: inkább modern regényhez állnak közel.
Megrázó regény a haldoklásról. Vagy halálnapló.
Először házastársának, Lolának, az exitusát éli át, már-már olyképp, mint a sajátját. A magyar irodalomban alig ismerek gyöngédebb vallomást az elmúlásról. Lola kezét szorongatta, míg az ápolónő a vérnyomását mérte. Az egyik pillanatban a vérnyomásmérő már nem mutat semmit. De még lélegzik – jegyzi meg Márai. Erre a motívumra vissza-visszatér – egészen az öngyilkosságáig.
A külvárosi fegyverkereskedésben revolvert vásárolt. Közben rábukkant felesége naplójára, vagy száz noteszfüzetre. Éjjelente olvasgatja. A naplóíró egy másik naplóban fedezi fel önmagát, úgy írja tovább a naplóját. Szeme gyorsan romlik, attól fél, hogy adott pillanatban, a fiókban nem találja meg a pisztolyt. San Diego utcáin bot segítségével botorkál. A fegyverkereskedésben elmagyarázzák neki, hogyan kell a pisztolyt megtölteni. Aztán a helybéli rendőrőrsön, elég magas honorárium ellenében, kiképzésben részesül. Elsajátítja a stukker fortélyait. Naponta haldoklik. Elmaradoznak a séták, már csak a mindennapi tíz cigaretta marad. És a magány. Hónapokon keresztül csak a bejárónővel vált néhány szót. 1989. február 21-én öngyilkos lesz.
Végzett magával idegenben – mint egy igazi kisebbségi. Halálnaplót írt, miközben az életéről/életükről vezetett naplójegyzeteket olvasta. Szinte az utolsó napig. Az anyanyelvétől távol élő írónak a napló nem csak műfaj, hanem életforma: az azonosságtudat mindennapi vizsgatétele.
1989-et írtak. Magyarország a rendszerváltás küszöbén állt, küldöttségek érkeznek hozzá, amelyek kilátásba helyezik, hogy életműve, a Márai összes, bőrkötésben jelenik meg. Szó sem lehet róla mindaddig – nyilatkozza – amíg az országban orosz katonák tartózkodnak, és nem tartanak szabad, demokratikus, többpárti választásokat.
Röviddel, öngyilkossága után mindez megvalósult. Magyarország (ez estben is) elkésett.
Halálnaplójában Márai többek között a következőket is lejegyezte: „A kommunisták csak végrehajtják azt, amit a szűrös gatyás jobboldaliak tervelnek.” Bethlen Istvánnak a nyilasokhoz intézett mondatát idézte: „Az urak azt hiszik, hogy jobbra mennek, de a valóságban körbe járnak, és addig mennek jobbra, amíg megérkeznek szélsőbalra.”
A diagnózis pontos volt, Magyarország azért késlekedett, késedelmeskedik, mert körbe-körbe jár. Tételezzük fel, hogy néhány hónappal előbb következik be a rendszerváltás. Márai hazatér. Ünnepélyesen fogadják. A pártok rángatják erre-arra. Aki nincs velünk, az ellenünk van, hangoztatják köröskörül. Mivel egyikhez sem csatlakozik, gyanús lesz. Talán még azt is felhánytorgatják, hogy komcsi, mert néhányszor megértően irt a szocializmusról. Ő pedig nem akar se forradalmár lenni, se reformista. Se „nemzeti”, se „kozmopolita”. Csak botorkáló Márai.
Vasárnapi Hírek, 2010. júl. 4.